A Fidesz felháborítónak tartja az ellenzéki pártok kétszínűségét, mert álláspontjuk szerint azok kampányolnak a hitelkárosultakkal, akik kormányzásuk alatt mindig a bankok oldalára álltak és devizahitelbe taszították a magyar családokat.

Fidesz: felháborító az ellenzék kétszínűsége

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón a kormány felelősségét hangsúlyozta a devizahiteles probléma miatt, és a kilakoltatások leállítását sürgette.

A Fidesz reagálásában azt írta: ha az ellenzéki pártokon múlott volna, akkor mára több százezer gyermekes magyar családot tettek volna ki az utcára. Az ellenzék ugyanis semmilyen segítséget nem szavazott meg a devizahiteleseknek, így a bankok elszámoltatását, a devizahitelek eltörlését, a forintosítást, a végtörlesztést és az árfolyamgátat sem – írták.

MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ezzel szemben az az igazság Orbán Viktor megállapodott a bankokkal 2010 őszén hogy ők kifizetik a hiteleiket 180 Ft, árfolyamon aztán a bankok annyit faragnak a devizásokon amennyit akarnak !!!
Minden ezzel ellentétes fütyiszes hírverés TELJESEN HAZUG !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ezzel szemben az az igazság Orbán Viktor megállapodott a bankokkal 2010 őszén hogy ők kifizetik a hiteleiket 180 Ft, árfolyamon aztán a bankok annyit faragnak a devizásokon amennyit akarnak !!!
Minden ezzel ellentétes fütyiszes hírverés TELJESEN HAZUG !!!
Jozefina
Az ellenzék szerintem sok színű és ez így jó!!! A fidesz-kdnp a kétszínű!!! Aki mást mond Brüsszelben és mást mon itthon!!!
tudode
Hun van hun vót a tavalyi afrikai HOMOKOS ESŐ!
.
Szójátéknak elmegy ez a BANKÓS cincogás akkor, amikor már a csónaKÁZÓ tó mellé na mihe van nekije:
.
----- Jön az orosz vezetésű bank, és Orbánék már készülnek belépni egy másik hasonló szervezetbe
.
hvg.hu/gazdasag/20190425_Jon_az_orosz_vezetesu_bank_es_Orbanek_mar_keszulnek_belepni_egy_masik_hasonlo_szervezetbe
.
444.hu/2019/04/25/gyorsan-aktivizalodik-az-orosz-vezetesu-bank-budapesten-hiaba-van-miatta-nemzetkozi-idegeskedes
"""Az IIB-ben a legnagyobb részesedése Oroszországnak van 45,52 százalékkal, a bank operatív vezetését ellátó öttagú menedzsmentnek ők adják az elnökét, Koszovot, valamint a stratégiai ügyekért felelős elnökhelyettest. Tavaly az IIB ráadásul bejelentette, hogy közös bankcsoportban egyesülhet a nagyon hasonló struktúrájú, szintén a KGST-időkben született Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankkal (IBEC). A Respekt cseh hetilap értesülése szerint az egyesülés az IIB Budapestre költözése után történhet meg, és így az IIB után érkezhet az IBEC is. """"
.
Nem kispályáSOKK ezek a MÁRCIUSI IFJAK, akik ÁPRILIS 1-JÉT játszadoznak az országgal!
nevemnick
Köcsög fidesz.
Ki volt az a büdöslábú, aki kitalálta a devizahitelt?
Ja, hogy nem esik le?
Az a feketelábú főnökötök 2001-ben.
Capise?
Nessy
Viszont a forintosítás olyan tisztességes volt, hogy a fal adta a másikat!
Melyik "bank" is kaszált rajta marha nagyot a kormánnyal együtt?
Nessy
@nevemnick: Az már rég volt, az ő fejük sem káptalan! Hiszen arra sem emlékeznek kedden, hogy mit mondtak hétfőn!
simmering73
Az a felháborító, hogy ti még léteztek ebben az országban. Már rég lámpavason kellene száradnotok.
namihami
Van abban valami jópofa, hogy ezt pont ezek mondják.
kokopelli
@nevemnick:(17:35)
Meséltem a német ismerősöknek ,barátoknak s szisztémát! Félhótra röhögték magukat,és kapásból
azt kérdezték,hogy... "kik kanalazták le a tejszint?..csak nem a csókosok?". "...kettőt találhattok!"
patyuka
Nem abból eredt a baj, hogy kitalálta, hiszen a kezdeti időkben semmi gond nem volt a visszafizetésekkel. A gondok akkor támadtak, amikor a bankok, az ügyfelek számára ellenőrizhetelen, de ügyfél - szolgáltaó alapviszonyban is tisztességtele, pézügyileg gátlástalanul galád módon megbuherálták az átszámítási és visszatérítési metódusokat; s hogy mindezeket a MNB akkor is fideszes asszistenciával tette"felügyelte", amikor azok már nem volt kormányon; s hogy később pedig pofátlanul és érzéketlenül megint a saját hasznukkkal/kármentésükkel törődtek csak!
Bezzeg a kilakoltatások, a kocsielvételek.. menete az mindvégig "flottul" működhtetett, míg a szolidaritás, a szociális érzékenység, a segítőkészség... teljesen kiveszett az állami és banki szféra kapcsolatrendszeréből! Tehették, mert... De tessék mondani, milyen "emberek" azok, akiknek ilyen szolgák, alkalmazottak kellenek - mert a dermokráciában ez a reláció -, s újra meg újra meghosszabbítják a hatalmi tobzódásuk határidejét?!
tulipan
Hja, narancsos Hiénáim, mindenki azzal próbál főzni, ami a készletében van! Ti ezt igazán pontosan tudjátokl!!! Nem tetszik netán, ha valaki ugyanazt műveli, mint TI???
terlasz
A szokásos ótvaros hazugságok. Sajnos van rá igény!
Desischado
@babp1982: Én boldogan benne vagyok!

Érdekes, hogy azok ordibálnak másokra, akik a hasznot húzták a devizahitelesek nyomorából. De johet kutyára dér!
www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/sorsdonto-fordulat-a-devizahitelek-ugyeben-megsemmisithetok-a-szerzodesek.317475.html

@fideszes gyökér: Nekem tetszik, támogatom!
balos
Korán van,mert a nemzeti "kakasok" még nem kárognak ide!
evacica
Ez a sok megtévesztett szerencsétlen orbán szektatag, aki nem gondolkodik, csak fújja a kiadott szöveget! Velejéig romlott kormány, aki csak árt az országnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.