Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

Az eddigi nem volt elég, Orbán még negyedmilliárd adóforintot költ külföldi templomokra

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, és a Népszava is beszámolt róla, hogy az Orbán-kormány tavaly 500 millió forintot ígért a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) a missziós központ felépítésére, az első tételről pedig már akkor rendelkeztek.

A mintegy kétszáz fős gyülekezet jó feltűnően jó kapcsolatot ápol a kormány tagjaival: Balog Zoltán korábbi emberierőforrás-miniszer 2014-ben ellátogatott templomukba, és 2017 júniusában is részt vett egy torontói istentiszteletükön, 2017 augusztusában pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette a gyülekezet tagjait. 

Forrás: Népszava

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Éhezik az ország,a geci meg játssza a cigánybárót. Amit ez a felcsúti elmebeteg diktátor megenged magának,az már régen kimerítette a hazaárulás fogalmát! Ez az aljas, tolvaj disznó, úgy szórja mindenfelé a Magyar adófizetők pénzét, mintha ő dolgozott volna meg érte!! De, mivel tudjuk, hogy a doktorminiszterelnök úr egy napot sem dolgozott életében, nincs joga, és erre a nép sem adott neki felhatalmazást, hogy a keményen dolgozó kis emberek pénzét egyszerűen elbassza minden szarra, amikor itthon lerohad az egészségügy, sok iskola van lerobbant állapotban, és már több tízezer családot lakoltattak ki pár év alatt otthonaikból Kongóban, Vietnamban, Ugandában, Burmában, Mexikóban, Kanadában épít a nép pénzéből templomokat, iskolákat, óvodákat, és kórházakat! A határon túli Magyaroknak utalt pénzszórásról még nem is beszéltem,ott stadionokat, templomokat, iskolákat építenek a mi pénzünkből! Ezt a több százmilliárdos pénzszórást, még hazánknál sokkal gazdagabb országok sem engedhetnék meg, ez amit ez a rezsim megenged magának, egyszerűen gyomorforgató! ... méghogy nem hasít a magyar gazdaság ! Má' Kanadának is mi adományozunk, s ha svájc jól viselkedik, ők is kaphatnak némi alamizsnát !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
Na. Lépjen már rá valaki a faszára ennek a kis köpcös spermahajdernek oszt lökje hanyatt .
bence
@könnyű lelki sértés: ! Csak már az Isten szólna ki belőled ! Ha tegnap történt volna meg is későn lenne !
evacica
Ez az ember úgy osztogatja a közpénzt mint ha a sajátja lenne! Ideje lenne véget vetni ennek a vircsaftnak, és tisztességes becsületes kormányt választani!
moareka
@moareka: ...nem kétszáz főt, annak a sokszorosát! Van ennek lelkiismerete?...NINCS!
moareka
@könnyű lelki sértés: Ez a "zsírpaca" éveket vesz el milliónyi ember életéből, s van akinek nincs már annyi hátra, hogy kívárja eltűnését a süllyesztőben...Rajtunk múlik... míg itt írosgatunk elvesztjük a hitünket is... Ezért gondolom, hogy minden erőnket azoknak a támogatására kell fordítanunk, akik erőt és fáradtságot nem kímélve tesznek értünk...Márki Zay, Hadházy ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.