Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet, s általában is több jogot követel a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a Magyar Szakszervezeti Szövetség a szerdán, a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) követeli a munka törvénykönyvének módosítását, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, valamint a túlórára vonatkozó rabszolgatörvényt vonja vissza a kormány

– olvasható a MASZSZ nyilatkozatában

Követelik a minimálbér megemelését legalább kétszámjegyű mértékben, valamint azt, hogy állítsák vissza a cafeteriát és rendezzék a közszféra béreit. Követelik továbbá a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet és előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál, valamint egy rugalmasabb nyugdíjrendszer kidolgozását, méltányos nyugdíjemelést.

Európai bért követelünk a dolgozóknak, s a nemzetközi normáknak megfelelő jogokat a szakszervezeteknek

– írták.

A szövetség szerint a közszolgáltatások területén nagyjából lehetetlenné tették a sztrájk bevetését, évek óta nem sikerült előre lépni az egészséget fokozottan veszélyeztető munkakörökben dolgozók korkedvezményes nyugdíja ügyében, valamint a versenyszférában megjelent a rabszolgatörvény, amely szerint akár hatnapos is lehet a munkahét.

A közszolgák ugyancsak sokat veszítettek egy nemrégiben elfogadott törvénymódosítás miatt, mert egyebek mellett odalett a fizetett ebédidő, és elbukták a rendes szabadságuk egy részét – tették hozzá.

A szövetség közleményében azt írta:

a rendszer egyik legvitatottabb eleme a 2012-től hatályos munka törvénykönyve, amely alaposan megnyirbálta a dolgozók és a szakszervezetek jogait.

Könnyebb és olcsóbb lett az embereket kirúgni, megszűnt az érdekképviseletek vétójoga, és a munkavédelem területén is korlátozták a beleszólási lehetőségüket, miközben a munkahelyi balesetek száma folyamatosan emelkedik

– írták hozzátéve: lehet május elsején ünnepelni, de ezekről az ügyekről nem szabad megfeledkezni, és ez a nap alkalmat kínál arra, hogy a követeléseiket megismételjék, erőt mutassanak. Erre szerintük szükség is lehet, mert a munka törvénykönyve újabb módosítására készül a Fidesz, hogy "tovább csorbítsa a jogainkat".

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
tán visszatér a munkakönyv ? ugyanis a legfontosabb okmányok egyike lett volna a személyi mellett de mivel nyomkövetős volt eltüntették : ki hol mitől-meddig milyen bérrel beosztással? Vicces ugye de még a tavaszi nyári munkanapjaim is meglelhetők voltak nyugdijazáskor ja ma ugyan minek is

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.