Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy négygyermekes nagykanizsai férfi ellen, aki éveken át szóban és tettleg is bántalmazta feleségét és közös gyerekeiket, kiskorú fiait több esetben is elkergette otthonról – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Elzavarta otthonról kiskorú gyerekeit egy nagykanizsai férfi
Fotó: Pixabay

Pirger Csaba beszámolója szerint az 50 éves férfi 1995-ben kötött házasságot, amelyből négy, jelenleg 7 és 24 év közötti gyermek született. A szülők közötti viszony az apa munkanélkülisége, illetve labilis mentális állapota miatt megromlott, a férfi a betegsége miatt mindenkiben rosszindulatot és fenyegetést lát, amire kirobbanó dühvel reagál.

A kiszámíthatatlan viselkedés miatt a család folyamatos stresszhelyzetben és félelemben élt, volt, hogy a már felnőttkorú lánya azért hívott rendőröket, mert az apja a lakásban tört-zúzott. A körülmények miatt az anya még 2015-ben albérletbe költözött a gyerekekkel, de a férje ott is fenyegette őket,

előfordult, hogy az óvodába együtt autózva a nőt minden előzmény nélkül megütötte, majd kidobta a mozgó járműből.

A történtek miatt a Nagykanizsai Járásbíróság 60 napra megelőző távoltartást rendelt el a férfival szemben, az anya azonban kötődött a férjéhez, ezért vissza is költözött hozzá a gyerekekkel. Később felnőtt gyermekeik elköltöztek, a férfi viselkedése azonban nem változott.

A férj és a feleség hol együtt élt, hol szétköltöztek, az anya egy időben külföldön vállalt munkát, a gyerekeket pedig a férjére hagyta. A megyei kormányhivatal nagykanizsai gyámügyi osztálya családgondozót és esetmenedzsert rendelt ki a gyerekek mellé,

az apa azonban a szakemberekkel nem volt hajlandó együttműködni, velük szemben is agresszív magatartást tanúsított.

Elhanyagolta a rábízott gyerekeket, koloncnak nevezte őket, rendszeresen bántalmazta, többször felügyelet nélkül hagyta mindkettőt, illetve az óvodában is folyamatosan konfliktusai voltak a nevelőkkel. Nem egy esetben rendőrök keresték meg az apát, vagy ők vitték haza az egyik gyereket, aki a szülője keresésére indult.

A kiskorúakat többször elzavarta otthonról, a gyerekek ilyenkor a rokonaikhoz menekültek.

A vádirat szerint a férfi a magatartásával súlyosan veszélyeztette gyermekei érzelmi-értelmi fejlődését.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
@CsipkeRózsa: Ebben az esetben az anya felelőssége is felmerül!
" az anya azonban kötődött a férjéhez, ezért vissza is költözött hozzá a gyerekekkel. "
Egy igazi anya elsősorban a gyermekeit védi! Ez a nő magukra hagyta őket egy pszichésen beteg apával!
CsipkeRózsa
Lehet, hogy jobb apa nélkül, félárvának lenni?
Dr plágium
@CsipkeRózsa: Ebben az esetben az anya felelőssége is felmerül!
" az anya azonban kötődött a férjéhez, ezért vissza is költözött hozzá a gyerekekkel. "
Egy igazi anya elsősorban a gyermekeit védi! Ez a nő magukra hagyta őket egy pszichésen beteg apával!
bence
Milyen hivatal az , amelyik a történtek után is vissza kényszeríti a kiszolgáltatott gyerekeket egy elmebeteghez ?!
Dr plágium
@bence: Az anya vissza ment és vitte a gyerekeket. A hivatal állam,i gondozásba vehette volna őket, hibáztak. A rokonokat sem értem. Ha hozzám menekül 2 gyerek mert kidobta őket az apjuk nem engedem vissza, hanem hívom a gyámügyet. Amíg nem rendeződik a sorsuk maradnak nálam. Volt már nálunk rokon gyerek mert elzavarták otthonról, nem küldtem vissza. Munkát, albérletet szereztünk neki. Csak egy kevéske emberség kellene.
balos
Mit várunk egy "CSALÁD-BARÁT" kurmánytúl?Ennyi és nem több!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.