Magyarországon rendezik meg az idén Európa legnagyobb, professzionális kártevőirtással foglalkozó kiállítását és konferenciáját, a Parasitecet. A május 9-én és 10-én a Hungexpo B pavilonjában tartó rendezvényre ezer vendéget várnak.  A világ minden részéről érkező érdeklődők 37 kiállító termékeit és szolgáltatásait tekinthetik meg. A kétnapos konferencián eközben magyar és nemzetközi szakemberek előadásait hallgathatják meg például az Európában őshonos, valamint az egyre jobban terjedő egzotikus invazív szúnyogfajtákról és azok irtásáról.  A Parasitecet Párizsban, kétévente pedig más színhelyen rendezik meg. Eddig a francia fővároson kívül Madridban, Casablancában (Marokkó), Al Djajairban (Algéria), Bukaresten és Isztambulban tartották meg az eseményt.   A nemzetközi esemény budapesti megrendezése a hazai kártevőirtó szakma elismerése, és a rendezvény súlyát, valamint a téma fontosságát jelzi az is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma elvállalta az idei Parasitec védnökségét –...

Forrás: antikporta.hu
Feltöltő: antikporta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Hallottátok??? reszkessetek fityma patkányok!!!
CsipkeRózsa
A legjobbkor, hiszen most nálunk sok a patkány.
sokanvagyunk
Konferenciától még egyetlen kártevőnk sem dobta fel a talpát.
dr. prédikátor
@Shikari: KUSS !! CERKÓF!!!Te is az irtandók között vagy!!!
Nessy
Lehet versenyt kiírni, ki tud több patkányt kiirtani a fővárosban! Legalább bejönne valami az "emelt szintű" rendezési költségekből!
namihami
Ezért lett olyan sűrgős Viktorunknak a sok külföldre kirándulgatás, persze államköltségen, katonai repülővel.
Fosik a Vezér, nehogy szem elé kerüljön. Ezek nem Mészáris cégek. Ezek értdnek is a munkájukhoz, nem falubéli vagy családi alapon
dr. prédikátor
@Shikari: Takony cerkóf te is az irtandók között vagy Patkány!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.