A legfrissebb adatok szerint már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programjátFotó: Herczeg Tamás/Facebook

Hidvéghi Balázs, aki köszönetet mondott a támogató aláírásokért, jelezte: az aláírásgyűjtés nem áll meg, folytatják az emberekkel való közvetlen párbeszédet az előttük álló időszakban is. Aktivistáik az ország összes választókerületében a Fidesz standjainál várják mindazokat, akik szeretnék kifejezni a támogatásukat Orbán Viktor programja mellett – közölte.

A kommunikáció igazgató hozzátette: az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy

nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani.

Az eddigi visszajelzések alapján különösen fontosnak tartják az emberek, hogy a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak – ismertette.

Szintén teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására, ha nem akarja ezt, valamint, hogy az uniós intézmények élére bevándorlást ellenző vezetők kerüljenek.

Ez a május 26-ai európai parlamenti választás tétje – rögzítette Hidvéghi Balázs, aki hozzátette: a Fidesz arra kér mindenkit, akinek fontos Magyarország biztonságos jövője, hogy támogassa a miniszterelnök programját a bevándorlás megállítására.

A kommunikációs igazgatót kérdezték Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjének keddi közléséről, miszerint feljelentik Orbán Viktor miniszterelnököt, mert a DK értelmezése szerint nem valósul meg a kormány egyéni nyugdíjszámlákra vonatkozó ígérete. Hidvéghi Balázs azt mondta:

a Gyurcsány-Bajnai kormány volt az, amelyik elvett egyhavi nyugdíjat az idősektől, ez a kormány tette tönkre az országot, és ennek a korszaknak a végére már veszélybe került a nyugdíjak kifizetése is.

Arra a felvetésre, hogy Czeglédy Csaba felkerült a DK EP-listájára, azt mondta: Czeglédy Csaba ügyében több milliárdos költségvetési csalással összefüggő bírósági eljárás folyik, így valószínűleg a jelöltséggel már járó mentelmi jog lehet emögött.

Arról, hogy az EP illetékes bizottságának becslése szerint a kormánypártoknak 13, a Jobbiknak 3, az MSZP-Párbeszéd koalíciónak 3, a DK-nak és a Momentumnak 1-1 mandátuma, lenne az EP-ben, az LMP ugyanakkor be sem jutna, azt mondta: minden előzetes becslés érdekes, de az igazán fontos döntés május 26-án születik meg a voksolás napján. Abban a fő kérdésben, ami a bevándorlásról, Magyarország és Európa biztonságáról szól, csak a kormánypártokra lehet számítani. A Fidesz-KDNP számára Magyarország az első, elutasítják a bevándorlást, erre építik programjukat.

Az ellenzék pártjaira nem lehet számítani, amikor az ország biztonsága, védelme a kérdés, ezt bizonyították az elmúlt években Brüsszelben, az EP-ben, és itt Budapesten is – mutatott rá. Az egymással állandóan civakodó ellenzéki pártokat és politikusokat egy dolog biztosan összeköti, mindannyian bevándorláspártiak – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

(MTI)

115 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ennek a számnak a nagysága megegyezik a Fidesz és kamupártjai támogatóaláírás-elosztásának logikájàval? Mert úgy még kevés is. Leállt a fénymásoló a minisztériumokban? Mert nyilván nem a saját zsebére költ a Lendvayban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ennek a számnak a nagysága megegyezik a Fidesz és kamupártjai támogatóaláírás-elosztásának logikájàval? Mert úgy még kevés is. Leállt a fénymásoló a minisztériumokban? Mert nyilván nem a saját zsebére költ a Lendvayban.
tudode
Ezzel a miniszterelnök-féle pontosKÁKKAL azért, többek között, az is vikszes, hogy ezeknek ATTÓL .. v i t a .. keretében illett volna ütköztetGETNI!
.
Ilyen formán "csak" a VÁLASZTÁSI HERCE HURCA kitalációcsKÁJA!
Nessy
Ahhoz képest, amilyen erőszakosak az aláírásgyűjtők!
kokopelli
...jelentkeztek már azok,akik M.o.-ra akiket meg kell állítani ?
(régi vicc: )
-Voltál már színházban?
-Nem,de többet nem is megyek!"
Shikari
És ez csak azoknak a száma, akiknek volt lehetősége, ideje aláírni! Magyarország döntő többsége támogatja a migráncs megállító programot!
Horizont
Miért nem 15 millió? Lazsáltok gyerekek?
Horizont
Ennek a balfasznak minden szava okádék. Dobálják a nagy számokat bizonyíték meg soha sehol.
Sámannus
Hát ha a magyar migrációt is ilyen hatékonyan állítanák meg, még a csokra vagy a családvédelmi cirkuszra sem lenne szükség még inkább nem kéne török ée kínai vendégmunkásokat ideszállítani, és nem kéne az uránoktól sem kérni a maffia segítségét választáskor. Ekkor ugyanis működne ez az ország, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A fiatalok szaporodnának, és teljesülne mindenki álma.
Így viszont az orosz "segítségnek" hála csak vályúdnak a hegyek és egeret szülnek... A közmédiás diktatúrának hála a tudatalatti ingerek ennyire képesek. Aláírnak egy fecnit amivel mehetnek az árnyékszékre felhasználni, és legyen mit megveszetten lobogtatni.
simmering73
Ezek az illiberális agyhalottak meg isszák ezt a sok baromságot, mintha muszáj lenne nekik.
Eladott Ország
A propagandára költött milliárdok visszaosztott része a lényeg kérem itt abszurdisztánban . Nyomják az utolsó leheletükig. Magyarország felvirágoztatása helyett az elvirágoztatás zajlik. Az utolsó fillérünkig."Szeretnénk Németországot megőrizni német országnak." Adolf Hitler, 1938.Tízezerszám hozzák be a fideszmigráncsokat Venezuelából, Kínából, etc, az uniós migrációcsökkentést megvétózzák, mert azzal nem lehet a sötétagyú híveket tovább butítani, és van pofájuk 7 pontos akciótervhez! A milliárdok meg ezalatt tovább dőlnek a maffiacsalád zsebeibe...
Mary
@Shikari: azokra a migránsokra gondolsz, akiket a fidesz engedett be? Mondd már meg légyszi, milyen migránstól tart Magyarország?
Ki akar ide jönni? Talán az összes bűnöző haver, élükön Gruevszkivel?
Ez a migránsozás a O1 G propagandája csak, közben a mészáros meg kilopja az emberek szemét, aki ezt nem látja át, azzal bizony baj van
Aki Én
@Shikari: ,,Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani."
Ez egy tiszta, érthető mondat, tökéletesen egyet lehet vele érteni. Sőt, nincs aki ezzel a tényszerű kijelentéssel ne értene egyet.
Ez olyan, mint a ,,háborút szítani nem szép dolog", meg a ,,víz létszükséglet, ne pazarold" és társai.
De mi köze ennek orbánék korrupt, megosztó, uszító, tolvaj politikájához?
Senki nem azzal ért egyet. Ez nem az orbán melletti kiállás kifejezése.
Ha orbán kijelenti, hogy a víz létszükséglet és ezt én is osztom, attól még nem vagyok orbánista. Nagyon nem...
Shikari
@Mary: Nem. Én azokra gondolok, akik Magyarországon is a betóduló vadembereket támogatják!
Shikari
@Aki Én: Ez nem így van. Az Eu támogatja a retkek betódulását!
eszegfu
Elgondolkodtató ez az 1.150 ezer aláiró... 17. napja gyüjtik az aláirásokat, tehát naponta 67.647 ember irta alá, ami azt jelenti, hogy napi 8 órával számolva percenként 141 ember... szóval "kigyózó" sorokat kellene látnunk... nem?!:))))))))
Aki Én
@Shikari: Nem, nem támogatja. A menekülteket támogatják, nem a migrációt. Ők megoldást keresnek, persze biztos nem hibátlanul. Az egyetlen gonosztevő Európában akinek jól jön a migráns válság, az orbán. Ő az egyetlen, aki erre, és kizárólag erre építi sokszázmilliárdos propagandáját. Gyakorlatilag nincs is más témátok. Egy országot, egy komplett társadalmat tett tönkre ezzel.
Aki kritizálja a korrupciót, lopásokat, egyéb bűncselekményeket, az máris migránspárti.
De te ezt pontosan tudod, hiszen ha nem így lenne, téged sem tartanának.
Az ország igazi ellensége te vagy.
Shikari
@Aki Én: Orbán a vadak betódulását briliánsan kihasználta politikailag!
Aki Én
@Shikari: ...már amennyire a briliáns jelző helyes a tömegek manipulálására, hazaárulásra, tolvajlásra.
Ezen az alapon Dr. Hannibal Lecter is briliáns szadista.
Shikari
@Aki Én: Úgy bizony. Hannibál is zseniális volt a maga nemében. Orbán hihetetlen érzékkel tapintott rá erre a lehetőségre és az ellenzék pedig bement ebbe az utcába. Ott már buktak is!
Amúgy Orbán alkalmatlanságáról ne engem győzz meg, hanem azokat, akik tömegével megszavazzák! Jó okkal nem ülnek fel az ilyen vádaskodásnak és én sem! Ebből következik, hogy Orbán következő kétharmada már érik!
Yoda69
A halottak biztos duplan irtak ala.
Aki Én
@Shikari: Ez nem orbán zsenialitását bizonyítja, hanem az emberi butaságot.
Bárki képes lenne hazudozni, lopni, tömegeket manipulálni, de emberileg nem fér bele.
Ez sok mindent bizonyít, de orbán zsenialitását legkevésbé. Sőt...
Én is zseniálisan kitudnám fosztani a szomszéd öregasszonyt, de nem teszem.
Shikari
@Aki Én: Orbánnak nem kellett hazudni, hogy lássa mindenki, hogy önti el Európát a bevándorló mocsok. Nem annyira hülye a magyarság, hogy hitelt adjon annak a hazugságnak, hogy nincs no go zóna. Sem annak, hogy állandóan mentegetik a terrorista, gyilkos migráncsokat és büntetik aki szólni mer a mocsok ellen.
Ezt a fegyvert Orbánnak az Eu Európát eláruló politikusai kovácsolták, Orbán csak élezi! Nagyon jól és helyesen teszi!
qxy
Volt egy vetélkedő.- Fele sem igaz.
qxy
Jó át baszta a nyaloncaikat Orbán. " Meg kell állítani a migráncsokat" Mennyinek is adott engedélyt csak úgy zsebből? nyaloncok?
Horizont
@eszegfu: Én is pont erről akartam írni. Hihetetlen szám. Hadházy már mióta gyűjti. Hazudnak ezek. Igen írnak alá ezt nem is tagadja senki. Na de nem ennyien!!
eszegfu
@Horizont: Hogy finom legyek, nem is "életszerü"!!! Emlékezz vissza, hogy amikor kérdőivet küldött, aztán a visszaküldés határidejét módositották, majd interneten is vissza lehetett küldeni... akkor is ha jól emlékszem igy is csak 1.700 ezer aláirás gyült össze, amit Hadházy meg akart számolni... akkor nehogy már nem egészen 3 hét alatt gyüljön össze annyi, mint annak idején több hónapon keresztül?! Kamu az egész!!!
Mirabilis
Tök mindegy, úgy csalnak, ahogy csak tudnak és akarnak is.
Csak kasza kapa .
justhpeter
Hidvéghi Balázst pont ezért tartja Orbán. A lényeget tekintve ő legfeljebb egy vezérpapagáj lehetne ebben a kalitkában, hiszen nem az esze végett tartják, de Orbán tudja, hogy a neki sokszor elmondott szöveget akármilyen primitív is megtanulja és korlátlan alkalommal korlátlan példányban visszaöklendezi.
Mirabilis
A határon túli hazaárulók ebből mennyi?
nevemnick
@Shikari: ez az 1 miller 150 ezer, annyi mint a nemzettelen konzultációs leveleknél, a valós aláírt/visszaküldött szorzata hárommal.
Csalásban nagyok vagytok (ja, és aki csal, az hazudik is.)

:D
nemfideszes
Amióta a gyökér Philip behazudott a Kossuth térre 2 millió embert, azóta a fidesz részéről folyamatosan megy a számháború, csak, hogy bizonygassák a támogatottságukat. A baj csak az, hogy ezen aláírások hitelességét ( ahogy az inzultációs levelekét) rajtuk kívül senki nem ellenőrizheti, önmagában már ez is bizonyítja, hogy megint csak csalnak, hazudnak.
nemfideszes
@Shikari: "mentegetik a terrorista, gyilkos migráncsokat és büntetik aki szólni mer a mocsok ellen."

... akkor szólj már a a muszlim azeri gyilkost szabadon engedő vezérednek, hogy azon a 86 ezren felül akit már eddig jó pénzért beengedett ne engedjen be többet!
cikicakk55
Szerintem ez is annyira pontos adat,mint mikor az ellenzékiek kérték,hogy mutassák meg nekik a beérkezett válaszokat.bevitték Őket egy nagy terembe,ahol volt vagy 30 doboz,de még a közelébe sem mehettek,nem,hogy megnézzék,vagy megszámolják. Lehet,hogy egy csomó üres doboz volt egymásra rakva. Ki látta,hogy 1,5 millió ember szavazta meg a 7 pontját Orbánnak? Amennyiben Fideszes látta,akkor nem igaz.. hasukra ütnek és bediktálnak egy számot.Azért lehet még tornázni nekik a tavaly áprilisi 2,8 millióig. Igaz,hogy az is csalással és törvénytelenségekkel lett megvalósítva.
eszegfu
@nevemnick: 17:30 Kiegészitelek... meg lop is!!!
egyember
ÉN IS aláírtam egy ívet! Letámadtak érte. Hárman vettek körül és "agitáltak" (tk. könyörögtek) a szignómért.
A jelenlévők -itt, a lapon jelenlévők- egy része biztos (lehet) benne, hogy a szavazólapon nem a fide$$ mellett (két t-vel írtam, maradi vagyok, nem illib média-munkatárs) lesz az X -m.
patyuka
Oszt"?! A többségük aláírta, mert a nevét még le tudja írni...
De ziher, hogy azt már nem tudja, mer nem látta át, így fel sem foghatta, hogy miről és kihez/kinek is szól, nemhogy mérlegelte volna annak önmagához való viszonyát, azaz: élvezhető vagy éppen kirekesztő hatását!
papa.49
Látható a képen ácsorgó zsákszatyorral felszerelt ,,életvitel szerűen az utcán élő,, egyed, a tekiktete nem hagy semmi kétséget 1 liter lőrért, vagy 1 vekni kenyérért AKÁRMIT ALÁÍR !!!
Sámannus
@egyember: Mé nem húztad át az ívet. Én akkora betűvel írtam volna, hogy kilógjon a papírról.
Shikari
@nemfideszes: Nem maradt itt. Mi bajod ezzel? Nem mi etetjük.
Aki Én
@eszegfu: 15:35 Azért nincsenek sorok, mert nem 10 ember ír alá egyszer, hanem 1 ember ír alá tízszer.
eszegfu
@Aki Én: 8:47 Ez piszok jó megállapitás!!!
Aki Én
@Shikari: Európát meg kell védeni, ez egy ténykérdés. orbánék egy korrupt maffiaállamot üzemeltetnek, ez egy másik ténykérdés.
Az a baj, hogy ti propagandisták a korrupcióról nem szerettek beszélni, mert pontosan tudjátok, hogy azok bűncselekmények. Ez érthető, de attól még hazaárulás a javából.
orbán nyilván nem a saját korrupciójáról fog konzultálni.
Shikari
@Aki Én: Mindenről szeretek beszélni! Olvasom akkor a bizonyítékokat, hogy a Fidesz lop! Tessék, soroljad! Vagy csak a libsi pártsajtó lózungjai jutnak eszedbe? :-)
magyarbakancs
@Shikari: A Fidesz lop.
Bizonyíték ,hogy soha nem lehet kivizsgálni.
A másik miért az,hogy Tiborc üzletet miért mi fizetjük ki miért nem a EU?
desir62
Nagyon jó a fotó igazi birkákat ábrázol. Már másfél millióan vannak.
Shikari
@magyarbakancs: Nem ügyésznek készültél ilyen érvelés technikával?
Így mindenki tolvaj lehet az országban, mert senkit nem lehet kivizsgálni. Főleg, ha nincs gyanúsítás!
desir62
Hülye, hülyébb, hidvéghi! És barom arc, hol a 14-ik havi nyugdíj, amit ígértetek és hol az egyéni nyugdíj számla?
Jaj meg van elloptátok!
Aki Én
@Shikari: Bizonyíték a józan paraszti ész. Meg az, hogy rátok, propagandistákra szükségük van.
Meg az, hogy minden esetben indítanak vizsgálatot, nyomozást..., kivétel ha fideszközeli az illető.
De mit is beszélek, hiszen ti tudjátok a legjobban. Ti propagandisták ennek elfedésére vagytok tartva.
Az OLAF jelentést már meg sem említem, vagy a hirtelen multimilliárdos, 2010 előtt önerőből csődközeli Mészárost. Azt még a legelvetemültebb fideszes is elismeri, hogy egy buta stróman.
Egy-két esetben még azt mondom, hiheted, hogy nincs lopás, korrupció. De több ezer esetben...?
Te felfogod, hogy valójában mit teszel, miközben mindenkit hazaárulózol?
A rátok való igény bizonyítja leginkább, hogy ez egy mocskos hatalom.
Shikari
@Aki Én: A józan ész a bizonyíték? :-) Ez elég karcsú válasz! Propagandistára épp az általad támogatott oldal szorul rá, hiszen buktok mindig és mindenhol. Így logikus a feltevés, hogy ti, régi funkcik és párttitkárok pénzért alázzátok a kormányt!
Természetesen ismételten hiába vártam konkrétumot, csak a propaganda sajtó vádaskodásai és a semmivel alá nem támasztott vádaskodás maradt. Épp mint Márkinál Vásárhelyen. Összegyűltek, mikor polgi lett és nyomozni kezdtek. A nagy Tényi Éva szarkavaróval együtt semmit nem találtak. Kb ilyen vádjaid vannak!
könnyű lelki sértés
Képaláírás: Márciusi ifjak

És mit kezdenek ezzel?
Mint a konzultációs íveknél?
1,7 millióan küldték vissza, ami szintén kamu volt, de ezután ezt úgy kommunikálták, hogy a "magyar emberek többsége".
Nos, nemhogy a magyar emberek, hanem még a választásra jogosultak FELÉNEK sem volt ez a többsége - még csalással, hazugságokkal sem!
Lehet, hogy tanultak ebből a fijjug, és most lesz 2,1 millió aláírás a végén?
Persze a csalás, a hazugság, trükközés - ami a sajátjuk - az marad.
Aki Én
@Shikari: Bizony, hogy bizonyíték.
Bizonyítsd be, hogy zöld a fű!
Látom kezdhetem elölről :(
Nincs általam támogatott oldal. De a jelenleginél aljasabb nincs, tehát elvileg bárki mást hajlandó vagyok támogatni.
Régi komcsi funkcik és Sorosisták a fideszben vannak jelenleg legtöbben, a besúgókkal, ügynökökkel együtt.
Na, arra is van bizonyíték.
Shikari
@Aki Én: Szóval a libsi sajtó lóztungjain kívül semmid nincs! Ez elég beszédes!
nemfideszes
@Shikari: Mi a "bajom" azzal, hogy egy gyilkosságért elítélt bűnözőt pénzért szabadon engedett a csuti parasztja?!!!
Ezek szerint, akkor se lenne ezzel szemben fenntartásod (bajod) ha történetesen mondjuk a te hozzátartozódat gyilkolta volna le! Az a lényeg, hogy ne mi etessük! ... hát öreg, ritka egy nagy barom vagy!
Aki Én
@Shikari: :) Dehogynem. A tények, melyek magukért beszélnek azok körében, akik feje nem a nemzeti beteg seggében van.
Meg hát a sok mellébeszélés, ostoba és felemás tagadás.
Szóval mi is van a fűvel? Az is egyértelmű és kétségtelen, de bizonyítsd be. Rajta...
csak úgy....
@Shikari: hálásabb lehetnél @Aki Én: -nek ! többet foglalkozik véled,mint anno a kedves idösanyád...
jó és okos asszony lehetett, tudta,hogy fölösleges...
nemfideszes
@Shikari: 09:25
Farkas Flóri visszafizette már a 1.5 milliárdot, vejkó a 13 milliárdot?
Miből is vásárolta fel az orbán familia és a haverok fél Magyarországot? Földek, erdők, kastélyok, szállodák...?!
Miből is futja a csuti patkánynak az utanként 6 milliós luxus repülő útra?! A nettó 1.2 milliós keresetéből?
Ja, hogy nincs nyomozás, és vádemelés... olajszőke Sanya és Polt Pot Petya ezért van tartva. A 36 OLAF jelentés a fideszes lopásokról ment is a fiókba... nem csoda hogy a fidesz nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez, vezetőszáron vinnék el az összes rohadékot...
Shikari
@nemfideszes: Farkassal nem tudom, mi van, de eddig minden cigány vezető megúszta. Nézz utána!
Miből futja? És a fukszos cigányoknak? A Kozmát legyilkoló bodzaszedőknek miből futotta? Elítélték bármelyiket is azért, mert nem igazolta a pénze eredetét bármelyik kormány alatt is?
Olyat kérj már számon, amiben a szocik másképp viselkedtek! Pintér élt Horn alatt is mégse bántotta senki! Miért is?
Shikari
@Aki Én: A kendermag egyesület tagja ez a cerkóf és lázadozva füvet szívtak a haverjaival és ezért le is volt tartóztatva. Akkor mitől nem narkós szar?
csak úgy....
@Shikari: na ne izélj ! nem tudod,hogy mi van a Flórival ? az elöbb még Juhász Péterböl az erikksonnal jelesre vizsgáztatok!
Aki Én
@Shikari: Bodzaszedőzől, de valamiért mégis véded a nemzeti-bodzaszedőt. Ki érti ezt...
És tényleg. Te is látod, hogy ezek a fukszos, árányórás nagymagyarpolgárok megússzák.
Egyébként roma vezető még ennyi közpénz milliárdot nem tüntetett el.
Gondolom tagadod, vagy azt mondod hazavitte magának. Vagyis ez sem lopás, ez sem bűncselekmény.
Igaza van @csak úgy...: nak, lassan a nevemre veszlek :)
Shikari
@Aki Én: A politikusainknak üzleti érdekeltségei vannak. Akkor van miből. A cigánynak miből volt?
Aki Én
@Shikari: 12:41 Ezt nem ide és nem nekem szántad.
Shikari
@Aki Én: Így igaz! Kissé sok felé kell figyeljek és néha beugrik egy hiba! :-)
csak úgy....
@Shikari: "@Aki Én: A kendermag egyesület tagja ez a cerkóf és lázadozva füvet szívtak a haverjaival és ezért le is volt tartóztatva. Akkor mitől nem narkós szar?"
ezt bezzeg tudod de a Flóriról fingod sincs? :)
csak úgy....
@Shikari: "@Aki Én: Így igaz! Kissé sok felé kell figyeljek és néha beugrik egy hiba! :-) "
"kissé sok felé"...,néha lazíthatnál tibim, persze az országos gondok nélküled...
nemfideszes
@Shikari: Szóval ha a "fukszos cigány" lophat akkor a csuti is? ... igaz, nagy a hasonlóság, csak a lopás nagyságrendjében van különbség...
Aztán mondd csak, hol van az leírva, mármint jogilag, hogy az egyik ember bűne, felmenti a másikat annak bűnei alól?!
Kezdjük ott, hogy a szocik messze nem loptak ennyit, és ilyen nagyságrendben, máskülönben övék lenne a fél ország, ők nyaralnának milliárdos luxus jachton, ők repülgetnének meccsekre luxus gépen, nem a fideszes potentátok. Meg aztán a fityesz pont azzal nyert választás 2010-ben, hogy ők aztán nem lopnak, majd kezdetnek gyorsan lenyúlták a MANYUP vagyont.
Ami meg a Sanyát illeti. Hogy mért nem bántotta senki az exkomcsi zsarut, a minden titkok tudóját? Akinek 80 évre titkosították az olajügyeit, és Clodóval történt találkozásáról szóló anyagokat? Hát nem is tudom...MERT Ő A LEGNAGYOBB MAFFIÓZÓ AZ ORSZÁGBAN?!!! Horn alatt Kuncze csak félreállította, aztán el is kezdődtek a robbantgatások, amik hogy, hogy nem a fidesz győzelme után abbamaradtak, se gyanúsított se vádelemelés...
a dolog nem összekeverendő Rohac ügyével, az egy másik szál...
Aki Én
@Shikari: Azért ezt gondold újra. Sokfelé...??? Hát csak a propagandára és terjesztésére.
Ráadásul hiába, mert itt aztán mondhatod a levegőbe. Nem az volna a dolgod, hogy meggyőzd az embereket?
Rossz helyen jársz, itt az átlag IQ 30 felett van.
csak úgy....
@Shikari: tibi! tudod,hogy mit mondana a Soros Gyurkabácsi a titkárának,ha téged óvasna?
holnap egy nagyobb összeget át kell utalnunk a fidesznek,hogy értelmesebb agitátorokat tudjanak fogadni,mint ez a shikari...
Macskaszem
És ezt csak így bemondásra el kéne hinni? Ellenőrizni nem hagyják, hozzáérni nem lehet, megnézni is csak a lezárt dobozokat tisztes távolságból. Bár tény, hogy sok a megvehető, érdekből vagy kényszer hatására aláíró, na meg hasznos hülye is van bőven.
Clavigo
@Shikari: Jó ez a kép te gyökér..Azért legközelebb kímélj meg minket az egész alakos fotóidtól..( jobb oldalon,a szatyros-sapkás fitymasz értelmiséginek látszó [email protected] rakás tuti,hogy te vagy,bozgor)
advocat
Azért még majd másfél milla hiányzik! De meglesz. És ez nekünk nagyon jó! És valaki megkérdezhetné Viktort, hogy mi a baj Egyesült Európával? Nam lennének határok, és a magyarok egy nemzetben élnének. Semmi Trianon, meg ilyesmi (Hansa városok, Dél-Tirol, stb. Igaz ez nem nekünk fáj.). Esetleg. De az nem jó, mert akkor ki "uralkodna"? Valami német, francia, stb,
kokopelli
@Aki Én: nem tudja,hogy a két Hannibál nem egy Hannibál!Ezt kapd el,ne a náthát
...és ezt még fizetik is a baromságáért!!! (;-)))))))))))))))))
qxy
@Mirabilis: Ugye nem is érted kinek nyalsz? Bemásolom amit írtál.-A határon túli hazaárulók ebből mennyi? Miért is ment A kis geci Erdélybe? meg a déli " Magyarokhoz? A szavazatokért. Vagyis alá ásod apád érdekeit? Na ennyit a nyaloncok észjárásaikról.
Na most képzeld el hogy a többi nyaloncnak is ennyi esze van.
Azt sem tudjátok milyen rendezvényen vagytok. Nem ciki? bakkkkker.
Mirabilis
@qxy: Én kinek nyalok?! Te kinek nyalsz?!
A határon túli hazaárulók ebből mennyi? És igen, ez a kérdés, mennyien szavaznak orbánra a határon túlról.
" Vagyis alá ásod apád érdekeit" - te valamit hülyén félreértesz és kurvára hagyd ki az apámat ebből, aki 3 évig hadifogoly volt Arhangelszkben.
Mirabilis
@qxy: "Na most képzeld el hogy a többi nyaloncnak is ennyi esze van.
Azt sem tudjátok milyen rendezvényen vagytok. Nem ciki? bakkkkker. "
Ezt meg nem is értem basszus.
desir62
@Shikari: A régi mondás szerint az én tolvajom jó tolvaj, a te tolvajod az viszont tolvaj… Az én kommunistám jó kommunista, a te kommunistád viszont nem az…

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag



A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár
desir62
@Shikari: a tompika, habony, meg a szombathelyi fideSS patkány fehérporos orrukról nem tudsz valamit?
desir62
@desir62: Alá írás előtt, megpakolták a csíkos táskát krumplival.
Shikari
@desir62: Folytad csak a vádaskodást, hátha felfigyel rá valaki! Bűncselekménnyel gyanúsítgatni valakiket, elég szépen méri a BTK!
Shikari
@desir62: Te mint volt párttitkár, csak ismerheted mindenki múltját!
Shikari
@Aki Én: Nem vettem észre azt a magas IQ-t. Inkább a primitívség süt többekből!
Aki Én
@Shikari: ...a 30-as IQ nem magas. Bár az alatt annak tűnhet...
könnyű lelki sértés
agresszív ballibsi kismalac Vs. agresszív jobbillibsi kismalac - a "nem"-ek csatája
könnyű lelki sértés
@Shikari: Te melyikhez hasonlítasz a képen? Én a szatyrosra tippelnék.
Shikari
@könnyű lelki sértés: Én rád tippelek!
evacica
És tessék mondani ki ellenőrizte ezeket az aláírásokat? Csak nem a fidesz? Mert akkor persze biztos "igaz"! Hahaha
desir62
@Shikari: Ja apád volt az elvtárs anyád meg a titkárnő akit mindenki baszogatott!
Ebből születtél.
Shikari
@desir62: Érintettnek érzed magad látom! Nyugi elvtárs, megvédenek a hasonszőrű hazaárulók!
desir62
@Shikari: Idióta!! Ne írj nem válaszolok bérenceknek.
Shikari
@desir62: Szerinted engem érdekel, hogy egy ilyen degenerált válaszol, vagy sem? Úgy tojlak le, ahogy vagy komcsi féreg!
qxy
@Mirabilis: Na mágeccer fussunk neki.
1. Én senki szüleit nem szidom. főleg itt a csopiba.
2 Ugye orbánról volt szó.
3 Ugye határon túlról szerzi be a szavazatokat cserébe a stadionok, kórházak, vagy családi ház vásárlás.Ugye eddig tiszta?
4 Ugye fideszes vagy nem de bár. ? ugye a fideszesek idézőjelben, orbán az apátok
Ugye tucccc követni. Na vagyis a kis geci érdeke hogy a sok Erdélyi meg a Szerb , vagy akár Horvát, nekem mindegy, pénzt kap és szavaz rá, Ugye ezek kurvára a határon kívüliek. Vagyis amikor ' apád érdekeit írtam, akkor nem a te édesapádra van ugye gondolva. Eszembe sem jutna olyan hogy azért mert fideszes vagy akármi, azért szidjam a családját. Tudod én nem olyan családból származom.
Ugye értetted amit írtam. További kellemes hétvégét. és ha ezért haraxol, elnézést kérek hogy félre értetted.
qxy
@Mirabilis: Nem is csodálom. hisz fideszes vagy. Nektek nem is kell érteni semmit csak arra figyelni mit hazudik orbán .
Csak kis mellesleg az igazamról.
Tudod hány évet kell igazolni egy Ukránnak hogy Magyar nyugellátást kapjon?
Tudod hány évig akarja emelni a kis geci a Magyar nyugdíj korhatárt.
Tudtad hogy az Ukrán egy fillért sem tett be a Magyar nyugdíj kasszába?
Tudtad hogy ha bele gebeccc akkor sem lesz annyi a te nyugdíjad ( a ledolgozott évkre értem) Nem egy fideszes nyalonc nyugdíjára.) Mint egy Ukrán faszi aki csak 25 évet dolgozott életében. azt is fele feketén de szarért húgyért olyan igazolást kap az Ukrán amilyet csak akar. és ebben a kis geci orbán is segít neki. Ki is tette be ezeknek a kasszába ezeket a pénzeket? A MI APÁINK ANYÁINK ÉS AZ IDŐSEBB EMBEREK a KIS GECI MEG ELLOPTA ÉS TÖMI AZ UKRÁNOK ZSEBÉT.
Ha nem hiszed, nézz utána itt a neten Ukrán nyugdíj korhatár.Mondanám hogy eldobod az agyad, de ami nincs ugye azt nem lehet el dobni.
Mirabilis
@qxy: "1. Én senki szüleit nem szidom. főleg itt a csopiba"
Írtad: "Vagyis alá ásod apád érdekeit" Na akkor: mit értesz ez alatt?
Mirabilis
@qxy: "4 Ugye fideszes vagy nem de bár. ? ugye a fideszesek idézőjelben, orbán az apátok"
Na most menj a picsába, ha olvastad volna idáig a hozzászólásaimat, akkor nem írtad volna, hogy fideszes vagyok.
Vagy te vagy fideszes és le akarod buktatni a nem fideszeseket. Én is tudok bunkó lenni
Mirabilis
@qxy: "ugye a fideszesek idézőjelben, orbán az apátok "
neked az apád vazze!
Mirabilis
@qxy: "3 Ugye határon túlról szerzi be a szavazatokat cserébe a stadionok, kórházak, vagy családi ház vásárlás.Ugye eddig tiszta?"
Tiszta, de neked nem, amit írtam: "A határon túli hazaárulók ebből mennyi? " Ez verte ki a biztosítékot nálad? Mert fenntartom: aki a határon túlról szavaz orbánra, az én életemre, aki nem Mo.-n él, az hazaáruló
Mirabilis
@qxy: ". Vagyis amikor ' apád érdekeit írtam, akkor nem a te édesapádra van ugye gondolva. hanem mire, basz meg?
Eszembe sem jutna olyan hogy azért mert fideszes vagy akármi, azért szidjam a családját.
Honnan veszed, hogy fideszes vagyok? Vagy te vagy a fidesz beépített embere, hogy nyilatkozzak és nyilvántartásba vegyetek?
"Tudod én nem olyan családból származom." mert milyen családból származol? Na mesélj!
Mirabilis
@qxy: Haha! Csodálkozzál a te hülye tudatlanságodra. Nem tom mikor kapcsolódtál be a propellere, de nézd vissza a hozzászólásaimat és azután itélkezz.
Ezek után, hogy fideszesnek neveztél - fasz tudja miért - úgy érzem provokálsz, hogy színt valljak. Fidesz ügynök vagy, vagy nem tudod olvasni, értelmezni az 1-3 éve hozzászólásaimat a propin.
Lejáratni akarsz fidesz ügynök?? Haha! Szarok bele! Nem tudsz!
qxy
@Mirabilis: Te balfasz. Nem te hangoztatod Orbán jó tevékenységeit? Ugye jó hülyének lenni ? De nálatok természetes hogy azt sem tudjátok kinek nyaltok. Szerencsétlen barom. Nézd már vissza miket írtál a fidesszel kapcsolatba te szeren te szerencsétlen
qxy
@Mirabilis: ja. azért szidom? te gyökér. te ugye hajnali gyerek vagy? mert azok az ilyen balfaszok
qxy
@Mirabilis: aki nem Mo.-n él, az hazaáruló Na akkor egy másik nézet. Aki Magyarországon él és orbánra szavazik az a hazaáruló. Mert a nép ellen van. A fidesz a nép ELLEN VAN . Vagyis bűnrészességben orbánnal együtt ti vagytok azok. Tudom ezt nehéz felfogni hisz hajnali gyerek vagy
Mirabilis
@qxy: Ta balfasz egyet mondjál, idézzél, amikor hangoztatom orbán - érdekes én kis betűvel írom, te naggyal -jó tevékenységeit
Mirabilis
@qxy: Te balfasz: "Ugye jó hülyének lenni? " Te tudod a legjobban!
Mirabilis
@qxy: "De nálatok természetes hogy azt sem tudjátok kinek nyaltok" - Te viszont tudod, hogy a fidesznek nyalsz.
Hogy én kinek? Haha! Olvasd a hozzászólásaimat. Ha képes vagy rá persze.
Mirabilis
@qxy: "Szerencsétlen barom. Nézd már vissza miket írtál a fidesszel kapcsolatba te szeren te szerencsétlen"
Te szerencsétlen barom csak egyet idézzél már végre!
Mirabilis
@qxy: Mit értesz hajnal gyerek alatt, gyökér?
Mirabilis
@qxy: "aki nem Mo.-n él, az hazaáruló " nem igazán, csak az aki a fideszre szavaz az én kontómra, aki Mo.-n élek.
Mirabilis
@qxy: "Aki Magyarországon él és orbánra szavazik az a hazaáruló. Mert a nép ellen van. A fidesz a nép ELLEN VAN . Te idióta barom, nem ezt hangoztatom minden hozzászólásommal?
Mirabilis
@qxy: "Vagyis bűnrészességben orbánnal együtt ti vagytok azok. Tudom ezt nehéz felfogni hisz hajnali gyerek vagy "
Ennél többet csak azt tudom írni: tudod mit? semmit. Nem vagy képes felfogni, ki hol áll. Értelmi képességed sérült.
menekült
Ez a magyarellenes, Európa-ellenes kormáyn ezt mondja:
"nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani."

Az ellenzéki pártok pedig miért nem mondják azt (ami egyébként igaz), hogy a standjaiknál megkérdezett emberek közül
"nagyon sokan egyetértenek a pártunk véleményével abban, hogy a Fideszt el kell takarítani az ország éléről, meg kell szüntetni az úniós pénzek fideszesek általi lenyúlását, és ezeket az úniós pénzeket ezután az ország lakóinak érdekében kell felhasználni."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.