A gyűjtés során 11,3 millió forint jött össze. A család ennyiből tud venni egy másik házat és a bedőlt hitelt is rendezni tudják. Azért kell mindkettőt, mert a bántalmazó férj nevén van minden. 

Hatalmas összefogás jött létre azért a kilencgyermekes, zsámboki családért, akiket kilakoltatás fenyegetett. A család már közel került ahhoz, hogy a gyámügy elvegye a kiskorú gyerekeket, de most kiderült, megmenekülhetnek.

Szalai Kriszta színésznő indított gyűjtést értük.

Ő maga háromszázezer forintot ajánlott fel nekik.

A családban az egyik gyermek down-szindrómás.

Lakásukon hitel is volt, nemfizetés miatt már árverezték volna hajlékukat

- írja a HVG.

Szalai Kriszta színésznő május elején, a Facebookon szólította fel az embereket az összefogásra, néhány napja pedig már azt írta ki, hogy 11,3 millió forint gyűlt össze.

Ezzel a hitelt is ki tudják váltani, és új lakást is kapnak. Emiatt a gyűjtést leállította a színésznő

- mondta el a Klubrádiónak.

Szalay Krisztina hozzátette:

a bajbajutott anya és gyermekei otthonát, amely egy régi, adóssággal terhelt ház, sem jogi, sem más módon nem lehet „megmenteni” . A telken egy másik épületben a volt férj lakik, aki bántalmazta feleségét, ráadásul minden az ő nevén van.

Szalay Krisztina beszélt arról is, hogy

az elszámolás teljesen transzparens lesz, és tartja majd a családdal a kapcsolatot.

Forrás: HVG, Klubrádió

Címlapi kép: Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/Magyar Hang

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A családbarát kormány mikor fog elszámolni ?
justhpeter
A családbarát kormány mikor fog elszámolni ?
Dr plágium
Szomorú, hogy a családbarát kurmány a kisujját sem mozdította azért hogy az anya és gyermekei lakhatását biztosítsa.
Köszönet azoknak akik lehetőségeikhez képest adakoztak és meg mentették a családot.
Dr plágium
@Pegero: A probléma az, hogy bár a feleség nevén nem volt semmi adóstárs lett. Ilyen esetben bizony neki is fizetni kell hiába váltak el.
Apuci egy fillért sem kap a kezébe, aztán rádőlhet a ház amilyen állapotban van.
szettevette
Van még remény! Az emberi jóság még létezik. De ! Mindig mondom, hogy mindenki saját maga is tehet arról, ahol éppen tart. Kérem szépen! A második gyerek után nem vette észre, hogy veri a férje és iszik?! Miért kell várni a 9. gyerekig, hogy hátha megjavul! Hátha elmegy dolgozni! Szerintem mindenki csak annyi gyereket vállaljon, amennyit a saját erejéből el tud tartani, fel tud nevelni. Én a gyermekeimet nem a kormánynak és államnak szültem. Magamnak! Mert imádom a gyerekeket. De csak annyit szülnék, amennyit el tudok tartani.
evacica
És mit is tett a családbarát kormány, és ez a szociálisan érzékeny Orbán?! Sok szerencsét kívánt, de a zsebét nem nyitotta ki és nem is próbált segíteni! Na így szüljetek sok gyereket magyar anyák, mert ha bajba kerültök ez a drága miniszterelnök tojik rátok kormányával együtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.