A Euronews kérte fel őket a tévés vitára. Frans Timmermans korábban megüzente, hogy elfogadja a csatorna felkérését a közös vitára. A kormányfő sajtófőnöke péntek délután a hírre reagálva közölte, hogy "a miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást."

Frans Timmermans, a szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral – közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-)képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a hírre reagálva az MTI-nek elmondta:

A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást.

Nem volna ugyanis helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába

- tette hozzá Havasi Bertalan az Európai Néppárt által az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölt Manfred Weberre utalva.

Ujhelyi István mai sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor lenne a vita, azt felelte, hogy Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán. Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni – közölte.

Ujhelyi István azt mondta, Európa egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen irányba indul el az EU a következő hetekben. A kontinens előtt két út áll: az egyik azoké az "Európa-ellenes, populista erőké, nacionalistáké és újfasisztáké", akik egy olyan tömörülésbe igyekeznek, aminek "egyik zászlóvivője Orbán Viktor (...) lesz a következő években", a másik pedig a Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt szociális Európa víziója – hangoztatta az EP-képviselő.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/ Soós Lajos

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Ez senkivel sem vitázik amióta Gyurcsány Ferenc nyilvánosan felmosta vele a padlót. Csak és kizárólag önmagával és a sajátjaival beszélget, köztük viszont nincs vita mert 1. ov-nek mindig igaza van, 2. ha ov-nek nincs igaza, akkor életbe lép az 1.pont.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Ez senkivel sem vitázik amióta Gyurcsány Ferenc nyilvánosan felmosta vele a padlót. Csak és kizárólag önmagával és a sajátjaival beszélget, köztük viszont nincs vita mert 1. ov-nek mindig igaza van, 2. ha ov-nek nincs igaza, akkor életbe lép az 1.pont.
kulabombaafityiszre
Ez a dagadt sohasem fog tv vitázni.Viktátornak elég volt,hogy egyszer felmosták vele a padlót.
Azóta olyan romlásnak indult az állapota,már a Himnusz is csak felolvasva megy neki.
www.youtube.com/watch?v=2-Lhb_nF2n4
papa.49
Pedig milyen jól NÉZETT VOLNA KI MIKOR FELMOSTA VELE A STÚDIÓT )))))))))))))))))))))))))))))))))))
volvós
Sz.p.gép bercike kislány !!! Miért nem mered felvállalni, hogy bef.st@tok mindannyian ???
laszlobihari
O1G mostantól kezdve a "Mr Vileda" becenévre jogosult!
bencemacska
@simmering73: ma, 18:32
Ő már csak szeretne felmosórongy lenni. Hála kedvenc lányának, ő már szaros pelenka!
kokopelli
@laszlobihari: Mr Vileda,a konyhák réme,a padlók réme?...3 pont!!! (;-))
Madácsi Pali
O1G. Ahol értelmes emberrel kell vitázni, és nem alá kérdeznek ott nevéhez híven viselkedik. A g^ci egy gyáva, hazug , sz.. alak.
tudode
Egy hozzáhasonló FAZON normális államigazgatásban még HIVATALSEGÉD sem lehetne!
csak úgy....
@durbincs: használt és ütödött @durbincs bontásra ! ingyen elvihetö !
bencemacska
@durbincs: ma, 19:20
Ne felejtsd el, hogy Timmermanst nem mi jelöltük, hanem OV.
Rohadt rövid a memóriátok! Hogyan akar ez a niemand dezoxiribonukleinsav lenni???
SystemError
Ebből a traummából még könnyen Svájc lehet...:)
bencemacska
@durbincs: ma,19:41
Nem tudom, hol az MSZP.
Viszont én tévesztettem össze Timmermanst Weberrel. Weber jelölését írta alá OV, de már ejtette. Már mindkettő "kegyvesztett" a "Legkeresztényebb Européernél".
Hiába, nem tudom már a pávatáncot követni, annyira gyors nekem.
Mary
Hamar lezajlana a vita... migráns, Soros, ezt a két szót mondaná úgy is
nezelodo
Tv vita? Ez a fazon alighanem gúnyolódik a mi vezénylő tábornokunkkal! Valaki megsúgta neki, hogy a Fletó óta sikító frászt kap a tv vita kifejezés hallatán is! Kérjék meg szépen, hogy ne hergelje a mi a vezérünket, mert a gatyánk is rámegy a gráczi klinikára. Aztán tényleg nem jut egy kanyiló sem a minket elözönlő migráns áradatra...
Peller Anikó
@Horizont: 1917, dájszen arról írt, épp fered.
Sámannus
Hogy vitatkozna, mikor beszorult a feje putyin farpofájába?
Mary
Javaslom mindenkinek, hogy a Durbincs nevű akárkit ne vegyük figyelembe, ha levegőnek nézzük, elírogat csak úgy magában...
nezelodo
@durbincs: Miért, hány tv vitán vett részt a dakota a Fletó óta? Pedig akkor még megsajnáltam ezt a szerencsétlent... Már megbántan sokszor.
csak úgy....
@durbincs: használt és ütödött @durbincs bontásra ! ingyen elvihetö !
nezelodo
@durbincs: Igaz, de senkivel nem kártyázok, főleg az ilyen hamiskártyást kerülöm, mert mindent visz, mint a piros hetes, egyenlőre büntetlenül.
nezelodo
@durbincs: Persze, hogy értem, nem nagy dicsőség ha gyáva egy mini elnök, vagy ha a tálentumnak is híján van.
advocat
Barna foltos nadrágban vitázna, ha merne. De inkább csak jártatas a száját. Mert akit még Medgyessy is lesöpört? Az mit akar? Neki ennyire futja, de a 2 éc félmillió agymosottnak ez nem tűnik fel. Kedvenc sajtóakárkink meg megint azzal érvel, hogy Viktornak kétharmada van. De csak a törvényük szerint, mert azért a 48 % sehol nem kétharmad. Csak nálunk, és Észak-Koreában, lenne, ha ott nem a 99,8 % a "divat".
Peller Anikó
@advocat: igen, de a 48 már előzőleg ellett csalfa. Mert buta a pórnép az igaz, mossa is az agyát a geci, de az a tábor bőven túl van hazudva. Senki nem képes a számítógépes rendszert és az operátorok operálását ellenőrizni, annyit hazudnak bele amennyit kedvük tartja, utalnék itt pl arra a 800 000 voksolóra akik fél hétkor eliminálódtak a rendszerből a választások estéjén. Hazug az egész rendszer.

Nem vitás, hogy a migrácsokon lehet lovagolni, köszönhetően a mekkergült banyának.

De most látom, kétféle politikus van, az egyik szolgálja, a másik kiárusítja (szétlopja) a hazáját. Kinek minek a szájíze szerint.
Jozefina
Orbán maximum egy tükörrel vitatkozna. Így mindig neki lenne igaza!!! Nem hogy vitatkozni, de beszélgetni sem mer a slepjén kívül senkivel!!!
Desischado
@durbincs: Fogd be azt a rühes szád, már mondtam! Akadj le Horizontról és a becsületes emberekről, éltesd orbánt és bújj vissza a hátsójába, az való neked, te román mocsadék!

Így legyen ötösöm a lottón! Persze hogy nem mer kiállni ez a gyáva féreg, mert ott értelmet kell mutatni, az meg neki nincs. Egy mondatot nem tud kivülről elmondani a nyomorékja!
verőce21
Ki az a Timmermanus? Miért vitázna egy kormányfő egy niemanddal?
Yoda69
Boritekolhato volt O1G valasza. Gyava szar. O is tudja hogy hazugsagra epitette propagandajat, ami vedhetetlen, igy inkabb le sem ul vitatkozni senkivel. A baj az hogy sok birka idehaza hatalomban tartja ezt a gecit.
RonaGyuri
vita??? minek, ott visszalőnek! Majd plakátokon megüzeni! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Vita? Ne már ott visszalőnek!

Euronews, Európa legnézettebb hírcsatornája mókás ötlettel állt elő

Tekintettel arra, hogy az európai szociáldemokraták bizottsági csúcsjelöltje, Frans Timmermans az MSZP meghívására a jövő héten Magyarországra látogat felajánlották a lehetőséget, hogy - a politikus a kampánya során nem rejtette véka alá, hogy sok kérdésben nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel. - álljon ki egy vitára a magyar miniszterelnökkel stúdiójukban.
Beszámolók szerint: „A felkérést Timmermans elfogadta, nem sokkal később azonban Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt közölte, hogy bár " köszöni a felkérést, de nem fogadja el a meghívást.”!
Mit képzelnek ezek a sors-simogató migráncs –bérencek, ők fogják megmondani, hogy mikor kivel vitázzon? Majd, ha akarja ő elmondja a véleményét óriás-plakáton
RonaGyuri
@RonaGyuri: egyébként a cikkre: hajlandó lenne!!!
A cikk címe félrevezető nem szeretne, csak hajlandó lenne, de Orbán nem mer!!! =))
nezelodo
Annak idején még a Megyó is megértő volt, és leült vitázni egy az övéi által körbevett nímanddal. Az a vita sem javította a későbbi vitákra való hajlandóságát, csak az erősítette, hogy mit képzelnek ezek, hogy ő vitázzon velük? Hiába a vele született szerénység meghatározza a kommunikációját. Esetleg a Kopasz Kovács, az megtanulta a CEU-n...
desir62
Timmermans is feltörölné vele a padlót, ahogy Gyurcsány is megtette, azt pedig a bégetői birkái előtt még egyszer nem engedheti meg magának.
terlasz
@durbincs: "vén kopasz Ballonkabátos aggitátorokat hozat Nyugatról" Orbán korosztálya.
silber13
@durbincs: Egy romány templomrombolónak itt kuss a neve!
görbetükör
Gyurcsány óta egy életre megtanult rettegni a nyílt vitától.
Nem is képes rá!
csipetke
Orbán csak a Kossuth rádióban vitázik saját magával,mert ott nem kérdeznek kellemetlen dolgot.
Timmermans még majd rákérdezne,hogy hova tűnnek szinte nyomtalanul az eu-s pénzek,és hogyhogy milliárdos már a veje is?Stb,stb...Úgy fél orbán a vitától,mint az ördög a tömjénfüsttől.Gyáva,beszari alak
Klubtag
Orbán elzárkózása a véleménycsere elöl csak "egy politikai korrektségnek hazudott lábszagú gyávaság".

"Ez az ember csak akkor bátor, amikor olyan helyre megy, ahol senki nem mer visszapofázni neki, és amikor a politikai pedofília eszközeivel kell a könnyes szemű rajongó nénik és bácsik, továbbá szülők v. pedagógusok által inzultálásra felkínált ártatlan gyermekek csodálatát újra meg újra kivívni".
Aki Én
@verőce21: Akkor orbánodnak könnyű dolga lehetne. Gondolod kihagyná ezt a nagyszerű lehetőséget? Lehetne hiteles, meggyőző, bátor, tökös gyerek...
Megvédhétné az állításait. Mások ilyen lehetőségekre várnak és nem csak a salyát propaganda médiájukban hősködnek.
Mulatságos, ahogy itt segghülyén mész szembe a forgalommal már megint.
kereső
@RonaGyuri: 04:57, már megüzente- na nem plakátokon-Weber "alkalmatlan",Timmermans nem demokrata-és egyik se ugasson bele,hogy mit csinálok.
SystemError
Hogy hebeg habog az úrizáló patkány, aki megszokta, hogy a lopott pénzhez még kérdések sem járnak. Gyáva is és már alkalmatlan is vitára a vén gyógyszerfüggő tolvaj geci!
SystemError
@Aki Én: Már a látszatra sem ad a mi kis házi úrizáló jogvédőnk Igaz @verőce21:, csak NER fasizált riporter kérdezhet? Aztán nehogy olyan kérdés legyen, amiből könnyen Svájci kiruccanás lehet. Odáig kéne járnod a rózsákkal, szegény:(
Nessy
O.V. a nagy védelmező, a világmegváltó! Megvédeni a MANYUP , meg az uniós pénzt tudja, őt meg védi a TEK, meg a hívei. Hiszen már itthon is csak az üres stúdióban egy mikrofonállvánnyal mer beszélni, vagy nagy ritkán szigorúan, több méteres körben védett emelvényről a meghívott híveinek! A kérdésekre két válasza van: nem foglalkozik ilyen ügyekkel, bevándorláspárti kampányfogás! Azért ez egy komoly vitához, kevés, pláne, ha nem előre megírt kérdésekre kellene az előre megírt válaszokat felolvasni.
Szájhős!
papa.49
Le kéne már venni ezt az ÖNELÉGÜLT VIGYORGÓ ÖNKIVÜLETBEN lévő telefosott zoknit a címlapról !!!
verőce21
@Aki Én: Ez "salyát" alkalmi prófécia tőled?
Közel van már számodra a borzalmas, kijózanító beteljesülés.
SystemError
@verőce21: Megint a jól bevált stilisztikai hibák keresése lényegi válasz helyett... Ilyen Tarlósi semmi, de azt fölényeskedve, igaz? :) Mi ez a Shikari szar fenyegetőzés, csak nem egy húsosfazékból eszitek a pacalt? Biztos nem, ki gondolná az alapján, amit leműveltél itt az elmúlt 1-2 te jó kádár! :)
kokopelli
@Horizont: trotzdem nem érdemes leß@rni sem! Nincs mondanivalója,mint az akváriumi
halaknak! Neki az üvegnek és vissza...! A halacskákat legalább sajnálom!...de "ennek" a
feje mindig más scheggében van! Használt levegő is elég ennek,a két tekervényéhez!?
Aki Én
@verőce21: Megint megragadtad a lényeget. Buktad, azonnal kijavítottam magam, mert nekem feltűnik ha hibázok.
Látom ma is te vagy itt a napi hülye. Téged itt is imádnak.
tudode
Hogy vitázna a VILÁGURA bárkivel
.
kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2019/05/%C3%A9l%C5%91-isten.jpg
.
Csak magával hajlandó VITÁZNI, azaz valamelyik ÉNJÉVEL, ha jó elveti, ha GONOSZ megcsinyája!
.
Nessy
Ja kérem, "Istennel" nem lehet vitatkozni! Igaz, az eredeti szöveg valóban Istenre utalt. De sokaknak O.V. az Isten. Nekem inkább Antikrisztus!
silber13
@durbincs: Romány templomrombolónak itt kuss a neve.
silber13
@durbincs: Romány templomrombolónak itt kuss a neve. Oszt jól mekfizetik magának az Isten háza ilyetén feldúlását? Mennyi magénak a tarifája?.:-))))
csak úgy....
@durbincs: használt és ütödött @durbincs bontásra ! ingyen elvihetö !
bencemacska
@verőce21: ma, 00:47
Si tacuisses, philosophus mansisses.
Európai Bizottság első alelnöke.
Hasonlítsd össze OV-val:
Nem kellett évente iskolát váltani alapfokon sem, nem pénzelte Soros sem, stb, stb
hu.wikipedia.org/wiki/Frans_Timmermans
silber13
@durbincs: Romány templomrombolónak itt kuss a neve. Oszt jól mekfizetik magának az Isten háza ilyetén feldúlását? Mennyi magénak a tarifája?.:-))))
Pesze írhattam volna, hogy " LÁSD FENTEBB ", de nem árt gyakorolni az olvasást, ismerkedést a betűkkel, hogy felettébb silány szellemisége javuljon.
silber13
@durbincs: Mi a baj buzeráns?.-))))megint nem volt kapás?.-))))))))))))))))))))))))))
tulipan
durbincs: Ejnye te @Durbincs: Te hazudozós hülyegyerek, narancsos seggnyaldosó szaros pofájú Halfarok, onnan a romány Ploesti bányavidénn levő, denevérszaros, pisi-ammóniaszagú bányakecód mélyéról? Mit gagyarászol itt össze abból a sötétségből?Hiszen az a repedtagyad, csak 1 napot tárol ? S ezt felhánytorgatni felesleges,hisz másnapra úgysem emlékszel MÁR semmire ? nemde, te kretén ördögfajzat @Durbincs: , az a borzalmasan szerény képességű ?? Te Vérrontó babaszippancs ? azt hány döngetett lánytesódból szíttad már ki a magzatot, te moslékos, mocskos, narancsos gondolkodású féregbajnok ? Ploestiben nagyon utálhatnak már ? a múltad végett?? Te szörnyeteg, előkapart patkány-zombi 2db tavalyi avas dioért itt vizitálsz? Na meg persze, több ezernyi Euróért? Te szörny, rettenet alul-iskolázott ? Ezért hát, pedofilként szegény Marxot habzsolod ? S persze, Engels is megy ? Ballonkabátos agybeteg? Te szaros disznó vagyis csak 1 réérő kazánfütő? esetleg egy csepegő vizeletvirtuóz ? húzzá mán haza, a veremkecoba, te orbitál iszákos 1 rettenet ?otthon még persze ráhúz ? s még a csillehúzó bányalovak vizeletét is megvedeled ? hát merre tart ez.. a rottyant kis sötét világod ?
Eladott Ország
Ugyan mit is várnák el egy velejéig rohadt bűnöző cigánytól, akinek már régen a börtönben kellene rohadnia! Orbán Viktor nem vállalja a vitát Frans Timmermansszal, az európai szociáldemokraták csúcsjelöltjével, aki viszont korábban elfogadta a Euronews felkérését egy, a felcsúti tenyérjóssal közös vitára. Ebben szerintem már megint nem az a hír, hogy a magyarok istene – aki 2006-os megszégyenülése óta nem vállalt nyilvános televíziós vitát, sem semmilyen vitát – megfutamodik akkor, amikor lehetősége lenne bebizonyítani mekkora nagy ember ő, ha nem csak arról van szó, hogy messziről kell ugatni a holdat. Ez a nyálas, idétlen, béna indok az igazán hírértékű szerintem. Hogy arra bezzeg futotta a legendás magyar gógyijából, hogy Európa szélsőjobbos erkölcsi csőcselékéhez dörgölőzve minősítse Weber és Timmermans kampányát, megforgassa a szemeit és lesajnálja őket, ám amikor lehetőség lenne szemtől szemben is beledöngölni a politikai ellenfelet a földbe, akkor ebből ennyi marad. A politikai korrektségnek álcázott izzadságszagú gyávaság. Az más kérdés, hogy mi a francért is kellene egy csúcsjelöltnek egy félázsiaivá züllesztett kelet-európai kisország miniszterelnökével vitáznia, vagy miért gondolja bárki azt, hogy ők egy súlycsoportban és azonos versenyszámban versenyeznek. Nem. Ez az ember csak akkor bátor, amikor olyan helyre megy, ahol senki nem mer visszapofázni neki.
kokopelli
@Eladott Ország: Hányszor égett már,remegő ajkakkal,és úgy csinált,mintha nem értené,hogy
hol is van! Nagyon gyenge "felhozatal" egy ilyen "akárki" egy plénum előtt! Csak a hazai pályán
szigorú koreográfiával,szoros és előre megírt szöveggel (márc.15,..aug.20) a saját dakotái előtt!
tulipan
@durbincs: Ejnye te @Durbincs: Te hülyegyerek, narancsos seggnyaldosó szaros pofájú Halfarok, onnan a romány Ploesti bányavidénn levő, denevérszaros, pisi-ammóniaszagú bányakecód mélyéról? Mit gagyarászol itt össze abból a sötétségből?Hiszen az a repedt agyad, már úgyis csak 1 napot tárol ? S ezt felhánytorgatni felesleges,hisz másnapra úgysem emlékszel MÁR semmire ? nemde, te kretén ördögfajzat @Durbincs: , a szörnyetegen szerény képességű víszhang?? Te Vérrontó babaszippancs ? azt hány döngetett lánytesódból szíttad már ki a magzatot, te moslékos, mocskos, narancsos gondolkodású féregbajnok ? Ploestiben nagyon utálhatnak már ? a múltad végett??már annyiszor térdig aláztak ugyi? te Nyüves, golyótlan Herélt ? Még mindig nem volt elég? há' neked semmi önbecsülés nem jutott? n3131
Eladott Ország
@durbincs: tegnap 14:47; Bezárt az Echó-Tv, Mészárosné Kelemen Beatrix várja a babaváró hitelt, ő a NER reneszánsz embere. Fentről kapod az inspirációt, a Jó Isten irányítja az ecsetedet. Nem csak ragyogó művész vagy, de közvetlen kapcsolatban állsz a Jóistennel: alkotsz, gyógyítasz, inspirálódsz. És ennek mind semmi köze ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc, az ország vezetőjének első számú strómanjának a felesége vagy. Ő a magyar Elena Caucescu – madame „cokettő”
m.blog.hu/ha/harmadikszempont/image/kepkivagas3_2.JPG
kokopelli
@Mary: én is ajánlottam már párszor,de nagy ritkán én is bedobtam valamit neki!Falrahányt
bósófőzelék!Egy bunkó paraszt,aki a nőket is sértegeti! Mindenkinek volt édesanyja,akiért akár
még ölt is volna! Rohadt egy szemétláda,akinek nem jutott partner,és csak a "Marok Marcsával"
él együtt! Legalább utána nem kell neki beszélgetni!
tulipan
@tulipan: @durbincs: @durbincs: Te kretén, narancsos seggnyaldosó, szaros pofájú, Félfarok, onnan a romány Ploestiben levő denevérszaros, ammónia-pisis szagos, bányakewcód mélyéről, mit picsogsz itt össze-vissza? Te véres szaros , csak hidratálj már,mert nagyon beteg vagy? az a lábúj-kórómnyi Húgyköved már nem gyerekjáték ?De majd ez félbolond @Shikari: a moslékajkú-rúzsös férfi ápolja - kenegeti ? Esetleg 3-masba Ótvare @Vercke21: -el ? monitorozzá mán te tök bugyuta lény ? már eddig is térdig aláztak ? Há' neked,ez, még mindig nem volt elég? Nyüves, golyótlan (ki)Herélt ? Te elfelejtettél akkor is, sorba állni, amikor valamiféle önbecsülést osztogattak, Te Móka Muki, a megmondó ondó ? igaz-e, hogy tele vagy nickel meg tégla migráncskártyácskával ? n231222

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.