Az európai parlamenti (EP-) kampány kezdete óta szinte változatlan a pártok aktivitása a Facebookon, a Fidesz megőrizte a fölényét, az ellenzéki pártok közül Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció a leghatékonyabb az internetes közösségi oldalon. Az elemzés az elmúlt hónap egyik nagy vesztesének az MSZP-t nevezi.

Bangóné patkányozása óta naponta 9-en hagyják el a szocialisták Facebook oldalát a Médianéző szerint

Fotó: Pixabay Cco

A Médianéző Központ vasárnapi közleménye szerint

az összes felhasználói reakció 51 százaléka köthető a Fideszhez, vagyis a pártok 1 millió 300 ezer interakciójából 684 ezer.

A kormánypárt ráadásul egyre aktívabb, hiszen az utóbbi két hétben már 62 százalékra növelte a részesedését – írták.

A DK 235 interakcióval lett az ellenzék leghatékonyabb pártja a virtuális közösségi térben, noha egy hónapja még azonos szinten álltak a Jobbikkal.

Utóbbihoz már csak 182 ezer interakció köthető a Facebookon, oldaláról naponta körülbelül 70-en iratkoznak le.

Az elemzés az elmúlt hónap másik nagy vesztesének az MSZP-t nevezi, mivel a párt csak 76 ezer interakciót tudhat magáénak, és átlagosan napi 7 feliratkozót veszített.

Hozzátették, hogy az elpártolást egy-egy esemény tovább gyorsította, hiszen Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentése óta naponta 9-en hagyják el a szocialisták oldalát, a Jobbik pedig egy nap alatt 326 követőt vesztett, miután egyik politikusuk, Gyöngyösi Márton egy közös interjún szövetségi ajánlatot kapott az MSZP-s Ujhelyi Istvántól.

Jelentősebb arányt a kis pártok sem tudtak elérni, hiszen a Momentum csupán 45,5 ezer, az LMP pedig 11,1 ezer aktivitást ért el

- derül ki az összesítésből.

Az elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó interakciókat vizsgálta április 6. és május 10. között.

A közösségi oldalakon elért eredmény a pártok mozgósító képességének jól mérhető mutatója – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Remélem, azért még szavazhatok, hogy nem használom sem a facebookot, sem a twittert. sem a többi közösségi oldalt. A magán életem az enyém, és azzal osztom meg akivel jó barátságba vagyok, de nem a világhálón! Különösen a pártok oldalai nem érdekelnek!
Itt olvasva egyik másik "ellenvéleményt", rájöttem, nem vagyok eléggé bigott, szervilis.
Ha mesét akarok olvasni, jók nekem a Grimm mesék, Harry Potter stb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@F_Viktor: Mit szólnál hozzá, ha én is elkezdenélek sértegetni, csupán azért, mert bizonyos dolgokat másképpen éltem meg, mint te? Ebben a Fidesz nem számottevő tényező, mert az én életemben nem sok vizet zavar. Azt meg ezerszer megírtam, hogy utoljára Gyurcsányra szavaztam, azóta egyetlen pártra sem. Sőt! Egyikkel sem szimpatizálok, mert mindegyiknek egyetlen célja van: A maguk jólétének biztosítása, és a választópolgárok hülyítése.
Az, hogy ki a hazug, nem helyénvaló firtatni, mert jócskán volna mit felemlegetni, ami elhomályosítja az éleslátásod.
Magyarország volt, van, s hogy lesz-e, az az unión múlik. Nekünk erre nem sok ráhatásunk van.
Zuschlag Gy. helyett vitte el a balhét, ezt mindenki tudja, aki élt már akkor. De én ezt soha nem emlegettem fel, kár volt beleszőni a mondanivalódba.
Végezetül: Arra a kérdésre, hogy "Magadról ezek után mi a véleményed?" mintha nem válaszoltál volna. Önkritika az smafu? Csak mások ócsárolása megy? Szánalmas vagy, úgy ahogy vagy.
csak úgy....
@Eriksson: "Én időben szóltam, hogy ki kellene adni Bangónéra a kilövetési engedélyt. " ? ...hogy is van nálad az a 10parancsolat?
relatív
Ezek a csalással vezetővé lett hazudozók minden nap kiállnak valamilyen reménnyel, de mindig lyukra futnak.

Azt még manapság sem érzékelik, hogy az óhaj, és a valóság nem ugyanaz. Persze ezen senkinek sem kell csodálkoznia, hiszen mindnyájan egy lila ködben élnek, ahol minden a visszájára fordul.
A hittérítők, és ezek szervezetei ( akár minek IS hívják ) ezen mindennap gondoskodnak... IS !
kokopelli
@csak úgy...: hagyd a fizetett bunkót!Még azt sem olvassa vissza magának,amit pár
perccel azelőtt írt! Reménytelen ügy! (;-))
Kookas
innen nem menekülnek a neres patkányok hogy rohadjatok meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.