A zsarnokság, ami Európa szívében születik – ez volt Heller Ágnes spanyol nyelvű írásának a címe, ami az El País nyomtatott kiadásában jelent meg néhány napja. Online az írás már azzal a címmel jelent meg: „Miért adta meg magát Magyarország Orbánnak?”

Figyelmeztetés Orbánnak: a zsarnokok és zsarnokságuk mindig elbuknak

Heller többször több helyen kifejtette már – az utolsók között magyarul is, 2017-ben az Élet és Irodalomban –, hogy „Magyarországon ma zsarnokság van, akárhogyan nevezzük is. Egy zsarnok uralkodik felettünk – akárminek nevezzük is.” Most Heller azt írja, Orbán illiberális rendszerét sokan sokféleképp próbálták már leírni, fasizmus, autokrácia, maffiaállam, szupernacionalizmus, de a filozófus szerint itt valami újjal állunk szemben. Ezért használta ő a zsarnokságot, vagyis türanniszt.

Orbán könnyűszerrel veri vissza azokat a támadásokat, amelyek fasizmusnak nevezik rendszerét, ugyanis léteznek ellenzéki pártok, halálbüntetés pedig nincs – írja Heller, majd hozzáteszi: ugyanígy tesz az autokrácia-bélyeggel is. A populizmus sem találó kifejezés, a populisták nem hizlalnak oligarchákat, így marad a zsarnokság mint leirat, bár más neve még nincs a rendszernek. Ugyanis az orbáni Magyarország egy modell – véli a filozófus.

„A választásokon elért győzelem legitimálja Orbánt és kormányát. De ma, a világ számos részén, választanak meg zsarnokokat. Azonban ezek a rendszerek nem demokráciák, hanem zsarnokságok. Ma csak a liberális demokráciákat nevezhetjük demokráciáknak, Orbán illiberalizmusa nem az.”

Heller szerint Orbán csak saját követőinek politizál, nincs egy intellektuális elit körülötte, ráadásul azt híreszteli: ellenzéke nem része ennek a nemzetnek. Az üzenete pedig az:

Ha Orbánt támogatod, Magyarországot támogatod. Nekünk magyaroknak van egy apánk, aki megvéd minket mindentől és mindenkitől.

A 2015-ös menekültválság Heller szerint kivételes lehetőség volt a Fidesznek és Orbánnak, bár azt leszögezi a filozófus, a magyar kormányfő nem antiszemita, nincsenek ugyanis szilárd meggyőződései, a hatalom vezérli.

A zsarnokok tanulnak is egymástól, amíg Erdogan a fehéreket választotta a gyűlölet célpontjául, addig Orbán Sorost találta meg erre a célra. (Heller szól a kultúrharcról is, ami elérte a Magyar Tudományos Akadémiát is, a filozófus itt Rákosit és Kádárt is megemlíti Orbán mellett.)

A zsarnokok és zsarnokságuk mindig elbuknak. De az még nem látszik, hogy ez mikor jön el, illetve az is kétséges, hogy milyen állapotban lesznek a magyarok, amikor újra kell kezdeniük – írja Heller.

Majd azzal zárja írását, az utolsó reményünk az Európai Unió, azonban a közösségnek politikai és kulturális értelemben meg kell őriznie meghatározó szerepét. „Ha az EU kudarcot vall, múltja lesz, de jelene és jövő nem, múzeum lesz, nem integráló közeg.”

Forrás: hvg.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
@Horizont: tudod a remény hal meg utoljára! Mérésünk egy pár millióan magyarul beszélők ebben a hazában, akik nem vagyunk részesei az orbáni "mi magyarok"-nak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Hát má nem olyan VICCÖS EMBŐR, aki sorban áll a zöldségesnél, az tuti
.
www.youtube.com/watch?v=a2cdczFqJ_8&t=15s
.
Ma már nem csak ŐFÉLESÉGE
.
tudode
Folyt.
.
Ma már nem csak ŐFÉLESÉGE, az országot is magával rántja a SEMMIBE
Madácsi Pali
@Horizont: tudod a remény hal meg utoljára! Mérésünk egy pár millióan magyarul beszélők ebben a hazában, akik nem vagyunk részesei az orbáni "mi magyarok"-nak.
Madácsi Pali
A g^ci miniszterálnoknak ez az utolsó ciklusa. Az EP választás után kiteszik a csicskáit a néppártról. Az uniós pénzforrások elapadása után a bérimádói, akik a kónctól elesnek, önként kezdenek a hűbérrendszer ellen dalolni. Itt az olyanokra gondolok akik nem strómanként viszik vállalkozásaikat. Nem úgy mint a "független nem fideSS" média tulajdonosai, mer ők egyszerre ébredtek egy szép napon arra, hogy lapjaikat kivétel nélkül, önként, dalolva dobják térítés nélkül a közösbe.
Madácsi Pali
@Madácsi Pali: bocs, a T9 átírta a mondandómat. "Mérésünk" helyett ezt akartam írni "Még élünk"
lampa laz
Borzasztóan idegesít ha arra gondolok, h az a 2-2,5 millió ember(?) ennek a retardált patkánynak a vezetésével képes 7,5 millió embert maga alá gyűrni. Mikor lesz ennek vége, vagy mi a jó qva élet kell még ahhoz, h el legyen/lehessen végre a redvás p*csába kergetni az összes retkes tolvajával együtt. Egy normális országban a lakosság már régen cselekedett volna, mi miért vagyunk ilyen beletörődő bárgyú lótuszok?
Ébredj már Magyarország!!!
Eladott Ország
Orbán rendszere, oligarchikus, kleptokrácia. Teherautóval viszik a testőröket a kicsi ember után? Szerintem egy falu vidáman elélne abból, amennyibe Orbán paranoiája belekerül nekünk.
4.bp.blogspot.com/-CD6ggXwwkbw/XJu5PQlCWQI/AAAAAAABWzc/2rcF3M1NZP4rlj1LApkacPYeQ1aZqS9UQCLcBGAs/s1600/2-1.png
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/04/0.png
Eladott Ország
Központosított abszolutizmus a ner. Miért lennének a közvetlen szolgái különbek az akarat nélküli, elvtelen, primitív szavazóiknál? Az Eu pedig nem tanult még eleget a múltból (itt lehetne vitatkozni, hogy az egész Eu vagy alapvetően az EPP), hagyják, hogy egy fasiszta elmebeteg garázdálkodjon a kertjük alján. Sajnos marad a balkáni, nagypályás maffiózók uralma, az erőskezű zsarnok, akinek az a dolga, hogy mutassa az irányt a saját hermeneutikusan lezárt, különbejáratú szabadságára és jogaira is ívesen szaró alattvalók tömegének. Akik beveszik, hogy nekik az a dolguk, hogy egyetértsenek a vezérrel, húzzák az igát, fizessék az adót és ne kérdezzenek, ne gondolkodjanak, mert van aki gondolkodjon helyettük. Mondjuk, ez sem annyira a távoli jövő, hanem most történik. Az Európai Néppárt felelőssége tényleg egyre nyilvánvalóbb, de azon belül elsősorban a németeké. (A legnagyobb EP-párt legnagyobb tagpártja a CDU/CSU). Nem véletlen, hogy küzdenek a kb. az EPP bő fél százalékát kiadó ner tagságért, - ami egyébként a hetedik legnagyobb országsúly a tömbben. Sima önző érdekből teszik ezt: Németország vagy Franciaország legyen a 2019-es választások után Európa vezető hatalma, illetve ha együtt kell működniük, akkor melyik lgyen az erősebb kutya. E küzdelemnek vagyunk mi a farvize. Ezért tettek a németek a nerre, mint biztos mennyiségi szavazatra, cserébe' csak szóban elégedetlenek a nerrel, a gyakorlatban pedig a ner hálás a védőernyőért, hisz pl. mindkét félnek más-más önző szempontól jól jön az egymás kedvére tevés, legutóbb pl. a rabszolgatörvény, ami csak is megerősíti, hogy működi a dolog - a németeknek jó, mert bedolgozóipari telephelye lettünk a német gazdaságnak, a nernek is jó mert van hivatkozási alap a feldolgozóipar erős termelésére. A háttérben lévő adókedvezmény megállapodással pedig mindkét fél jó jár.
SystemError
Kár definiálni ezt Erővel történik, hazudva, lopva, elcsalva. Talán a kialakúlt jelzők írják le a legj
Rockxy
a zunió nem az utolsó reményünk, hanem a brüsszeli bagázs az első gané banda, akik szétverik Európát.
www.youtube.com/watch?v=liDrs2OeoB0&t=19s
SystemError
Kár definiálni ezt Erővel történik, hazudva, lopva, elcsalva. Talán a kialakúlt jelzők írják le a legjobban, amit fidesz egêszére vagy csak annak vezetőjére használ a NÉP: geci, patkány, takony gerincű, fideSS, stb. Lehetne folytatni, ezek nyílván túlzóak, de jellemzőek! Nem véletlenűl alakultak ki. .
tulipan
@Rockxy: Persze, ennek a hisztis, narancsos Dagadék tolvajnak, éppen az a CÉLJA, hogy Hitlerhez hasonlóan szétverje EURÓPÁT!
kakambuki
@tulipan: Ezt meg hogy kell érteni??? A narancsos d.dék egyedül képes rá? Akkor most vagy ő a végtelenül fenomén ha ilyenre képes egy szál maga vagy pedig Európa olyan amilyen, vagyis végtelenül sz.r? Esetleg te mondtál ba,omságot, végtelenül nagyot. Nos??
tulipan
@Rockxy: Kincsem, kincsem, feltétlenül!
tulipan
@kakambuki: Persze, ennek a hisztis, narancsos Dagadék tolvajnak, éppen az a CÉLJA, hogy Hitlerhez hasonlóan, önjelőlt vezérként, szétverje EURÓPÁT, nem egyedül, ahogy Hitler sem, megtalálta a MEGFELELŐ színtű elvtelen, szolgáit!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.