A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) "a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt" bekérette a budapesti holland nagykövetet – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Most a holland miniszterelnökkel rúgta össze a port a magyar külügy, bekérették a budapesti nagykövetet
Fotó: Youtube

Azt írták, a találkozón Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök "alaptalan vádaskodásait".

Az államtitkár hangsúlyozta: az alapvető konfliktust a magyar és a holland kormány között a bevándorlás különböző megítélése jelenti.

A magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és "ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja"

- vélte.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző holland nagykövet a terroristákhoz hasonlította a magyar kormányt "pusztán azért, mert elutasítjuk a bevándorlást".

Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok,

a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra.

A De Telegraaf holland lap "Rutte támadja Baudet-t" című írása beszámol Mark Rutte miniszterelnök barendrechti kampánybeszédéről.

A holland kormányfő az EU-val kapcsolatos részben utalt Magyarországra is. Kifejtette: az EU "nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki". Mark Rutte szerint azonban "néhány európai politikus éppen ezt csinálja".

"Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne"

- fogalmazott a holland miniszterelnök.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra."

HAZUGSAG! A fideSS csalassal nyert. Nemcsak a szoftvert manipulaltak, de az egesz valasztasi rendszer ugy van felepitve hogy csak a fideSS nyerhessen. A valasztok kevesebb mint fele szavazott a fideSSre, akkor hogy lehet 2/3-uk? Ez szin tiszta csalas.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Nem a magyar külügy rúgja a port hanem ezek a buzi bérencek.
Yoda69
"a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra."

HAZUGSAG! A fideSS csalassal nyert. Nemcsak a szoftvert manipulaltak, de az egesz valasztasi rendszer ugy van felepitve hogy csak a fideSS nyerhessen. A valasztok kevesebb mint fele szavazott a fideSSre, akkor hogy lehet 2/3-uk? Ez szin tiszta csalas.
Madácsi Pali
A miniszteálnok és qurmánya szembe megy az unióval, és úgy tesz mint a söfőr aki fordítva hajt fel az autópályára, és mindenkit hülyéz aki szembe megy vele. Pedig csak ők qurtak át mindenkit, "nem kicsit," ... hogy klasszikust idézzek.
rokker33
@Yoda69:Ezt akartam írni hogy talán vagy 2-millió birka szavazhatott ezekre és kb 8-8.5 millió szavazásra jogosult személy él Magyarországon akkor hogy jön ki nekik a 2/3:ad?? Vagy már másképpen kell számolni csak én vagyok lemaradva??
RonaGyuri
teljes értelmi fogyatékosság, nulla szövegértés!!! nekik: a jogállamiság - migráncs-simogatás!!! =))
Commenter
Mark Rutte tökéletesen igazat mondott. Ez egy következmények nélküli ország lett/maradt legalábbis orbán számára. Felszámolta a jogállamot, eltörölte az alkotmányt és egy sajátos innen onnan összezanzásított törvényhalmazt léptetett érvénybe, analfabétákat léptet elő miniszterekké, miniszteri biztosokká, strómanokká, leépítette a sajtószabadságot, markában tartja a köztársasági elnököt az ellenzéki pártok nagy részét és az igazságszolgáltatást is. Egy szélhámos, szélsőjobbos demagóg aki 30 év alatt minden volt már a magyar politikában csak gyémántfélkrajcár nem. A közpénzt és az EU-s pénzeket úgy herdálja mintha nem lenne holnap és még ő sértődik be azon hogy az EU majdnem sereghajtói vagyunk. Példaként ő csak a trumpok és putyinok számára szolgálhat, Európa élősködője azonban akiből mára a németeknek, a franciáknak és a briteknek is totálisan elege lett, elrettentő példa minden demokrata ember számára. Rendszere minimum évtizedekkel veti vissza Magyarországot és megvásárolt vagy nem megvásárolt szavazói ezt még most sem látják.
rokker33
Jó lenne ha már az EU vezetői össze kapnák magukat és kicsit megfingatnák ezt a felcsúti cigány királyt! Beléptünk az EU ba az ingyen pénz az kell,de semmit nem teszünk érte vannak kötelezettségeink amit a szerződés szerint azért legalább részben bekellene tartani!!
relatív
A magyar kormány - tudatlan, még a választási adatokat sem ismeri - képviselőjével szemben kell a valóságot rögzíteni, lehűtve azt a kakaskodást amit szélmalomharcként adnak elő többedszer IS !

A holland kormány feje - több európai vezető véleményével azonosan - a magyar kormány ( sok tényezőt említhetünk ) demokratizmus ellenes vezetését kritizálta, a külföldi menekültekkel kapcsolatban pedig az emberiesség hiányát említve.

A regnáló magyar kormányt pedig a szavazók mintegy harmada, de a választók negyede választotta meg, amit a saját (eltorzított ) választási rendszere tett a Parlamentben két harmaddá ( egy fővel ! ) !

Ezeket, ha értelmes, értelmezni kellene tudnia egy ország vezetését képviselő köztisztviselőnek IS !!!
csipetke
A toporzékolásügyi zselés izééé megint unatkozik?
Qqberci
Rákosi Mátyást 99,8 %-kal választották meg, 'oszt hova jutott?...
rokker33
@KisTehen: nyilván aki nem ment el szavazni vagy az ellenzékre szavaz az a fidesz egyik legnagyobb ellensége!! Soros Junker Merkel és az összes magyar ellenzék tagjait utálják, nyilván jobban hangzik az hogyha ők is bele vannak számolva!! Persze aki értelmes az tényleg nem megy el szavazni nincs az ellenzék között egy hiteles párt sem a fidesz meg elbukott csak nincs jobb és egyre jobban elcsalják a választás!! Kövér elszólta magát 2022 Ben már több lesz mint 2/3 ad!!
simmering73
Annak a kétmillió agymosottnak a 2/3-a akik erre a mocsadék kormányra szavazott, hogy pontosítsunk. Hülyegyerek. A holland miniszterelnök csak tényeket közölt.
desir62
Üzenjetek hadat Hollandiának is, ők még kimaradtak a sorból. Legalább kipróbálhatjátok az új USA hadi technikát.
desir62
Nem értem, miért kell ennyi ostoba álomtitkár, álomfizetéssel.
papa.49
@desir62: Képzeld ha zselésfejűmajomnak mindezt egyedül kéne elmondania, nem maradna ideje a napi seggnyalásra a csutitetűnél !!!
libellle
@rokker33: Na ez aproblema. Aki nem megy el szavazni az nem értelmes hanem nagyon buta. Ugyanis a szavazati törvény szerint a nem szavazók szavazatát az a párt kapja akinek a legtöbb szavazata van. A ti esetetekben a fidesz. Ezert a nemszavazók mind a fideszre szavaznak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.