A magyar kormány 9 millió forint gyorssegélyt ajánl fel a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett merényletek súlyosan sérült túlélőinek és az árván maradt gyerekeknek – jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A kormány gyorssegélyt ajánl fel a Srí Lanka-i merénylet súlyos sérültjeinek
Fotó: Facebook/St. Sebastian's Church, Srí Lanka

Azbej Tristan közölte: ezt követően megvizsgálják a további, nagyobb léptékű segítségnyújtás lehetőségét.

Az államtitkár szólt arról is: a több mint 290 halálos áldozatot követelő terrortámadások után az első feladat az, hogy együttérzésről biztosítsák az áldozatokat. Megjegyezte: azonban volt, aki megpróbálta elhallgatni, hogy

"ez keresztény- és nyugatellenes támadás volt".

Szerinte jelenleg a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység. A keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel, mégsem ezzel foglalkoznak a nagy nemzetközi szervezetek és a nyugati kormányok – mondta. Hozzáfűzte: a magyar kormány ezért indította el 2016-ban a Hungary Helps programot, amelynek fontos része az üldözött keresztények megsegítése.

"Keleten felrobbantják a templomokat, nyugaton bezárják őket"

- fogalmazott Azbej Tristan. Rámutatott: keresztényüldözésről még nem lehet beszélni nyugaton, de "egyre súlyosabb keresztényellenességről" igen, és a kormány ezt elutasítja.

Megerősítette: céljuk az üldözött keresztény közösség megóvása, ami a keresztényellenes politikának "szemet szúr". Másik fontos programpontjuk, hogy a migrációt helyben, humanitárius segítségnyújtással előzzék meg, ez pedig a bevándorláspárti erőknek nem tetszik, ezért támadják a magyar kormányt.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Rettenetes ami ott történt, és a mi szittya magyar államtitkárunk helyesen teszi, bár erősen propaganda ízű a megnyilatkozása, ha segít.
Azért szólhatna a NER kompatibilis stadionépítő házi püspöküknek is, hogy azért, nehogy be kelljen itt "nyugaton" zárni a templomait, költhetne is rá, itt meg nehogy a hívekre dőljön néhány Isten háza.
Segítségül pedig kölcsön adhatnák nekik a Sanya bá'-t, hogy két hét alatt ott is rendet tegyen.
luiz
Az új-zélandi sebesülteknek meg semmit? Verjem abba a keresztény szátokba
namihami
A szabolcsi és somogyi, stb. rászorulók keretéből átcsoportosítva. A hazai már úgyis sok volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.