Orbán Viktor "megállítását" nevezte a jövő vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás tétjének csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László, a Jobbik frakcióigazgatója.

90 százalékos "magyar kvótát" vezetne be a munkahelyeken a Jobbik
Fotó: Komka Péter/MTI

A párt EP-listájának hetedik helyén szereplő képviselő azt hangsúlyozta, nem felelőtlen, Magyarországot az Európai Unióból kivezető politikára van szükség, hanem a mindennapok kiszámíthatóságának megteremtésére.

Ennek elemeként említette pártja – azonos munkáért uniószerte hasonló fizetés célul tűző – béruniós kezdeményezését, amely alkalmas arra, hogy

megtartsa a lakosságot az elnéptelenedéssel küzdő kisvárosokban, illetve visszahozza oda azokat, akik az alacsony bérek miatt elköltöztek.

Lukács László bírálta a kormányzatot, mondván az nem nyugati bérekkel, hanem keleti "migránsmunkásokkal" akarja megoldani a magyar gazdaság problémáit, holott korábban azt ígérték, hogy az országba érkezők nem vehetik el a magyarok munkáját.

Emlékeztetett arra: pártja

a "migránsmunkások" ellenőrzésére idegenrendészeti őrséget, a munkahelyeken 90 százalékos "magyar kvótát" vezetne be, az utóbbinak meg nem felelő cégekre pedig az alkalmazottak után fizetett járulékok felére rúgó büntetőadót vetne ki.

Arra a kérdésre, valóban tárgyalnak-e az Európai Néppárttal arról, hogy brüsszeli frakciójukhoz csatlakoznak, Lukács László azt közölte: a Jobbiknak nincs különösebb teendője addig, amíg nem derül ki, az EP-ben milyen frakciók alakulnak, hangsúlyozva, döntésük nem függ majd attól, hogy a Fidesz ennek a képviselőcsoportnak a tagja marad-e.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
A sok ostoba állat mostanában nem volt még gyümölcsösben, szőlőben, bármilyen idénymunkán. Na annyit segítek, hogy ott 10% magyar állampolgár is nehezen jönne össze. Legalább is azon az áron, hogy még megérje csinálni. Sokan be is fejezik. Megy helyére a szántóföld, azt 1(!!!) ember tudja gondozni több tíz hektár számra a megfelelő gépekkel. És a terményt sem lopják akkora arányban. :D
fergeteg
Vedd rá a cigányokat va normális munkára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.