Európai uniós testület létrehozását sürget az EU-s források elosztására a Demokratikus Koalíció (DK).

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP-) listájának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Medián 1200 fő megkérdezésén alapuló felmérésére hivatkozott, miszerint a teljes népesség 65 százaléka, ezen belül a Fidesz szavazóinak fele is egyetért azzal, hogy a korrupció visszaszorítása érdekében az Európai Uniótól (EU) kapott támogatásokat a jövőben ne a magyar kormányzat, hanem független európai intézmény ossza ki és felügyelje.

Emlékeztetett, pártjuk az elmúlt három évben több ilyen javaslatot is készített. Hangsúlyozta, biztos, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban jogállami követelményekhez és antikorrupciós lépések megtételéhez fogják kötni az EU-s pénzek kifizetését. Emiatt Magyarország gazdasága komoly veszélybe kerülhet – fűzte hozzá.

Dobrev az Orbán-Trump találkozóról: "a találkozónak Magyarország szempontjából semmilyen következménye nem lesz"

Dobrev Klárát kérdezték a magyar kormányfő és az amerikai elnök hétfői washingtoni találkozójáról.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Donald Trump korábban már szinte az összes európai vezetővel találkozott, és "miután nem maradt senki a sor végén, Orbán Viktor következett".

A találkozónak azonban Magyarország vagy Európa szempontjából semmilyen következménye nem lesz

- tette hozzá.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Facebook/DK

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.