Bartha László volt polgármester egyenesen júdáspénznek nevezte a felajánlást.

Felháborítónak tartja a Fidesz, hogy Botka László 10 ezer forintot ad a szegedieknek
Fotó: Mohai Balázs/MTI

A választások előtt nyugdíjprémiumot és Erzsébet-utalványokat osztogató kormánypárt rettenetesen kiakadt a szegedi polgármesterre. Botka László bűne az volt, hogy a múlt héten bejelentette, 10 ezer forintos támogatást ad a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak a helyi önkormányzat.

Botka szerint azért van erre pénz, mert a város bevétele meghaladta az előzetes várakozásokat.

Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke azt mondta,

A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet

- írja a szegedma.hu.

Bartha László volt polgármester, – aki jelenleg a Tisza Koalíció polgármester-jelöltje – júdáspénznek nevezte a felajánlást:

Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk. Nekünk háló kell, nem pedig egy pimasz módon odavetett haldarabka

- írta Facebookon Bartha.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Hát , nekik is ki kellene nyitni a lopott pénzt tartalmazó bukszát, ha konkurálni akarnak vele. Ehhez a két kiló krumpli kevés!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Hát , nekik is ki kellene nyitni a lopott pénzt tartalmazó bukszát, ha konkurálni akarnak vele. Ehhez a két kiló krumpli kevés!
tudode
Aha!
.
Nem is olyan fontos az EU-s választás a JELLEMBAJNOKNAK, hiszen nem DOBTA meg a NYUGGEREKET az ő bözsiKÁJÁVAL!
.
Majd az ÖK-re targoGATYA!
Qqberci
Nagyon fosnak Botkától és ez jóóóó...
lampa laz
Eddig az volt a bajuk, h a baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, (amit ez a gyagyás bagázs sem adott vissza) most ha adnak valamit az a bajuk. Ezek a fideszes faxfejek tényleg patkányok.
Nessy
Ha Botka, illetve a szegedi önkormányzat ad, az "judáspénz", "szavazat vásárlás"!
Ha a fidesz, akkor az kegy! Persze, csakis választás előtt. Sőt milliárdokat a határon túlra!
Ez az úriember hol a fenébe él, mikor is osztogatott a fidesz böskét???
Most nincs önkormányzati választási kampány! Ergo nem öncélúan adott az önkormányzat! Ja, hogy a fidesznek nem tetszik? Kit érdekel??
Majd ősszel jön a névre szóló tejes doboz, a két kiló krumpli, kamerák kereszttüzében! És a helyi lapban minden oldalon két fotó!
papa.49
Mi van FIÚKKKKKK??? Ha más osztja akkor baj van OSSZATOK TI IS AZ EMBEREKRE RÁFÉR !!!
Szavazni meg mindenki tudja ki érdemes (nem a fütyiszre, az biztos) !!!
Sámannus
Most akkor a romák is az MSZP-re fognak szavazni csak az az egy bajuk van fütyiszéknek
papa.49
@Sámannus: Holnap egész nap Szegeden fogok dolgozni, megfogom érdeklődni mi az ábra !!!
Desischado
@papa.49: Az nagyon jó lesz! Érdekes, amikor ők csinálják, - és ők szavazatokért, az bezzeg nem baj mi? Undormány egy banda, annyi szent!
desir62
Fidióta banda. Kellene nekik Szeged is.
Bajuk van akkor, ha az ellenzék megszólal.
nezelodo
Mi van fijjuk, kurva nagy sérelem esett a fődakotán, hogy nem a Lencitől vesz a Botka rohad krumplit, hogy azt osztogassa? Hát ez hallatlan...
nevemnick
Na, akkor most majd fokozódik a rats féle karaktergyilkosság Botka ellen.
Legfőbb kérdés az lesz, hogy ,,mibű"?
Idióta bagázs.
Jozefina
Ha Szeged költségvetése elbírja, akkor miért ne adhatna Botka, ill. Szeged Önkormányzata. Ráadásul nem egyszeri, hanem folyamatos fizetésről van szó!! Ezek a fiedeszek tényleg patkányok??!!!
advocat
Csak a kormány adhat? Azért el kellene ezen gondolkodni. De nincs mivel. Ők adták először a "júdáspénzt", csak mára elfogyott! Mert ma már a nyuggerek csak azt kaphatják, amit Lőwy már megírt. Lónak egy részét.
advocat
És egyébként az összes fidesznyik k...va anyját! Ezek után. Nem sül le a bőr a pofájukról? Csak kérdezem!
vacsi
Én nem szegedi vagyok, a nyugdíjam 80 ezer. 10 ezer Ft két heti bevásárlást old meg. Több hasonló sorsú nyugdíjassal ezért vártuk karácsonyra megint az Erzsébet utalványt, igencsak jól jött volna - és végül is, nem a saját zsebükből fizették volna ki. Ezen a 10 ezren spóroltak - majd a szavazáskor ennek meg lesz a böjtje!
A szegedi polgármester gesztusa - ami nem csak gesztus, hanem komoly segítség is a nyugdíjasoknak és a gyerekes családoknak - nagyon nemes cselekedet!
papa.49
@Sámannus: Na szóval akik kapják örülnek neki, csak a ömkoris fütyiszek hánykolódnak, és még egy aki rászoruló az kap függetlenül attól, hogy kire szavaz, ezt azoktól tudom akik széthordják, széthordták ...
Sámannus
@papa.49: Ez a kampány kezd Kakukk Marcissá válni. Tersánszky írt erről. Az emberek még meg is zavarták annak idején a korteskedőket, amikor elfogyott a pénz, vagy az ital. Különösen akkor dühödtek fel, amikor a jelöltet kezdték emlegetni. Gondolom már akkor ismerték az emberek az atyafit azé.:-DDD
Megértem, hogy mindenki próbálkozik valamivel. Botkában azt lehet értékelni, hogy legalább van valami elképzelése, szemben a többi tanácstalanul kapkodóval.
kissé felnőttem
Pénzből élünk ám mi is
vagy mit képzeltetek a körön kivül álló:
" le hazaárulózóttakról ",,Csak a képviselőlet kell kitömni pénzel a népet nem??? ti 1 hét alatt kampányra reklámra ennek tőbb ezerszeresét kidobjátok FELESLEGESEN ez a felelős kormányzás? röhej
kereső
"Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk. Nekünk háló kell, nem pedig egy pimasz módon odavetett haldarabka"-legalább most már világosan elmondta a fidess, hogy ténylegesen mit gondol a nyugdijasokról.Ostobának és olcsónak tartja őket.Bár a 10 ezer Ft "bözsi" ,azért fialt néhány milliárdot a csókos zsebébe is! Hát Bartha úr, ha a fidess júdáspénznek tartja Szeged város adományát, minek tartja a Magyarország által adott 10 ezer ft-os bözsit?Mert félreértés ne essék- a nyugdijasoknak sem orbán adta, ahogy a szegedieknek sem Botka László.
szaboria1
@kereső: Tomika már tegnap rögtön reagált a fidesz megfogja szavazni, hogy Szeged kifizethesse ezt a pénzt. Ezek szerint Bartha elfelejtett egyeztetni a főnökeivel. Ugyanis ezt a pénzt csak a nyár folyamán tudják kifizetni tehát nincs köze a mostani választáshoz.
Dr plágium
Nagyon fáj nekik, hogy Szeged nem állt be a sorba...
desir62
Hülye ez a bartha a fitymasz választások előtt mindig osztogat, de sok helyen még a választás napján is.
Szeged meg csak a az ott lakóknak adományoz és ez nagy különbség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.