A pénzügyminiszter szerint csak most van lehetőség az egszésgügy és az oktatás fejlesztésére – eddig nem volt rá pénz.

Varga szerint csak most van pénz az oktatás és az egészségügy fejlesztésére

A magyar gazdaság növekedési ütemének köszönhetően most van lehetőség arra, hogy egészségügyi, oktatási és családvédelmi intézkedések történjenek – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint: törekedni kell arra, hogy a demográfiai tendenciákat "pozitív irányba fordítsuk, ezért fontos, hogy az erőforrásokból olyan fejlesztéseket is megvalósítsunk", amelyek a következő nemzedékeket is szolgálják.

A miniszter elmondta: az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében kezdtek hozzá a szakrendelők megújításához, a program részeként 32 szakrendelő komplex fejlesztése és átalakítása valósul meg valamivel több mint 50 milliárd forint értékben. Jelezte, az elmúlt években olyan beruházásokat tudtak elindítani, illetve megvalósítani országszerte, amelyek javítják a betegellátás színvonalát.

A tárcavezető jelezte, a magyar gazdaság egészséges növekedési pályán van, ezért a kormány a 2018-as családok éve után családvédelmi intézkedéseket is elindít. Ezek között említette a fiatalok támogatását, a babaváró programot, azt, hogy a csokot használt lakás vásárlására is igénybe lehet venni, valamint a háromnál több gyermeket nevelő nők szja-mentességét. Jelezte, hogy bővíteni fogják a bölcsődei férőhelyeket a mostani 50 ezerről 70 ezerre, és bevezetik a nagyszülői gyedet, illetve hozzájárulnak a nagycsaládok autóvásárlásához is.

"Akkor beszélhetünk emelkedő nemzetről, ha minden területnek megadjuk a szükséges lehetőséget és támogatást. Ha ezek a fejlesztések, programok megvalósulnak, akkor Magyarország azon országok közé fog tartozni, ahol jó élni, dolgozni és kiteljesedni"

- mondta Varga Mihály.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
tehát nincs és nenm is volt, csak staionra meg a kokós kurvákra
tudode
Mi az, hogy
.
"""megadjuk a szükséges lehetőséget és támogatást.""
.
Rossz a RAGOZÁS, tiszteSSégesen arra .. S Z E G Ő D T E K, hogy a KÖLTSÉGVETÉSBE várhatóan befolyó forrásokat NEM PACEKRA, a gazdaság teljesítőképességének megfelelően nem a BUKSZAŐR kénye kedve szerint FONTOSSÁGI SORRENDBEN, elosszák!
.
Mintha KIEMELT ÁLLAMI BERUHÁZÁSKÉNT nem is pocsékolnának el mindenféle SPORT IZÉRE akkor, amikor VÁROSNYIAN halnak meg időnap előtt kórházi feretőzésben, ŐFÉLESÉGE gyermekkori álmának megvalósítása közben!
.
Apropó, figyelemmel a Paks2-re, a rakéta izékkel, a selyemúttal HOGY FÉR BELE őféleSEGGE álma, a NULLÁS IZÉ, talán csak a MELLÉKHELYSÉGBEN!
.
----- Kiderült a friss tervekből: 4 év múlva teljesülhet Orbán Viktor egyik legfontosabb álma
.
www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/kiderult-a-friss-tervekbol-4-ev-mulva-teljesulhet-orban-viktor-egyik-legfontosabb-alma.322925.html
.
Inkább arra készüljön ez a BALHÉS BRANCS, hogy arra elhúznak, mint a VADLIBÁK, nem csak a JOGÁLLÁSUK, amiatt is, mert TÍZ ÉV múlva jut a fejükbe, hogy van a TAGORSZÁGNAK is olyan feladata, amely a TÖNK SZÉLÉN VAN!
desir62
hajrá misi úgyis szarban van mind kettő.
SystemError
tehát nincs és nenm is volt, csak staionra meg a kokós kurvákra
Nessy
Drága miniszter úr! A jövő évi költségvetésben szereplő 150 milliárdra tetszik gondolni, ami a körházak jelenlegi adósság állományát sem fedezi? Vagy a 60 milliárdos "fejlesztésre", aminek még a tervei sincsenek sehol, de már milliárdok tüntek el eddig is?
Legalább a saját költségvetését illene ismernie!
justhpeter
Most ez a koma hiteltelen - komolytalan, vagy komolytalan - hiteltelen ? Pont két választás előtt mondjon igazat ?
Ezt nem várhatja tőle senki, mikor az egész kormány hazudik. Ráadásul nem veszi észre, hogy a kormány-, és az ő hitelességét már Kásler papa idő előtt leamortizálta. Amit pedig mond, az kabarénak gyenge, tehát nem lehet hova tenni.
kissé felnőttem
mi az hogy csak most van??? Ez ami van oda fillérekbe mérhető,
10 éve uralkodtok arról meg emut nyocéveztek.
.nincs politikai szándék rá meg akarat de bezzeg kormányautók repülők pénzosztás a fél világ megsegítésére stadionok lassan fél európának is,
ne nézzétek ostobának a népet mert jó ebből nem lesz.
Kinek érdeke hogy igy legyen? van felelőse csak, rejtegetitek. Ki találta ki a várólistát ágycsőkkentéseket idős otthonok kiszervezését volt szot üdülők baráti körű értékesitését? tán én?Misi !!Mire tettetek esküt ERRE? nem hinném.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.