Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének vállalnia kell a felelősséget azért, hogy Európába több mint másfél millió illegális bevándorló jött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Szijjártó szerint Timmermansnak vállalnia kell a felelősséget a migrációért

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter hozzátette:

a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az EB "ilyen botrányosan gyenge teljesítményt" nyújtott az elmúlt öt évben, valamint azért, hogy Európa folyamatosan veszített versenyképességéből és a biztonsági helyzet egyre romlott.

Közölte: az európai pártcsaládok által "csúcsnak nevezett jelöltek" mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen.

A miniszter az M1 aktuális csatornán a hétfői Trump-Orbán találkozóról azt mondta: az jó alkalom lesz arra, hogy összehangolják a két ország álláspontját a nagy világszervezetekben a migráció kérdésében.

Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely nemmel szavazott az ENSZ globális migrációs csomagjára.

Erensto Araújo brazil külügyminiszter csütörtöki látogatásáról azt mondta: új dimenzióba lép a magyar-brazil együttműködés.

Jair Bolsanaro brazil elnök elfogadta a magyar miniszterelnök meghívását, és a kormány stratégiát fogadott el a magyar-brazil kapcsolatok fejlesztéséről, ami azért fontos, mert Brazília a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága – tette hozzá.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ha én is tanácsolhatnék valamit az egykori futsal sztárnak, akkor talán annyit mondanék: foglalkozzon inkább a sajtószabadság, a bíróságok függetlensége, vagy az alkotmány heti rendszerességgel történő jogtalan átírásának kérdésével, az ugyanis valóban érdekli a magyar embereket. Nem tud ez semmit a diplomáciáról, de az életről sem. 24 éves kora óta képviselő, azt sem tudja mi az a munka. Másoknak hülye utasításokat adni, berendelni, toporzékolni tud csak. Ja meg a főnöke idióta dolgait pofázni. Ha tanácsolhatnék neki valamit, az az lenne, hogy húzzon a bánatos ...ba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Nem amiatt, csak azért netán a JÓISTENT terheli a felelősség, hogy közel EGYMILLIÓAN elhagyták ezt a HOKIZSEBRE, KARAKTERGYÍLKOLÁSRA buliKÁZÓ országot!
.
Ha így HALADNAK a Sztálini úton a VÁMSZEDŐK, és a kódisokból válogatHATNAK:
.
--- Sztálinhoz és Pol Pothoz hasonlította Orbán Viktort vezércikkében az Atlantic
.
168ora.hu/itthon/sztalinhoz-hasonlitotta-orban-viktort-vezercikkeben-az-atlantic-167886
.
FASZA GYEREKEK ha összefognak!
simmering73
De ti is vállaljátok a magyar nép megnyomorításáért.
nemfideszes
Szargyártó Petike, a versenyképességet tekintve a 28 EU tagországból Magyarország a 24. helyen áll, azaz a sereghajtók között vagyunk, de nyilván ezért is más a felelős!
Madácsi Pali
Te nagy szarvú barom! Ki tagadta meg a menekültek regisztrációját, és eresztett több százezer embert a zöld határra a minél nagyobb cirkuszért? Segítek, te voltál, meg a féreg gazdád! Sengen azóta miattatok halódik.
desir62
Ti miért vállaltok felelősséget?
Loptok, csaltok, hazudoztok stb, erről valamit petike?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.