Tízezer forintot ad a szegedi városvezetés minden helyi nyugdíjasnak és iskolakezdőnek.

Fidesz: Botka László elvett 3500 forintot a nyugdíjasoktól
Fotó Czeglédi Zsolt/MTI

A Fidesz először kiakadt az osztogatáson, majd észbe kaptak, és 3500 forinttal szerették volna megemeltetni az összeget. Ezt a szegedi közgyűlés nem támogatta, a kormánypárt máris véleményezte a döntést:

Botka László és a közgyűlés baloldali többsége a mai napon leszavazta a Fidesz módosító indítványát, ezzel minden nyugdíjastól és iskolát kezdő gyermektől fejenként 3500 forintot vettek el

A Fidesz-frakció egy jól átgondolt javaslatot terjesztett be, melyben természetesen a többletjuttatás fedezetét is megjelölte. Ennek ellenére Botka László és a szegedi baloldal lesöpörte a Fidesz módosító indítványát, amivel ismét bebizonyította, hogy csak szavakban ért egyet az emberek támogatásával, részükről ez nem volt több, mint kampányfogás.

írja közleményében a Szegedi Fidesz-KDNP frakció.

(OS)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ganyélyok mé nem ötezret hazudtatok hozzá hát nem mindegy még az sem nektek? Mé csak háromezer ötszáz mééé??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Hát, szerintem ígérhettek volna sokkal többet is - úgy sem tartanák be! És akkor Botka sokkal többet vehetett volna el!
Nessy
@kereső: Állandó téma, hogy a szocik elvették a 13. havi nyugdíjat! De kilenc év nem volt elég a "dübörgő gazdaság" mellett visszaadni a fidesznek!
És mi van a svájci indexálással? Azt "ki vette el"? Segítsek? A fidesz első ténykedése volt a hatalomra kerülésükkor.
Jozefina
Botka annyit ígér és annyit ad, amennyit biztosan oda tud adni és rendszeresen, minden évben!!
A különbség, hogy a fidesz-kdnp meg annyit lop, amennyit csak tud!!!
Szegeden nem hülyék élnek!!!
namihami
@verőce21: Tényleg, akkor most mi van? Csak annyi, hogy végre az ellenzék is eltanult valamit a Füstöséktől. És ettől, pont az ezt eddigi tanítók, kiakadtak.
--Ne igyunk mosatlan gyümölcslevet!----mert ilyet én is tudok.
verőce21
@namihami: (12:28) Nem akadtak ki a tanítók, hanem továbbtanítanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.