Még csak nem is szavazott a hétfői akadémiai közgyűlés a három lehetséges elképzelés közül arról a kettőről, amely nem az MTA álláspontja: információk szerint csak arról szavaztak, hogy a kutatóintézetek maradjanak az MTA-n belül.

Az Akadémia szembefordult a kormánnyal: nem is szavaztak az öncsonkításról

Nem bízik a kormányban az MTA, ez látszódott az MTA hétfőn tartott közgyűlési szavazásaiból.

Alapkérdés volt, hogy milyen formában, kinek az irányítása alatt működjön a kutatóintézeti hálózat. A kormány és az MTA nem tudott korábban megegyezni erről, ezért a tárgyalások során létrejövő szándéknyilatkozatban három lehetőség szerepel: vagy az MTA-n belül maradnak az intézetek, vagy az MTA-n kívül az államtól függő állapotban, illetve az államtól kevésbé függő állapotban.

Ez a három javaslat a következőket jelenti: a kutatóintézeti hálózat (1) az MTA-n belül lehetne köztestületi szerv nagy autonómiával, anyagilag külön költségvetési soron az MTA-én belül, avagy (2) kikerülne az Akadémia alól, és új köztestület lenne. A kormány a harmadik verziót szeretné, (3) ha az Országgyűlés alá tartozna.

Az első tehát az MTA, a kettes a Max Planck intézethez köthető modell, a hármas pedig a kormány ötlete. Ezeket vitték a közgyűlés elé, ahol felmerült, hogy a 2-es és 3-es pontról ne is szavazzon a közgyűlés, csak az MTA véleményét leginkább tükröző 1-esről, és a javaslatot ezt elfogadta a közgyűlés, így a kormány javaslatáról nem is szavaznak. Az új, módosított határozati javaslatot a közgyűlés elfogadja 77 százalékkal. Így a kormány javaslatát lesöpörte az MTA, nem is szavaznak róla.

Megszavazták Lovász László előterjesztését is, és azt is, hogy az új kutatóintézeti hálózatba, amely tehát csak az MTA-n belül jöhetne létre, a kormány-MTA-kutatók egyharmad-egyharmad arányban delegálhassanak tagokat a 12 fős irányító testületbe – ezzel is kapott egy pofont a kormány.

A többi pontban (finanszírozás) a kormány és az MTA egyetértett, ezeket megszavazták, ahogy azt is, folytatódjanak a tárgyalások a le nem zárt területekről.

Forrás: hvg.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
Azért az MTA sem teljesen vétlen a mára kialakult helyzetért. Gondoljunk csak bele, hogy olyan tagjai lehetnek, mint Palkovics. Ő másképp döntött: tudományos igényesség helyett fidesz komisszár lett.
Peller Anikó
@Madácsi Pali: Néhány? De tökönszúrással többre mennénk.
csipetke
Ez egy elmebeteg kormány döntése.Ha az MTA nem megy bele az idióta döntésbe,ami tulajdonképp arról szól,hogy egy csokor agyilag zakkant ember meg akarja mutatni az MTA-nak,hogy mit gondolhatnak,mit kutathatnak,és mire költhetik az adófizetők pénzét,amivel az Akadémia részletesen elszámolt eddig is.Ezzel azt fogják elérni,hogy a világon mindenhol elismert kutatóink is elhúzzák a csíkot valahova külföldre,ahol nyugodtan hagyják őket dolgozni.A magyar adófizetők viszont kiváncsiak lennének a kormány részletes beszámolójára,hogy mire költik az adóinkat,és az EU-s pénzeket.
vacsi
@Klubtag: Nem mondod, hogy Palkovics tagja a MTA-nak?!
tudode
Az illetékes MINDIG NÉZZEN HÁTRA, kijön utána, nehogy úgy járjon, mint a Welt2000 tulajdonosa, aki szombaton RÁHATÁSSAL aláírta azt, amit nem akart, aztán másnap .. V O L T , N I N C S!
.
---- Szombaton aláírta, amit soha nem akart, másnap meghalt a pályázati szoftver volt jogtulajdonosa
.
444.hu/2014/03/03/meghalt-a-welt-2000-alapitoja
.
És már az OLAJ BIZNISZ áldozatairól nem is szólva!
.
A felcsúti juhász TRAGÉDIÁJÁRÓL nem is szólva, aki a hátán vitte a létráját, a létra nem sérült meg, neki pedig ÖRÖK VILÁG FÉNYESKEDJÉK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.