Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert kedden a helyi kórházra tett kijelentései miatt – mondta az egészségügyi intézmény főigazgatója.

Majdnem egymilliójába fájt Márki-Zaynek ez a mondat

Kallai Árpád azt mondta: a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, "ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, és eltiltotta a további jogsértéstől.

A főigazgató kifejtette: a polgármester kijelentése – a táblabíróság szerint is – alkalmas arra, hogy megingassa a közbizalmat az intézmény iránt. A beteg-orvos, beteg-ápoló és a beteg-intézmény közötti bizalmi viszony a gyógyítás alapfeltétele, így azt megbontva a közintézmény működése és akár maga a gyógyulás is veszélybe kerülhet.

"Példátlan ma Magyarországon, hogy egy polgármesterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott, és megsértette a saját városa kórházának jó hírnevét" – mondta a főigazgató.

Kallai Árpád közölte, a jogerős ítélettel bebizonyosodott, hogy ma, amikor az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi intézmények gyakran válnak a politikai csaták eszközévé, egy kórház képes megvédeni saját és dolgozói jó hírnevét.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Keletiszel
Ugye, hogy mennyire fáj az igazság? Máskülönben miért magán- vagy külföldi kórházakban kezeltetik magukat a fidesznyikek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Keletiszel
Ugye, hogy mennyire fáj az igazság? Máskülönben miért magán- vagy külföldi kórházakban kezeltetik magukat a fidesznyikek?
Nessy
@Pegero: Ki is mondta, hogy 24 ezer ember halt meg az elkésett, és rossz ellátás miatt ? Hogy is állunk a sürgősségi ellátásokkal, a múlt századi kezelési módokkal, és medicinákkal? milyen hosszúak a várólisták? Mennyit kell várni a diagnosztikára, ha nincs pár tízezer forintja a betegnek?
És ha el is készül jó pénzért pár nap alatt a CT, MR, a kiértékelés és a lelet egy, két hét jó esetben! Akik mindezt "élvezik", patkányok??
Ja, nem illik hangosan kimondani, mert kormányunkat csak hódolat illeti, s nem bírálat!
Nessy
@Pegero: értem! Az egyik "hazudik" és fizet, a másiknak jogos tudatosan valótlant állítani! Azt a "talpra állást" jó lenne már látni! Van némi fogalmam az egészségügyről, immáron félévszázada.
qxy
Ez a Peti gyerek rosszabb mint Orbán. Meg ragadta egy mondata a figyelmem. 1 millát ad annak aki bizonyítékot hoz Orbán ellen. Milyen politikus az aki más faszával csapkodja a csalánt? Egy semmire kellő.Nagyon sunyi gyerek ez kérem. Már a szeme se áll jól. Orbán is ilyen volt. Kedves, cociális lelkű, meg fasza gyerek. De ha eccer az a galamb felröppen nem a kezedből eszik hanem szarik rád.
csak úgy....
@Pegero: mert te mindent tudsz és mindent jobban! akkor erröl a konkrét esetröl mi a véleményed!?

propeller.hu/itthon/3413391-10-ev-tulelesrol-beszeltek-de-beteg-meghalt-terapia
human
@qxy: Rosszul teccik emlékezni bácsi. 1 milliót ajánlott fel annak aki a következő választásokkal kapcsolatban olyan hitelt érdemlő bizonyítékkal tud leleplezni választási csalást ami megáll a bíróságon is.
Az egész logikája nagyon egyszerű. Aki eddig háborítatlanul szervezették a csalásokat elbátortalanodnak, nehezebben találnak majd rá embert, hisz nem tudhatja hogy ki fogja a pár ezer forintos fejpénz helyett az 1 milliós jutalmat választani. Tehát ennek preventív jelentősége van.
csak úgy....
@Pegero: ha egy éven belül, egy kisvárosnyi gyógyitható beteg , ott púsztul el a kórházakban,akkor azokba bele is lehet rottyantani!
csak úgy....
@Pegero: mást nem is reméltem töled,bunkócska...
te csak cáfolni jársz ide, a fake news gyárba! aranyos...
akkor erröl mi a véleményed:
propeller.hu/itthon/3413471-elismerte-figyelo-hamis-volt-hir-ujhelyi-istvan-hazfelujitasarol?all#c2415756
remélem, nem kérdeztem töled nehezet?
Nessy
@Pegero: Adj hálát a Teremtőnek, hogy sem neked, sem valamelyik legközelebbi hozzátartozódnak nem kellett a közelmúltban komolyabb problémával közkórházba kerülnöd, vagy volt lehetőséged a magán ellátást finanszírozni!
Azért egy értelmetlenül, idő előtt elhunyt hozzátartozójának ne akard bebizonyítani, hogy csak álhír az egész!
F_Viktor
"Kallai Árpád közölte, a jogerős ítélettel bebizonyosodott, hogy ma, amikor az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi intézmények gyakran válnak a politikai csaták eszközévé, egy kórház képes megvédeni saját és dolgozói jó hírnevét."

Helyesen:
A jogerős(?) ítélettel bebizonyosodott, hogy a Szegedi Ítélőtábla az orbán-rezsim kiszolgálója, koncepciós eljárásokban bármikor számíthat rá, lásd Czeglédy Csaba meghurcolását!

Ez alapján el lehetne ítélni, pénzbüntetést lehetne kiróni az ÁNTSZ-re is, mert nyilvántartja és nyilvánossá teszi pl. a kórházi fertőzésekben elhunytak számát:

Tovább nőtt a kórházi fertőzések száma
infostart.hu/belfold/2018/10/30/tovabb-nott-a-korhazi-fertozesek-szama

Kórházi fertőzések: tévhitek és dilemmák
mok.hu/hirek/mokhirek/korhazi-fertozesek-tevhitek-es-dilemmak

Folyamatosan nő a kórházi fertőzések száma Magyarországon, fény derült az adatokra
168ora.hu/itthon/folyamatosan-no-a-korhazi-fertozesek-szama-magyarorszagon-feny-derult-az-elhallgatott-adatokra-160186
csak úgy....
@Pegero: mondom,hogy csak egy bunkó vagy...
nezelodo
Velem szemben, ha hasonlót nyilatkozok, nem nyerhetett volna a kórházunk dakota ügyvéd hada, mert a bizonyíték nem élte túl. Volt akinek a bíróság által megítélt fájdalomdíjat is csak közel egy évtized múltán a Tv stáb megjelenésekor utalták át. Szóval lehet hörögni pegeróék... Szerencsére aztán távozott a dakota kormány nagy barátja, az üzemeltető. Nála aztán nem késtek a fijjuk az egymilliárd Ft végkielégítés kifizetésével...
Nessy
@Pegero: Ezt az ötletedet meséld el Kásler proffnak!
Már sok éve téma, hogy legyen lista a kórházak mortalitási, morbiditási és egyéb adatairól. Viszont nincsenek minőségbiztosítási és egyéb protokollok, mérőszámok, ergo összehasonlíthatatlan adathalmaz lenne.
Bár a finanszírozási jelentés rengeteg érdekes adatot tartalmaz, amiből érdekes következtetéseket lehetne levonni, értékelni, elemezni. Na, ehhez viszont kellene egy nagyon jó informatikus és elemző statisztikus gárda! Én megpróbáltam anno intézményi szinten csinálni valamit, nem kellett volna! Nem "díjazta " a vezetőség.
Nessy
@Pegero: Tény, hogy a sokat szidott János kh. Szemészete is egy külön világ! Úgy a felszereltség, mint az orvos és nővér gárda vonatkozásában. Hat hetenként járok, esetenként inj.-t kapok a szemeimbe, és mindezt paraszolvencia nélkül. Igaz, tudják, hogy kórházban dolgoztam, de én is szépen végig várom a soromat, ami pár óra. Nem is ígénylek soronkívüliséget, mert ott én már csak egy beteg vagyok a sok között.
Az a gond, amikor van felújítás, drága masina, de nincs aki használja.
És ez az egyik legnagyobb gond, ami csak rosszabb lesz, tekintve az orvosok és a szakdolgozók átlag életkorát. És ezen a direktor lecserélése sem segít!
könnyű lelki sértés
Nekem sem szimpatikus ez a Márki-Zay,, de a jelenlegi egészségügy állapotát figyelembe véve (10 ezrek haltak meg eddig a semmiért a rossz állapotok miatt - a szám alapján ez tömeggyilkosságnak számít), ez a mondata egyáltalán nem volt erős.
Én nem hagynám annyiban, és nem a pénz miatt, hanem a további tízezrek értelmetlen halála miatt !!!

És ez nem csak Orbán hibája, Az intézményvezetők, az orvosok, a szakmai kamara kórházszövetség, mit tett le eddig az asztalra az egészségügy megreformálásával kapcsolatban? Ja, hogy majd a sült galamb belerepül... Vagy tényleg nem ért senki semmihez? Vagy a felelősségvállalással van a probléma?
És hol van a nagy fogadkozások eredménye, hogy nem fogadunk el több hálapénzt?
És a szakszervezet miért nem mer, tud, akar kiharcolni magasabb fizetéseket, és jobb munkakörülményeket kiharcolni - tárgyalással, tüntetéssel a dolgozóik, a tagjaik számára?
"3 hónap alatt megduplázódott a kórházak adóssága" - Ez vajon mi ???

És akkor a kiscsíra fidesznyikes intézményvezető főgizda, lemegy kutyába pitiánerkedni "becsületből".
Aha...
Szánalmas !!!
Nessy
@könnyű lelki sértés: Éger dr. is csak akkor volt "harcias", amikor erre adott felhatalmazást a "konstruktív ellenzék"! Most úgy hallgat, mint az a bizonyos a gyomban! A paraszolvencia átka, egy réteg itthon marad, a többiek elmennek. Az egészségügyben még mindig feudális hierarchia uralkodik. Csak aztán a főorvos úr jó pénzért ugyan megoperálja a beteget, csak nem lesz, aki ápolja, gondoskodjon az ellátásáról. Innen tovább szabhatja.
Lehet debilnek titulálni, aki ezt kimondja, de a tény, tény marad!
human
Az egyik kamupárt 20 millió kampányköltséggel nem tudott elszámolni. 300 ezer forintra büntették meg és szabadon távozhatott a vezetője.
MZP-t köze 1 millióra büntették meg azért, mert kimondta azt amit mindannyian gondolunk az egészségügyről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.