Az eddigi bázist felújítják, ezért egy ideig Pápán lesz a főhadiszállásuk.

Elköltöztek a Gripenek Kecskemétről

A NATO Biztonsági Beruházási Program, valamint a Modern Városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya, valamint a hozzá kapcsolódó gurulóutak tervezetten május közepétől legalább fél évig nem lesznek alkalmasak repülőgépek fogadására.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról a Gripenek május 7-én és május 8-án, vagyis kedden és szerdán települnek át Pápára. A készültségi szolgálatot ellátó géppár úgynevezett gyakorló, azaz "TANGO" riasztás keretében hagyja el a kecskeméti bázist, majd ezt követően Pápán kezdi meg a Fegyveres Légvédelmi Készenléti Szolgálatot.

Az áttelepülés ideje alatt – valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan – az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani.

A feladatok ellátáshoz szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon május 6. és 8. közötti időszakban, május 10-én, valamint 13-án megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.

Forrás: hvg.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.