A pénztárak minden évben megküldik tagjaik számára az adó-visszaigényléshez szükséges igazolást.

Tavaly 880 millió forinttal növelték önkéntes pénztári megtakarításaikat az Allianz Nyugdíjpénztár tagjai, összesen 9 milliárd 390 millió forintot fizettek be, ami egy év alatt 10,35 százalékos emelkedés, a pénztár ennek alapján rekord összegű adó-visszatérítésre számít.

A tagok száma az előző évhez képest 8,7 százalékkal, mintegy 5300-zal nőtt, 2018 végén 66 000 pénztártag számláját kezelte az Allianz Nyugdíjpénztár

– közölte az önkéntes pénztár.

A közlemény idézi Kravalik Gábort, az Allianz Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: évek óta azt lehet tapasztalni, hogy nem mindenki él az adójóváírás lehetőségével.

Rekord összegű pénzt kapnak vissza a nyugdíjpénztártagok

Tavaly az Allianz 22 ezer pénztártagjától nem érkezett vissza adójóváírás, amely közel 500 millió forintos összeget jelentett volna.

A nyugdíjpénztár tagjai közül 2018-ban az adó-visszatérítésre jogosultak 72,2 százaléka, 44 ezer pénztártag nyilatkozott adóbevallásában arról, hogy a részükre visszatérítendő,

összesen 1 milliárd 370 millió forintot az Allianz Nyugdíjpénztárba kéri jóváírni.

Kravalik Gábor emlékeztetett arra: a pénztárak minden évben megküldik tagjaik számára az adó-visszaigényléshez szükséges igazolást, mely figyelemfelhívás is arra, hogy rendelkezzenek a részükre a jogszabályok által biztosított adójóváírásról. Ha nem nyilatkoznak, elesnek az adó-visszatérítés összegétől – tette hozzá.

A közleményben kiemelték: az idén az egyéni befizetések és támogatói adományok mellett már a munkáltatói tagdíjátvállalás után is jár a 20 százalékos adó-visszatérítés, éves szinten legfeljebb 150 000 forint összegben.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
A cikk olvastán teljesen összezavarodtam, mert korábban a mi mini elnökünk Selmeci Gabika szájával kimondta, hogy ezek a pénztárak eltőzsdéztek a befizetett megtakarításokat. Akkor miért fizetnek be ma is a zemberek, és miből lesz a hozam? És nem félnek, hogy a mi Gabikánk megint megvédi a pénzüket a csúnya tőzsdecápáktól? Jaj csak nem értett félre valamit a mi Viktorunk és azért mondott olyasmit ami nem igazán fedi a valóságot?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Eladott Ország: @nevemnick: A nyugdíjpénzeket háromféleképpen kezelik jelenleg:
1. Az állami nyugdíjkassza eleve az Államkincstár kezében van.
2. Létezik a 4 db megmaradt manyup pénztár, ~60 ezer taggal,
3. Vannak az önkéntes kiegészítő magánnyugdíjpénztárak.

Ez a cikk a 3.-ról, az önkéntes pénztárakról szól! Csak abból lehet adóvisszatérítést kérni.
Eladott Ország
@verőce21: Nem a szart kell elkenni, hanem arra kell válaszolni, miért lopták el a nyugdíj megtakarításokat? Miért kényszerítették az embereket hogy lépjenek be az állami nyugdíjrendszerbe? Azért, hogy a bűnöző és politikai prostituált cigány haveri zsebekbe tömködje, ellopja az állami nyugdíjpénztárba kényszerített emberek időskori megtakarításait. Nos ez a lényeg, te fideszes seggfej!
Aki Én
@verőce21: Vonyítva röhögök a vergődéseden, pedig sírni kéne.
Te letekert ablaknál rázod az öklöd, miközben megint szembe mész a forgalommal. Ugyan próbálnak mérhetetlen türelemmel figyelmeztetni az épeszűek, de hiába.
Csak így tovább :)
Nem csoda, hogy fideszes vagy.
Aki Én
@Eladott Ország: Az a szomorú, hogy ez a @verőce21: meggyőződésből ilyen buta.
verőce21
@Eladott Ország: Hülyeség amiket írkálsz!

Állandóan visszatérő kérdés, "Hová lett a 3000 milliárdos nyugdíjpénz?"
A legnagyobb része a nyugdíjasok zsebébe került, mert már nem volt miből fizetni a nyugdíjakat! Fentebb leírtam, mert a 3/4 részből fizette a nyugdíjkassza a 4/4 nyugdíjakat.
A maradék, az államadósság törlesztésére fordítódott.
Eladott Ország
@verőce21: - Hát azt tudod-e, hogy mi a különbség a demokrácia, és az illiberális demokrácia között?
- ?
- Csak mint a b@szás, és a kib@szás között...
A 110 milliárd forintot is meghaladhatja az önkéntes nyugdíjpénztárakba ebben az évben befizetett hozzájárulások összege.
hvg.hu/gazdasag/20181114_Elkepeszto_mennyisegu_penzt_tettek_felre_a_magyarok_a_nyugdijukra
Nem azért kényszerítették/félemlítették meg az embereket, hogy a nyugdíj megtakarításukat tegyék be az állami nyugdíjba, hogy az ellophassák?! De!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.