Az önkormányzat lemondott az elővásárlási jogról, így Tiborcz István előtt nyitva áll az út.

Orbán veje is a Várba vágyik – 370 milliót költene egy műemléki épületr

Bár a budai Várban található ingatlanok – főként műemléképületek – döntő többsége önkormányzati tulajdonban áll, akadnak olyan kivételes épületek, amelyek magántulajdonban vannak. Ám ezeknek a sorsába is van beleszólása a Budavári Önkormányzatnak, a kulturális örökség védelméről szóló törvényszerint ugyanis a magántulajdonú műemléképületek értékesítésekor az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg.

A múlt héten épp egy ilyen, magántulajdonú ingatlan ügyében kellett döntést hoznia az I. kerületi önkormányzat képviselő-testületének. A Fortuna utcában ugyanis egy patinás, csaknem 350 négyzetméteres műemléképületet kíván értékesíteni annak tulajdonosa. A szabályoknak megfelelően a tulajdonos megkereste a Budavári Önkormányzatot, hogy kíván-e élni elővásárlási jogával. Az ingatlan vételárát 370 millió forintban határozta meg a tulajdonos.

A fideszes többségű képviselő-testület mindössze egy hét leforgása alatt döntést hozott, és Nagy Gábor Tamás polgármester javaslatára lemondott elővásárlási jogáról.

Így az épület tulajdonosa akadálytalanul adhatja el az ingatlant egy másik magánszemélynek, aki információink szerint nem más, mint Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje.

Az ügylet érdekessége, hogy Tiborcz István ezúttal nem cégén – a luxusszállós érdekeltségeit tömörítő – BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-n keresztül szeretne ingatlant vásárolni, hanem magánszemélyként. Az nem derült ki, hogy mi a terve a műemléképülettel, ugyanis cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre.

Válaszolt viszont a Budavári Önkormányzat, amelynél főként arról érdeklődtünk, hogy a rövid határidejű döntés ellenére készült-e értékbecslés a szóban forgó ingatlanról, illetve, hogy van-e tudomása a kerületvezetésének arról, mi a terve a vevőnek az ingatlannal. Arról is érdeklődtünk, milyen szempontok alapján döntöttek úgy, hogy lemondanak az elővásárlási jogról. Bár mindezekre nem felelt az önkormányzat, azért elküldte álláspontját lapunknak. Azt írták:

Az elővásárlási jog kérdéséről a képviselő-testület minden esetben zárt ülésen dönt, az említett ingatlan esetében is így történt. A zárt ülés azt jelenti, hogy kizárólag a döntés, ami nyilvános, az előkészítési folyamatról és a szempontokról, az eladó és a vevő személyéről egyik képviselő-testületi tag sem adhat semmilyen információt a nyilvánosságnak.

Forrás: 24.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A Táncsics börtöncelláját INGYEN MEGKAPHATJA !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Már mindent leírtatok, nekem csak az a kérdésem, hogy meddig fgo még ez így meni?! Meddig tart még a sikersorzatuk?! És ilyenkor miért nem pofázik a lakájmédia, hogy honnan van ennek a rühes, tolvaj parazitának erre pénze?!
evacica
@Desischado: Addig míg ez a hülye megvezetett birka nép eltűri Orbán vircsaftját! Normális országban már rég ülne ez a bűnöző banda!
Eladott Ország
Kitagolták a fákat a városokból, meg az erdőkből, - piros traktor jó traktor, oda viszi a rönköt, ahova köll - kitagolták az értékes bérlakásokat - sz@rért-húgyért - ugyanoda viszont jól betagolták magukat, meg pereputtyukat. Magyarország ? ...ez itt Orbánisztán a csúti bűnöző vályogvető vajda birodalma !
kokopelli
@Eladott Ország: ...akkor azért tették ki a táblákat,hogy az utcán mit "tilos elvégezni"?
desir62
Köcsköméten mög van még a Cifra Palota?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.