A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális emberek jogérvényesítését és az uniós emberi jogi kötelezettségek betartását említette fontos tennivalóként az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum egy-egy politikusa egy szombati budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

A Magyar LMBT Szövetség által szervezett EP-választás és az LMBTQI emberek című fórumon Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő a magyarországi LMBTQI-emberek életét jobbá tevő intézkedések közül kiemelte a szivárványcsaládok elismerését és álszent álláspontnak nevezte, hogy azonos nemű párok nem nevelhetnek gyermeket. Álláspontja szerint a szexuális nevelés lehetőségének be kellene emelni a Nemzeti alaptantervbe és meg kellene könnyíteni a HIV-tesztekhez való hozzáférést, egyes HIV-gyógyszereket pedig államilag támogatottá kellene tenni.

A melegek jogaiért szólaltak fel hazai baloldali pártok

Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja szerint az a legnagyobb probléma, hogy folyamatosan erősödik a homofóbia, aminek az az oka, hogy az emberek tájékozatlanok, illetve félretájékoztatják őket. Kiemelte, szeretné, ha elérnék, hogy Magyarországon is szégyen legyen homofóbnak lenni.

Kifogásolta az alaptörvény azon pontját, amely kimondja, házasság férfi és nő között köthető.

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti listavezetője ehhez csatlakozva arról beszélt, hogy a kormányzati állásponttal ellentétben nem kihívás mindenkinek egyenlő jogokat adni. Emellett fontosnak nevezte a rendőrség, az egészségügyi dolgozók és az oktatásban részt vevők érzékenyítését, hogy tudják, hogyan kell hozzáállni az LMBTQI-emberekhez.

Arató Gergely DK-s országgyűlési képviselő szerint az oktatásban és egyéb közszolgáltatásokban jelen lévő diszkriminációt nem lehet rendeleti úton szabályozni, a mentalitást kell megváltoztatni. Hogyan lehet elvárni a rendőrtől, a tanártól, hogy érzékeny legyen, amikor nagypolitikai szinten a homoszexualitás még mindig a lejáratás egyik témája? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta, olyan Európai Unióra van szükség, amelyben az alapjogi charta nemcsak az uniós intézményeket, hanem a tagországokat is kötelezi.

Ehhez kapcsolódva a felszólalók egyetértettek abban, hogy az unió erősebb ellenőrző szerepére lenne szükség, amely számon kérné az emberi jogok megsértését a tagállamokon.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy vélte, a kormányzati médiában "őrült beszédet" hallani a melegekkel kapcsolatban. Szerinte ha valódi vita lenne, akkor arról beszélnének, hogy mikor lehetne bevezetni a melegházasságot. Mint mondta, nem a világ legrosszabb helye Magyarország a melegek jogait illetően, de a további fejlődéshez kormányváltásra és az emberek tájékoztatására, érzékenyítésére lenne szükség.

(MTI)

Fotó: pixabay.com

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

EladottOrszág
Ez a programotok?! A nagy semmi? Így nem hogy EP választást nem nyertek, de egyre kevesebb önkormányzati helyet fogtok elvinni ősszel!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@SystemError: Te nem szoktad szégyelleni magad soha?
Jozefina
@Eriksson: gondolomerről szó sincs, csak vannak alapvető jogok, amlyek mindenkit megilletnek egy normális társadalomban.
Eriksson
@Jozefina: Persze, gyakorolják jogaikat. Ez megilleti őket. De mi az a többlet ami nekik inkább kijár, mint a többi átlag halandónak?
Jozefina
@Eriksson: úgy gondolom semmiféle töblet nem jár nekik és tudomásom szerint nem is követelnek ilyesmit, csupán ugyanolyan tiszteletet és megbecsülés, mint bárki más. Azt hiszem kultúrált környezetben ebben nincs semmi kivetnivaló.
Eriksson
@Jozefina: Valami olyasmit szokás emlegetni, hogy a tiszteletet és megbecsülést ki kell érdemelni, és nem kikövetelni.
A többi stimmel.
EladottOrszág
Ez a programotok?! A nagy semmi? Így nem hogy EP választást nem nyertek, de egyre kevesebb önkormányzati helyet fogtok elvinni ősszel!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.