Egy 37 éves nő ellen rongálás, egy 38 éves férfi ellen garázdaság miatt emelt vádat az V. és XIII. kerületi ügyészség, mindketten fővárosi tüntetéseken vettek részt – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ittasan virágládát borogató és filctollal firkáló tüntetők ellen emeltek vádatFotó: Balogh Zoltán/MTI

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a 37 éves nő 2017. április 12-én – a civiltörvény elleni – tüntetésen vett részt a Kossuth téren, amikor

az országzászló rúdját festékkel beszennyezte, filctollal összefirkálta.

A nő 50 ezer forintot el nem érő kárt okozott, ellene rongálás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalást mellőzve hozzon büntetővégzést.

A 38 éves férfi pedig tavaly december 13-án – a munka törvénykönyve módosítása elleni tüntetés idején – a Szabadság téren tartózkodott, amikor a hajnali órákban a rendőrség megkezdte a tér kiürítését. Az ittas férfi a tér és az Október 6. utca sarkán található

virágládákat hangosan trágárkodva felborította és megrongálta, majd letépte a Szabadság téren lévő karácsonyfa égősorát.

A férfi által okozott kár az 50 ezer forintot nem érte el, ellene – mint többszörös visszaeső ellen – garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Ja, kukákat, autókat borogatni, felgyújtani, utcakövet feltépni, TV székházat lerombolni, kirabolni, automatát fosztogatni, azt szabad. Sőt, aki rendőröket súlyosan megsebesít, az még pénzjutalmat is kap.
Ja, hogy akkor Gyurcsány ellen tüntettek? Az persze más!
nemfideszes
@Shikari: Kubatov kopaszaival, és Toroczkai náciainak vezetésével, a fidesz csűrhe szétverte a fél fővárost, Molotov koktéllal, utcakővel támadtak rendőrökre. A rendőrök közül 399-en sérültek meg, közülük 43-an súlyosan. Most hány rendőr is sérült meg?!
"Fletó" bár fideszes képviselők éleslőszer bevetését követelték a parlamentben (nagyobb lett volna a felháborodás) senkinek nem adott utasítás, főleg nem szemek kilövésére. Amúgy meg hagyjuk már ezt a többes számot, egy ember szeme sérült meg egy szerencsétlen baleset folytán. Egyébiránt a rendőröknek Gergényi Péter adott utasításokat, aki nem mellesleg olajszőke Sanya üzlettársa volt.
nemfideszes
@Shikari: :):):) kíváncsi lennék, hogy a hülye gyerek hogy kenné el a száját egy közel 190cm magas 100 kilós ex-kajakos és testépítőnek...de lehet próbálkozni...
papa.49
@nemfideszes: Hagyd a fenébe akkor még nem volt magyar se )))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.