Halálos baleset történt az M3-as autópályán, Hajdúdorog közelében.

A 29 éves sofőr péntek reggel az M3-as autópálya leállósávjában először leszerelte autója defektes kerekét, majd felnyitotta a motorháztetőt, hogy a 130 km/órás sebességgel száguldozó autóktól pár méterre megszerelje a kocsiját. A Blikk utánajárt, mi okozhatta a tragédiát.

Hogy pontosan mi volt a terve, még nagyobb rejtély annak fényében, hogy a lap információi szerint nem is volt pótkerék a járműben. A debreceni fiatalembert egy kamion sofőrje halálra gázolta.

Úgy tudják, az ütközés pillanatában a szerencsétlenül járt sofőr nem is a leállósávban, hanem a külső sáv közepén tartózkodott. A rendőrség még vizsgálja a tragikus baleset pontos körülményeit.

Rejtélyes dolgok derültek ki az M3-ason történt halálos gázolásról

„Nem sokkal a baleset előtt mentem arra, éppen csak, hogy el tudtam rántani a kormányt, amikor megláttam, hogy egy ember álldogál a szélső sávban”

– mondta a Blikknek a péntek reggel az autópályán Nyíregyháza felé közlekedő István.

A szerencsétlenül járt férfi Debrecen belvárosától nem messze, egy csendes kis utcában lakott. „Mindennap láttam őt reggel, amikor beült a szürke autójába. A kocsija nem volt éppen a legjobb, télen egyszer be is kellett tolni” – árulta el a lapnak az elgázolt férfival egy utcában lakó hölgy.

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy az autópálya nem játék, ott a sofőr minden mozdulatának fokozott jelentősége van. Míg a városban a kisebb bakikat simán megúszhatjuk különösebb következmények nélkül, addig az autópályán nagyon hamar tragédiához vezethet egy apróbb hiba is. Az autó szerelése pedig egyenesen tilos és életveszélyes.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(blikk.hu)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
A leállósáv azért leállósáv hogy ott lehessen leállni. Aki meg a többi sávokban mászkál az tulajdonképpen stoppol a túlvilágra
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
Ha esetleg öngyilkos akart lenni, akkor választhatott volna olyan megoldást is, hogy más embernek ne okozzon életre szóló traumát.
terlasz
@papa.49: Szerinted ez a halfarok tényleg beteg vagy csak eljátsza?
durbincs
@terlasz: A repedt agya fél oldala + idehápog ? bányás picsogó Patkányzombi ?
Yoda69
@terlasz: A farok az tuti beteg.
Farkalja a disznot, a lovat, a fat na meg sikarit.
De ha ezek nincsenek keznel, akkor leszopja a padon fekvo hajlektalant is.
simmering73
@Yoda69: Ez a tetű durbincs? Miután nincs gerince az ótvarnak, olyan hajlékony, hogy leszopja saját magát. Ilyenkor nem lehet bírni vele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok