A kormánypárt képviselői négy függetlennel együtt már ötödjére szavazzák le a kerületi költségvetési rendelet megalkotását.

A 444 cikke szerint veszélybe került a XV. kerületi gyerekek nyári táboroztatása, mivel a Fidesz helyi képviselőcsoportja és négy független képviselő rendre elutasította a kerület idei költségvetéséről szóló rendelet megalkotását. 

Elmaradhat a XV. kerületi gyerekek nyári táborozása, mert a Fidesz nem szavazta meg a kerületi költségvetést

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap, miután a nyári táboroztatás elmaradásáról tudomást szerzett egy olvasójuktól, megkereste az önkormányzatot, ahonnan a következő választ kapták:

igen, valóban veszélybe került a nyári táborok lebonyolítása (Bernecebarátiban, valamint Siófok/Balatonvilágoson) azzal, hogy a képviselő-testület – a teljes Fidesz-frakció nem szavazatával, valamint négy független képviselő tartózkodásával – eddig ötször utasította el a XV. kerület költségvetési rendeletének megalkotását.

A kerületi önkormányzat szerint a költségvetési rendelet elmaradása azért hat ki a táboroztatásra, mert 

elfogadott költségvetés hiányában a kerület éves szinten 2,5 milliárd forint állami támogatástól esik el, saját forrásaiból gazdálkodik – ez azt jelenti, hogy csak a kötelező önkormányzati feladatok ellátására jut pénz, az önként vállalt feladatokra nem.

Ráadásul a 444-nek jelző szülők úgy értesültek, hogy már a táborok tavaszi felújítása sem történt meg. Ezt az önkormányzat is megerősítette a lapnak, és szerintük emiatt valószínűleg nem tudják megtartani a nyári táborokat még akkor sem, ha hirtelen lenne rá pénz. 

"A szükséges felújítás híján ugyanis szerintük nem lehetséges az ÁNTSZ-engedély megszerzése. De azért sem valószínű, hogy mentető lenne a helyzet, mert

a gyerekek táborba buszoztatására közbeszerzést kellene lefolytatni, és az eljárásra már nem áll elegendő idő rendelkezésre.

A két helyszínen tavaly összesen közel 1500 gyerek nyaralt: Bernecebarátiban 1041-en, míg Siófok/Balatonvilágoson 440-en"

- olvasható a cikkben.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@kereső: ...na akkor végre te sem kell keresd...
Csizmás Kond
@csak úgy...: Te életedben még sokmindent ne láttál...
kereső
@Csizmás Kond: mit cica-mica? Én falusi emberke vagyok, még véletlenül sem keresném a tehén tőgyét a szarva között.
Eladott Ország
@durbincs: Ki írta le azt, hogy tegnap? Az Echo tv úgy szűnt meg, hogy megmaradt miután beolvadt a másik fideszes kormányfelszopó kanálisba, a Hír tv-be. Azaz: „megszüntetve megőrizve” megmaradt, ahogy tanulták az ifjúkommunista Bibói fideszesek a foxi-maxi egyetemen a dialektikus vaslogikát a marxista materializmust. Igaz azóta mélykonzervatívak és mélykeresztények lettek, hogy semmi ne akadályozza előlük a közpénzek útját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.