Angela Merkelnek sikerült egy nagy NDK-t csinálnia Németországból – mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben rendezett Németkérdés újra? című konferencián szerdán.

A XXI. Század Intézet Helyzet van című programsorozatának részeként rendezett konferencia mottója: Németország túl erős, vagy túl gyenge?

Schmidt Mária szerint Németországban vezetési és identitásválság van, hiányzik az innováció, a megújulás.

Megdöbbentő, hogy Németország kulturálisan mennyire meggyengült, de a politika és a diplomácia is gyenge, ez pedig kihat a gazdaságra.

Németország nem akadályozta meg a Brexitet, nem tud mit kezdeni az oroszokkal, miközben verbális háborút vív Donald Trumppal

- fűzte hozzá a főigazgató.

A szakember szerint Németország megölte a politikát, és ezzel a demokráciát, nincs vita, mindent tudományos kérdésként kezelnek.

Nem adok interjút német újságíróknak, mert annyira elfogultak

- jegyezte meg Schmidt Mária.

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a 2. és a 3. Orbán-kormány emberi erőforrás minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a német közéletben a "ballib diktatúra" értelmezési kerete lehetetlenné teszi a normális politikai vitát, addig Magyarországon szabadon lehet beszélni.

A volt miniszter szerint az 1968-as generáció bűne, hogy tárgyszerű viták helyett a vitapartnerek ellehetetlenítése folyik. Csak az beszélhet szabadon, aki liberálisnak, európainak, globalistának vallja magát, a konzervatív, nemzeti, helyi közösségben gondolkodók azonban nem.

A német politikusok ennek az értelmiségi elitnek a fogságába estek – jegyezte meg Balog Zoltán.

Kálnoky Boris, a Die Welt újságírója szerint Németország a status quo-ban érdekelt, ám eközben az Európa Unióban transzformációs válság van.

Hubertus Knabe, a rendezvényt szervező XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa azt emelte ki, hogy különösen a német külpolitika és védelempolitika területén merülnek fel aggályok. Németország katonai gyengesége erőteljesebb külpolitikai aktivitásra sarkallhatja az oroszokat.

A szakember szerint a német belpolitika egyhelyben jár, hiányzik a szabad vita, a vélemények szabad cseréje, ugyanis mindenki fél a botránytól.

Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője ugyanakkor arról beszélt: kölcsönös megértésre és nem kölcsönös szidalmazásra van szükség, akkor is ha például a migráció német kezelése minden kritikát megérdemel.

Ám, létezik a német-magyar sorsközösség, a német gazdaság "megállása" kihat a magyar gazdaságra is, tehát "óvatosan ezzel a német-kritikával".

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Fura dolgokat mondat ki fideszes alakokkal ez a kampányhajrá. Schmidt már többször, külön kérés nélkül bizonyította, hogy fura rémálmai vannak, amit nem szégyell megosztani a közönséggel. Valószínűleg rá gondoltak, mikor azt mondták, hogy a fideszben vannak szórakoztató emberek.

Valamiért mégsem menekülnek el százezrével Németországból. Főleg nem ide.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
"Nem adok interjút német újságíróknak, mert annyira elfogultak
- jegyezte meg Schmidt Mária."

Egy hazudós kormánnyal és egy hazudós Schmidt Máriával szemben a kritika és az igazság kimondása nem elfogultság.
papa.49
A bandzsamarcsa már csak ért ehhez is, na hess a picsába !!!
Aki Én
Fura dolgokat mondat ki fideszes alakokkal ez a kampányhajrá. Schmidt már többször, külön kérés nélkül bizonyította, hogy fura rémálmai vannak, amit nem szégyell megosztani a közönséggel. Valószínűleg rá gondoltak, mikor azt mondták, hogy a fideszben vannak szórakoztató emberek.

Valamiért mégsem menekülnek el százezrével Németországból. Főleg nem ide.
volvós
Te meg magadból egy g..i fidesz.póg@pet !!! Azt megtanultad a komcsi időszakban, és jövedelmező ebben az érában is...
kereső
Na itt a harmadik hülye. Összejön az a "nemzeti" 11!!- bár trump kakukk tojás.Megoldják- szijjártó neki is ad magyar útlevelet.
Ábel
Smidt Mária viszont Horthy Magyarországot szeretne csinálni, de ahhoz több ész kellene.
kokopelli
@CsipkeRózsa: Én is kérdeznék tőle egy pár dolgot! Honnan tudja a pitscha,hogy milyen volt az
NDK,amikor anno az NSzK-ba tolta aszott scheggét továbbképzésre!...na meg az USA-.ba! Ő
mennyiért hülye?Azt hittem,hogy annyit örökölt a kinézése ellenére is,hogy nem kellene neki "Sup-
penkaspert" játszania!
csipetke
Csak a címre:-orbán meg egy nagyon lepusztított,leharcolt kuplerájt csinált az országból.
Asszem a legtöbb magyar ember boldog lenne,ha Magyarország olyan szinten lenne minden téren,mint Merkel NDK-ja
kokopelli
@csipetke: sokszor azt vetik az emberek szemére abban a nyugati NDK-ban,hogy túl
jól élnek,és mi lesz akkor,ha...!A "zemberek" saját magukat borúlátónak titulálják,mert
azt mondják,hogy "túl jól megy a dolgunk"! Azt sem tudja a némber,hogy a Merkelnek van
a lekevesebb köze ahhoz,hogy hogyan él a lakósság!Az,hogy a kancellár "színe" megvál-
tozik,az nincs hatással a végrehajtó intézményekre,mivel marad a teljes "hivatalnoki szer-
vezet"!Ők nem alkamazottak,hanem hivatalnokok felesketve az alkotmányra ill.az "alaptör-
vényre"!Ezért nem nyugdíjat kapnak majd,hanem "pension"-t!
Marcsa,Marcsa hallgattál von'!
Nessy
@csipetke: Anno egy idős kollega felvilágosított, hogy a kuplerájban tisztaság, rend és fegyelem uralkodott! Na, ez kis hazánkra egyre kevésbé mondható el!
kokopelli
@Nessy: ...lehet,hogy csak egy "Drive in" kupleráj? (;-))
painful
Schmidt Máriának a szeme sem áll jól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.