Minél több embernek élnie kell demokratikus jogaival és el kell mennie szavazni a május végi európai parlamenti (EP-) választáson – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután cseh kollégájával, Milos Zemannal tárgyalt.

Ezt üzente Áder János az európai parlamenti választás előtt

Áder János köztársasági elnök fogadja Milos Zeman cseh köztársasági elnököt Budapesten, a Sándor-palotában 2019. május 15-én. MTI/Kovács Tamás

Az államfő a Sándor-palotában nyilatkozva kiemelte: cseh partnerével egyetértettek az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a régió és a visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) versenyképességének javítása, valamint az energiabiztonság kérdéseiben.

Arról is azonos állásponton vannak, hogy az energiabiztonság szempontjából a nukleáris energia használata nélkülözhetetlen

- közölte.

Hozzátette:

Milos Zeman ellátogat Paksra is.

Áder János hangsúlyozta a magyar-cseh kereskedelmi kapcsolatok jelentőségét. Emlékeztetett: tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke megközelítette a 10 milliárd eurót, ezzel Csehország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak.

Megjegyezte:

tavaly több mint 300 ezer cseh kereste fel Magyarországot.

A magyar köztársasági elnök kitért rá: Csehországban régi hagyományokra tekint vissza az autógyártás, 150 ezer embernek ad munkát és az ipari termelés 20 százalékát adja ez az ágazat. Az elmúlt években Magyarországon is komoly ágazattá nőtte ki magát az autógyártás, ezért érdemes a két ország kapcsolatait e területen is erősíteni – vélte.

Milos Zeman hangsúlyozta: a magyar és a cseh nemzet között rokonszenv, barátság van, Csehország tiszteletbeli szomszédjának tekinti Magyarországot.

Méltányolandó, ahogy Magyarország az elmúlt években helytállt a migráció ügyében, még ha bírálni is szokták az álláspontjáért – vélekedett.

Azt mondta: az európai kultúra eróziójának példája, ahogyan Franciaországban az apa és anya szavak helyett az "egyes és kettes számú szülő" kifejezéseket használnák iskolai űrlapokon. Elítélte a "multikulturális kísérleteket", függetlenül attól – mondta –, hogy melyik országban hatják végre őket.

A cseh államfő arról is beszélt, hogy úgy kell megreformálni az Európai Uniót, hogy az Európai Tanácsé, ne pedig az Európai Bizottságé legyen a döntő szó. A bizottság egy "kiszolgáló szerv", még ha néha Európa kormányaként is viselkedik – fogalmazott.

Közölte: a migráció tekintetében "készen állunk, hogy Európa határainak" megvédéséhez hozzájáruljunk, ez rendkívül fontos kérdés.

Milos Zeman elmondta: amikor országa júliusban átveszi a V4 soros elnöki posztját, folytatni szeretnék a megkezdett munkát, és elsősorban az energetikára, továbbá az infrastrukturális összeköttetetések megteremtésére helyezik a hangsúlyt.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Különösen akkor, ha a Dunát felfőzitek , csak paprikát kell a Halászbástyáról kiszórni, és Mohácsnál kész a bográcsos.
Ne ökörködjünk má Janókám.
Clavigo
A mutterodnak üzengessél,,meg annakaki megválasztott...
Eriksson
Nesze semmi, fogd meg jól? Már a kézfogás is furcsa, kicsit lekezelő.
Nincs mit csodálkozni rajta, a Csehek szinte páholyban vannak. Migránsok szinte nulla, és a magországokhoz szeretnének tartozni. Erre minden esélyük meg is van. Csak szót kell fogadni. Nincs ebben semmi kivetni való, mert mindenkinek a saját nemzetének érdeke a fontos. Kérdés, hogy a nemzet egyet ért-e vele. Ha igen, akkor minden rendben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.