Orbán Viktor évek óta csak szerény megtakarításokról számol be a vagyonnyilatkozataiban. Eközben Mészáros Lőrinc, egykori gázszerelő és a miniszterelnök barátja, az ország egyik leggazdagabb emberévé vált 381,3 milliárd forintra becsült vagyonával.

Orbán családjához folyt a közpénz Mészáro Lőrinczen keresztül – videó

Az Orbán család és a Mészáros-birodalom közötti üzleti kapcsolat legfrissebb bizonyítékát egy Fejér megyei településen, Kulcson találtuk. Az ország számos településéhez hasonlóan, Kulcson is Európai Uniós pénzből fejlesztik a csatornahálózatot. A munkák jelentős részét a Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt Kft. konzorciuma nyerte el: Észak- és Közép-Dunántúlon, valamint az észak-magyarországi régióban több mint 40 milliárd forint értékben kaptak megbízásokat.

Kulcs és a környező települések – Dunaújváros, Rácalmás, Pusztaszabolcs, Almásfüzitő, Dunaalmás és Neszmély – csatornafejlesztése az előzetesen becsült értéknél harminc százalékkal drágábban, 5,8 milliárd forintból valósul meg. Ebből a pénzből jut Orbán Viktor édesapjának, idősebb Orbán Győzőnek a többségi tulajdonában álló bányacéghez, a Dolomit Kft.-hoz is.

Március végén a kulcsi csatornaépítés területén ugyanis több olyan betonelemet (aknaszűkítőket és aknagyűrűket) láttunk, amelyeken a gánti Dolomit Kft. neve szerepelt. A megkeresésünkre nem reagált sem a Dolomit Kft., sem a munkálatok fővállalkozói, így azt nem sikerült megtudni, hogy Orbán apjának cége pontosan mennyi terméket, milyen értékben, és mely települések csatornázásához szállít. A beruházásokért felelős állami vállalat érdemi választ nem küldött a cikk megjelenéséig.

Korábban egy cikksorozatban számoltunk be arról, hogyan jutnak állami projekteken keresztül közpénzhez az Orbán család cégei. Ezek többek közt olyan beruházások voltak, amelyeket Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek és üzleti partnereik nyertek el közbeszerzéseken.

Például egy budapesti csatornázási munkához a Mészáros és Mészáros Kft. kizárólag a Dolomit Kft.-től rendelt aknaelemeket és murvát. Egy másik Mészáros-cég, az R-Kord részvételével zajló hatalmas dél-balatoni vasútfelújításon pedig alvállalkozóként vett részt a Nehéz Kő Kft., az Orbán család szállítmányozással foglalkozó cége.

Az Orbán család cégei a miniszterelnök és Simicska Lajos közti konfliktus elmérgesedésével egy időben lendültek fel (ennek hátteréről részletek ebben a cikkben), és 2014 óta jelentős növekedést értek el. 2017-ben a Dolomit Kft. 2,8 milliárd forintos bevétel mellett közel egymilliárd forintos profitot termelt. Bár nem ez volt legerősebb éve a vállalatnak, Orbán apja tavaly nemcsak a nyereséget, hanem a korábban felhalmozott profitot is kivette a cégből, így összesen 1,29 milliárd forintos kifizetést kapott.

Orbán Viktor 2017 júniusában azt mondta a Direkt36-nak, hogy fontosnak tartja, hogy az édesapja ne vegyen részt állami beruházásokban. Most megkérdeztük Orbánt, hogy mi a véleménye arról, hogy az édesapja résztulajdonában álló cég továbbra is olyan projektekből jut bevételhez, amelynek Mészáros Lőrinc cége a kivitelezője.

Havasi Bertalan sajtófőnök csak azt a formulát küldte el válaszként, amelyet a januári kormányinfón Orbán is ismételt a családjának és barátainak gazdagodásával kapcsolatos kérdésekre: „A miniszterelnök üzleti kérdésekkel nem foglalkozik”.

Forrás: 444.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Csak 1 gondolat!!
„A miniszterelnök üzleti kérdésekkel nem foglalkozik”.
A helyében én sem foglalkoznék üzleti kérdésekkel, vannak rá emberei!:DDD
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
érdekes ezt a cikket kora reggel nekem nem engedtétek betenni!!! =))
ágimami
Csak 1 gondolat!!
„A miniszterelnök üzleti kérdésekkel nem foglalkozik”.
A helyében én sem foglalkoznék üzleti kérdésekkel, vannak rá emberei!:DDD
tudode
Az egy dolog, hogy a NEMZET VIGÉCE sunyi módon átveri a NÁSZNÉPET, az egy dolog, de az már skandalum, hogy az EGYHÁZAK "is" beveszik a cumiKÁJUKAT:
.

---- 2800 templom felújításába szállt be a kormány
.
index.hu/belfold/2019/05/11/2800_templom_felujitasaba_szallt_be_a_kormany/
.
Aliea iacta est!
.
Dominus vobiscum ectum PIRUTUSZ!
csipetke
Ez teljesen világos volt eddig is,hogy a maffia-családhoz,azaz orbánékhoz sokfelől dől a lé.Nagyon okosan választotta ki orbán a félkegyelmű lőrincet,aki keresi neki az irgalmatlan mennyiségű lóvét, (állami segítséggel),miközben ő évente eljátssza a csóró miniszterelnököt.Nem véletlen esett a választása egy félhülyére,aki strómanként vigyáz a milliárdjaira,mert egy okos ember már rég elhúzott volna ismeretlen helyre a családjával,és a milliárdokkal.
CsipkeRózsa
Az első Orbán kormány (1998) megalakulása utáni évben egy politikusi kifogásra, a köszállítási papa üzlettel kapcsolatban, Orbán azt válaszolta, ha akarja minden követ onnan fognak szállítanak.
Már akkor megtudtuk, milyen szerény az ország minielnöke.
Aki Én
@ágimami: Csakhogy ez nem üzleti kérdés volt, hanem jogállami és erkölcsi.
Az igazság az, hogy még egy Knorr levespor csomagot sem nyerhet hozzátartozó a Füles újságban.
Jozefina
Talán ebben a csatornában, amit lölö épít nem lesznek patkányok, met azok bizony megrágják a rajta keresztül "csörgedeztetett" forintocskákat!!!??
Eladott Ország
Az, hogy nincs kint az utcán félmillió ember, mert egy süket gázszerelő nevében lopják a pénzünket zsákszámra, egyedül a mi hibánk! Te Lölö, én majdnem megsajnáltalak, b*zdmeg! Te mangalicaszerelők gyöngye, te fényes reneszánsz zseni!
Aki néhány éve még azt sem sejtették, hogy a trágyaleves gumicsizmától van különb lábbeli, ma meg már a szállodabiznisztől a mangalicákon át az aszfaltozásig, vasútfelújításig mindenben utaznak, ami mozdítható – néznek síkhülyének és hazudnak bele az arcomba azzal a három éhenhalásra készülő agysejtjükkel. Mészáros Lölö a szimbóluma lett annak, hogy ez az ország a legsilányabb kabaré szintjére süllyedt. Amiben ízléstelen, rongyrázó, milliárdokkal kitömött faszparasztok grasszálnak fel-alá, és ők a új nemzeti tőkés réteg, a három értelmes mondatot kinyögni, a nevüket leírni nem tudó senkik. Bár nem vagyok biztos benne, hogy tudsz olvasni, azért leírom ide, Lölö: a legmocskosabb politikai leszámolás legmocskosabb munkáját elvégző takony vagy. Seggbuta vagy, ezért nem értheted, tisztességtelen-erkölcstelen vagy, ezért nem is érezheted, mi azzal a baj, hogy valaki néz ki abból a bamba fejéből, vigyorog, vonogatja a vállát és úgy tesz, mintha mindez rendben volna.
tudode
Mecsoda dolog!
.
Ki kérte ki-, be:
.
Közzététel: 2019. máj. 13.
.
--- Orbán a központi lopásról
.
www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=1OZSP9QoxmE
.
Ejha! CsuHAJ, sose halunk meg!

.
kereső
2010 óta 1000 milliárd forinttal lettek gazdagabbak a "legújabbí" leggazdagabbak- és az mind orbánhoz köthető.
Yoda69
Nagyon magabiztosak a gecik hogy sosem buknak meg. Ezek a bűnök nem épülnek el. Ha egyszer lesz ujra demokrácia ebben a kurva országban akkor orbán a rács mögött fog megdogleni a sleppjevel együtt
nezelodo
Ne is idegesítsétek a vezért holmi gazdasági ügyekkel, ha már nőügyekkel sem foglalkozik! Elég szegénynek a baja, Európa sorsa nyomja a vállát, de lehet, hogy a Trampli most a világ gondjából is reá akasztott egy hatalmas terhet, amely alatt tovább roskadozik!
Csak nehogy a korábban szerzett grandiózus kerítés építési tapasztalata miatt az új politikusbarát ráterhelje a mexikói határ kerítésépítésének a feladatát is amit ezek a nyámnyila amik képtelenek megoldani!
Istenem, ez az új feladat nehogy elterelje a figyelmét egy korábbi kicsi feladatáról , hiszen nekünk fontos, hogy jól kormányozzon, mert éppen mostanság előzzük meg Ausztriát, a világ zsúfolt gazdasági autópályáján! Képzeljük el mi lenne, ha elfelejtené visszakapcsolni az indexet, és még a németeket is beelőznénk!
evacica
Én azt hittem, hogy mikor a Parlamentben azt mondta, hogy ő nem egy módos ember, akkor rászakad a kupola! Mellesleg a kupoláért kár lett volna! Sajnálom, hogy mikor az egész családja és kedves gázszerelő haverja mind milliárdos, akkor,ő ilyen szegény! Kedvenc saját lábon álló lányának férje már 33 évesen 34 milliárd boldog tulajdonosa a mi pénzünkből! Lőrinc testvér vagyonának meg nagy része tudjuk jól, hogy kié!
namihami
@ágimami: És milyen megbízhatóak! Se egy Simicska, se egy Bige és hasonlók.
Csupa Orbán, meg Orbán, meg Orbánvő, meg Orbánmészáros és így tovább. A megbízható hátország? Az biz fontos...
Csizmás Kond
...nagyon kapósak ezek a zorbánoscikkek...csak vigyázat mert hizlal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.