Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója szerint az ellenzéki pártok egymásra licitálnak durvaságban, de ebből csak rosszul jöhetnek ki, mert "az összellenzéki tortaszelet" folyamatosan egyre kisebb lesz, és kormányzóképességüknek a látszata is elvész.

Szakértő a közmédiában: korábban is használt már "primitív" hangnemet az ellenzék

Lánczi Tamást pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az ATV reggeli műsorában arra az újságírói kérdésre, miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt:

"sok a patkány Magyarországon".

Az igazgató úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikó nem az MSZP kevésbé ismert politikusa, hanem a párt "első vonalába tartozik", ez pedig a morális problémák mellett felveti az alkalmatlanság kérdését is.

Azért nem döbbent meg a politikus szavain – mondta –, mert az elmúlt időszakban ő és több ellenzéki képviselőtársa is használt már személyeskedő, durva, sőt, helyenként "primitív" hangnemet.

Úgy vélekedett: az ellenzékben mintha verseny alakult volna ki, hogy ki tud durvábbat mondani, de ezzel "kocsmai szintre" jutnak el, például trágárságokat firkálnak fel középületekre, falakra.

Lánczi Tamás az ellenzéki erőviszonyokról azt mondta: a Jobbik támogatottsága az MSZP szintjére süllyedt, tíz százalék körüli. Ez a csökkenés lassan már két-három éve tart, de ebből az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem profitál sokat. Hiszen – tette hozzá – egy párt célja a kormányra kerülés, és bár lehet, hogy most el tudnak venni egymástól 1-2 százalékot, a kormányzóképességük "morzsáit is feláldozzák".

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Volt kitől megtanulni! Bár még az ellenzéknek fejlődni kell , ha Tompikát vesszük etalonnak! Úgy külsőleg, mint stilárisan! Kövér sem éppen a magas irodalmi stílusáról híres!
Igaz, ettől függetlenül nem kell az ellenzéknek erre a szintre süllyedni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Szakértő úr- ezt hogyan itéli meg?? Mennyire primitivnek- Bangóné rosszul sikerült mondatába bele lehhet magyarázni mindent. De van itt egy "aranyköpés"-amit még magyarázni sem kell, és ez a fidesstől származik.:
„Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk!” Irta ezt a fidesz ötös számú!!! tagkönyvének tulajdonosa, orbán viktor személyes jóbarátja. Ha már primitiv.-akkor bayer zsolt.
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 20:23
Te szereted ha csókolgatják a segged?
Talán egy buzi fideszes patkány troll vagy?
kulabombaafityiszre
Egyébkén ez a lánczi is egy közpénzzel kitömött patkány.
kulabombaafityiszre
@kulabombaafityiszre: Bocs nem.A patkány egy intelligens állat ami lánczira nem monható el.
nezelodo
@kereső: 19:52. Jaj, hogy lenne primitív a fidesz jelmondata, hiszen tanult urak mondják és vallják, akik aztán teleaggatják egymást rendjelekkel, és remélem viselik is, mint az egykori Brezsnyev a herendi porcelántányért, és a Zsóti aranyköpését pedig kötelezően tanítják az esztétika-kommunikáció szakokon.
tudode
Azért ne essünk túlzásokba azzal kapcsolatban, hogy KI VITTE BE az Ország Házába a pórias beszédet?
.
Orbán Viktor frakcióvezető:
.
Akinek rövid az emlékezete tájékozódjon az ŐS primitív "falusi gyerek" stílusáról.
.
Ime Lánczy szakértő:
.
2013. augusztus. 03. 15:08 ITTHON
----- "A kormány hazudott!" - Orbán már 90-ben is kemény volt
.
hvg.hu/itthon/20130803_Kossuth_ter_anno_taxisblokad_Orban
.
„A kormány hazudott” - aki nem hallott volna Orbán Viktorról az 1989-es Nagy Imre-temetésen elmondott beszéde után, az ebből a mondatból rögtön megismerte. Micsoda botrány volt ez 1990 őszén! Pedig Antall József miniszterelnök megmondta: egy rendes demokratikus parlamentben az ilyesmi csak annyit jelent, hogy valamiben nem értenek egyet a politikusok. Munkatársunk, a 19 évig parlamenti tudósítóként dolgozó Domány András visszatekintéseinek második része következik."" (...)
.
Ó' Te bunkócsKA, te "drága", ó Te elevenfa gircses, görcsős ágacsKÁJA!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.