A hűtőben talált piát is megitta. Mivel ez nem az első esete volt, őrizetbe vették.

Idegen házba ment be ittasan egy 41 éves férfi, majd lefeküdt aludni. Az esztergomi rendőrök ébresztették.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "hajnalban érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. május 14-én, miszerint egy esztergomi családi házban a tulajdonosok egy idegen férfit találtak az egyik szobában. A helyi járőrök a helyszínen meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy amikor a lánya hazaérkezett, akkor vették észre, hogy az ágyában egy idegen férfi alszik. Az egyenruhások felébresztették, mellette a földön üres italos üvegek is hevertek. A 41 éves F. Csaba nem emlékezett, hogyan jutott be a házba, csak arra, hogy kivette a hűtőből az ott talált alkoholt, amit megivott, majd elaludt. A férfit az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárás.

Annyira betintázott Csaba, hogy idegen házba ment be aludni

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Nem ez volt az első eset, hogy F. Csaba jogsértést követett el. 2019. április 9-én egy esztergomi iskola előtt hagyott kerékpárt tulajdonított el, amiért szabálysértési eljárás indult ellene. Egy hónappal később pedig egy esztergomi hotelből lopott. Bement a recepciós pult mögé, és onnan készpénzt, cigarettát és öngyújtót tulajdonított el. A férfit a rendőrség gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette, és kezdeményezte gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását" – olvasható a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Ezek a fránya, egy típusra épült otthonok... :)
Pegero
Aki annyi alkoholt tárol otthon a hűtőben, hogy Csaba ájulásig be tud rúgni, az nem egy minimálbéren élő közmunkás. Ennek is a Fidsz az oka!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok