Az Index számolt be elsőként arról, hogy olvasói péntek délelőtt Lágymányos és Budaörs felett látták az alacsonyan repülő Gripeneket. Volt, aki videó is küldött a lapnak a gépekről.

Az egyik olvasó a lapnak elmondta, hogy

a szomszédos óvodában a gyerekek sikoltozni kezdtek a hangahatás miatt, és még csukott ablaknál is hallani lehetett a gépeket.

Egy másik olvasójuk a Kondorosi úton lévő lakásának ablakából fel is vett egy harci gépet. Leírása szerint nem csak Gripeneket, de más repülőgépeket is látott.

Az olvasó negyed 11-kor lett először figyelmes a hangra, először egy kis gép repült 2-300 méteren, majd megjelent egy nagyobb gép is, amely nyugat felé fordult. Majd fél 11 körül jelentek meg a vadászgépek.

A honvédelmi minisztérium sajtóosztálya azt írta az Index megkeresésére, hogy szerintük nem érhetett senkit váratlanul a Gripenek gyakorlatozása, hiszen tévében és rádióban is hirdették a hétvégi eseményt.

A Honvédelmi Minisztérium közleményt is kiadott, ebben azt írja:

Légibemutató miatt kell nagyobb hanghatásra számítani Budaörs térségében. A Magyar Honvédség 2019. május 18-án és 19-én a Budaörsi Repülőtéren a Honvédelem Napja alkalmából haditechnikai bemutatót és családi napot tart.

Szombaton és vasárnap a délelőtti órákban az ünnepélyes megnyitót követően a Honvédség helikopterei és repülőgépei tartanak bemutatót, ezért 10:00 és 12:00 óra között nagyobb hangahatásra kell számítani Budaörs térségében.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

A lakosság megértését és türelmét köszönjük!

Forrás: Index, Blikk, MTI/OS

Címlapi kép: MTI/Ujvári Sándor

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Honnan van ezeknek pénzük kerozinra? Hogy csak úgy családi nap (:D) címen röpködhetnek.
karma1
Vajon miert hulyiti majusban a nagyerdemut a Honvedelmi MIniszterium? A Honvedseg Napja minden evben szeptember 29-en, Szent Mihaly napjan van... Legalabb mas indokot mondtak volna...Hiaba, pancseroktol ennyire telik,...:o(((
terlasz
@karma1: Talán az erejüket fitogtatják, így választások előtt?
Egyébként örülök, hogy látlak végre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.