Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát – közölte az autógyár szerda kora délután az MTI-vel.

A Mercedes-Benz-gyár azt követően adta ki közleményét, hogy a Daimler stuttgarti központja megerősítette az index.hu információját, mely szerint átmenetileg felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését.

A hírportálnak Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-gyár kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott:

természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit, ez zajlik most a Mercedesnél is.

A közlemény szerint a magyarországi telephelyen számtalan fejlesztés zajlik a bővítés mellett is.

A gyár teljes kapacitással működik, és a termelési programja már a jövő évre is telített, hiszen az itt gyártott kompakt autók kereslete továbbra is növekszik.

Mint írták, a piaci igények, a technológiai trendek és az iparágat érintő szabályozások mind befolyásolják azt, hogy az autóipari gyárak milyen irányba fejlesztenek, így a Daimler AG is rendszeresen felülvizsgálja termék portfólióját és igyekszik kiegyensúlyozott kapacitás-kihasználtságot elérni nemzetközi gyártási láncában.

A kecskeméti gyár fontos eleme ennek a termelési láncnak.

A Daimler csak jó tapasztalatokkal rendelkezik Magyarországon és hosszú távon épít kecskeméti beruházására

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI, Index

Címlapi kép: MTI/Ujvári Sándor

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ha ez igaz, akkor miért történtek dolgozói elbocsájtások?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.