Felháborítónak tartja a szegedi Fidesz és Fidelitas, hogy a városvezetés, "Botka László és emberei (...) arrogánsan próbálják elhallgattatni az igazságért küzdőket".

Fidesz: a szegedi városvezetés arrogáns módon akarja elhallgattatni az igazságért küzdőket
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Erről Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke és Korponyai Ernő, a Fidelitas helyi elnöke beszélt csütörtökön Szegeden, sajtótájékoztatón, ahol egy bírósági ítéletre reagáltak.

Korponyai Ernő kifejtette: a szegedi parkolóbérletek ügyében tavaly a Gyulai Járásbíróság első fokon börtönbüntetésre ítélte Botka László MSZP-s polgármester közvetlen munkatársait, az egyik alpolgármestert, a jegyzőt és a kabinetfőnököt.

Az ezzel összefüggésben indított fidelitasos plakátkampány miatt az említett vezetők feljelentést tettek a Fidelitas és Korponyai Ernő ellen – egyebek mellett rágalmazás és képmással való visszaélés miatt –, és 5-5 millió forint sérelemdíjat követeltek a szervezettől. A szegedi bíróság azonban első fokon elutasította a keresetüket, mondván, nem történt jogsértő magatartás

- közölte a szegedi Fidelitas elnöke csütörtökön.

Szavai szerint Botka László és emberei mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy elhallgattassák a Fidelitast, hogy elhallgassák az igazságot, a mostani döntés azonban megerősítette a Fidelitast abban, hogy a szegedieknek joguk van tudomást szerezni az igazságról.

Tápai Péter felháborítónak és elítélendőnek minősítette azt az "arrogáns választ" a városvezetés részéről, amit szerinte az ügyben tanúsítottak Korponyai Ernő ellen, aki nem akart mást tenni, mint hogy a helyiek elé tárja az igazságot "a szegedi parkolási botrány néven elhíresült ügyben".

"Nem fogjuk tűrni, hogy ilyen arrogánsan, ilyen dühödten próbálják elhallgattatni azokat, akik az igazságért küzdenek"

- mondta a szegedi Fidesz alelnöke.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ősszel a város lakossága megadhatja, és remélem meg is adja a választ az ottani fütyisznek, meg a kutyabaszó elvtársnak !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Addig vonyítanak, amíg a polgi megint belengeti a testület feloszlatását, és egyből elkussolnak, mert tudják, hogy az újraválasztásuk a viselt dolgaik miatt Szegeden kétséges. Mit gondolnak ezek a nyikhajok, pl. Kistelekről miért menekül a jelenlegi polgi, aki a csatornázással vágta át a választókat, és most a szegedi egyetem kancellárja akar lenni! Menne inkább templomos lovagnak, mert nem sok olyan katolikus van e kis hazában, aki a két válását is beszámítva háromszor egymás után esküdhetett katolikus templomban örök hűséget a három asszonyának, szembe menve az egyházi törvényekkel. Mindezt a megyéspüspök személyes közreműködésével követte el, gondolom a keresztény családmodellre hívta így fel a figyelmet.
Desischado
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Majd meglátjuk, mi lesz az őszi választáson!
desir62
Ezeknél a mocskoknál arrogánsabb nincs a földön.
Eladott Ország
@vacsi: tegnap, 17:10; A fidesz sikere az ellenzéki pártok fölött abból fakad, hogy a fidesz nem politikai párt, hanem egy maffia. Egy politikai párt – lényegéből fakadóan – soha nem tud akkora fegyelmet fölmutatni, soha nem tud olyan szervezettséget megvalósítani, mint a mindenható keresztapa vezetésével működő maffia. A fidesznek csak azt kellett fölismernie, hogy politikai pártok nem tudnak olyan fegyelmezett egységbe tömörülni, mint egy maffia, és ezt a felismerést kellett választási törvénybe öntenie. Kétharmadával meg is tehette. Miután a politikai pártoknak egy nyomasztó anyagi erővel rendelkező, eszközökben nem válogató, katonai hierarchiáju és fegyelmű maffiát kellene legyőzni egy választásnak nevezett cirkuszban, borítékolható, hogy ez jogi eszközökkel nem fog menni. Egyetlen megoldás van, ha valaki/valakik rájuk borítják az asztalt. De hogy ezt az asztalborogatást kik, mikor, milyen körülmények között és milyen áldozatok árán fogják megvalósítani – ha egyáltalán –, azt nem tudom. Az asztalborogatás nélkül minden marad a régiben, csak az elvtársurak lesznek egyre gátlástalanabban, arcátlanabban és embertelenebbek.
human
Ha Szeged és Hódmezővásárhely nem hódol be a korrupt fidesznek, akkor van reményem a jövőt tekintve. Szurkolok mindkét városnak, hogy ne engedjenek a zsarolásnak és demokrata vezetőket válasszanak a földesúri rendszert építők helyett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.