A Demokratikus Koalíció továbbra is azt javasolja, hogy független EU-s testületek bírálják és osszák el a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

A DK szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Németh Angéla, a XV. kerület Demokratikus Koalíció által is támogatott polgármestere elöljáróban azt mondta, hogy nyolcadik próbálkozásra sem tudták elfogadni a kerület költségvetését.

A politikus mindezért a Fidesz kerületi szervezetét okolta, szerinte a Fidesz helyi és fővárosi szervezetei egyaránt cserbenhagyták a kerületet.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője úgy fogalmazott: az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a Fidesz megpróbálja sakkban tartani az önkormányzatokat, a tudományos életet, a civil szervezeteket.

Orbán Viktor úgy tesz, mintha az uniós fejlesztési források az ő zsebpénzei lennének

- tette hozzá, és kijelentette:

a Demokratikus Koalíció el fogja érni, hogy az uniós támogatások a "korrupt Orbán-kormányt megkerülve", közvetlenül jussanak el az emberekhez.

A sajtótájékoztatón feltett kérdésekre Rónai Sándor, a DK szóvivője válaszolt. Az EP-választás lebonyolításával kapcsolatban azt felelte, hogy több ezer embert delegálnak a szavazókörökbe. Egyeztetnek a többi párttal és a civil szervezetekkel, hogy minden szavazókörben legyen legalább egy ellenzéki küldött.

Megkérdezték tőle, egyetértenének-e azzal, ha az Európai Bizottság megvizsgálná a babaváró támogatás rendszerét. A szóvivő a többször is feltett kérdésre minden alkalommal azt felelte: pártja egyik legfontosabb programpontja, hogy legyen olyan európai családi pótlék, ami a tagállami családi pótlék mellett járna a gyermekeknek.

Rónai Sándort kérdezték arról a Magyar Nemzet-cikkről is, ami azt állítja, hogy két cég csaknem nyolcvanmillió forintért ad közösségimédia-marketinggel kapcsolatos tanácsokat az európai parlamenti kampány idején a DK frakciójának. A szóvivő azt felelte, hogy a lap állításaival ellentétben nem csak tanácsadásra szóló szerződést kötöttek, ugyanis a két cég felel a DK-frakció teljes online kommunikációjáért.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Facebook/DK

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Orbán nem csak úgy tesz, ő valóban úgy hiszi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Orbán nem csak úgy tesz, ő valóban úgy hiszi.
Eladott Ország
Az emberek többsége – a teljes lakosság 65%-a – inkább bízik egy EU-s intézményben, mint sem Orbán Viktor keresztény kormányában, amikor a pénzek elosztásáról van szó. Arra a kérdésre, hogy jogállami normákhoz kellene-e kötni az EU források lehívhatóságát, a Publicus Intézet Népszava felkérésére végzett kutatásában a megkérdezettek 80, a fideszes szavazók 68 százaléka igennel válaszolt. Erről vajon mikor tartanak nemzeti konzultációt? Orbán ugyanis minden felületen azt szajkózza, hogy ők csak azt cselekszik, amit az emberek többsége támogat. Lássuk, hogy csak a szája jár-e a teljes kormányzatnak, vagy mersze is van megcselekedni azt, amit oly bátran hangoztatnak.Az emberek tehát nem elégedettek, ami nem is meglepő a hazai állapotokat nézve. Miközben a migrációról és Soros Györgyről beszél a kormányzat reggeltől estig, addig egy a tízparancsolatot egészségügyi programnak tekintő miniszter vezeti az oktatást és egészégügyet összekapcsoló minisztériumot. Nincs külön oktatási és egészségügyi minisztériumunk, miközben ez talán a két legfontosabb minisztérium, amelyet a válaszok is tökéletesen alátámasztottak. Kásler Miklós sem az oktatással, sem pedig az egészségüggyel nem képes megbirkózni, hát még ha a kettőt együtt kell megoldania.
verőce21
Mondja ezt egy olyan közszereplő(!), akiknek a cége címzetten kapja az Uniós megbízásokat! :)
CsipkeRózsa
@verőce21: Azt is kellett volna olvasnod, hogy Dobrev Klára több pert nyert, többek között ebben a témában is kiderült, hogy csak újabb rágalmakkal próbálták őt ellehetetleníteni.
tulipan
A hízott narancsos főhantaboly, mindent elzsebel!
@verőce21: Mond csak hány % a jutalékotok??
Csizmás Kond
...épp ők csaltak a legtöbbet uniós néven...ribancgazember...
Desischado
orbán tényleg azt hiszi, hogy minden pénz az övé. Nemvéletlenül nem akarnak az Uniós ügyészséghez sem csatlakozni. Dobrev Klárának igaza van!
tulipan
@Csizmás Kond: Mond már te narancsnyik haramia falka-tag, oszt' mennyi a részesedésed???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.