Budapesten kampányolt szombat délelőtt Frans Timmermans, az európai szociáldemokraták csúcsjelöltje.

Timmermans az MSZP meghívására érkezett Magyarországra.

A Lehel téri piacra érkezve, ahol egy kitelepülő pultot látogatott meg Timmermans, magyarul köszöntötte az ott lévőket:

Jó napot kívánok

- kiáltotta.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő Facebook-oldalán élőben közvetítette az eseményt.

Timmermans néhány tíz ember, többségében aktivisták előtt arról beszélt, hogy egy harc közepén vannak.

Hozzátette:

Az emberek jövőjéért harcolunk.

Szerinte a Fidesznek lejt a pálya, de küzdeni kell.

Mint mondta,

nem olyan Európát akarnak, aminek az a célja, hogy Orbán Viktor és barátai meggazdagodjanak.

Nehezményezte azt is, hogy bár Orbán Viktor többször is emlegette a nevét, vitázni már nem volt hajlandó vele. Ahogy Timmermans fogalmazott:

Orbán nem volt elég férfi a vitához.

A beszéde végén ismét magyarul azt mondta:

köszönöm szépen

Majd bementek a piacra Ujhelyi Istvánnal, és kolbászt és májas hurkát ettek kenyérrel.

Eredetileg az Euronews hírcsatorna vetette fel, hogy Timmermans álljon ki egy vitára a magyar miniszterelnökkel, amit Timmermans vállalt is volna. A kormányfő sajtófőnöke azonban a hírre reagálva közölte, hogy "a miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást."

Havasi Bertalan hozzátette:

Nem volna ugyanis helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába

"Jó napot kívánok" – így kampányolt Timmermans a Lehel téri piacnál  – videó

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, az Európai Bizottság alelnöke köszönti a résztvevőket az MSZP "Szövetségben Európával" című kampányrendezvényén az Europe Congress Centerben 2019. május 18-án. Tőle jobbra Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, az MSZP és Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, balra Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője. MTI/Mohai Balázs

Timmermans az MSZP rendezvényén is felszólalt

Az MSZP Szövetségben Európával címmel ma kampányrendezvényt tartott a budapesti Europa Congress Centerben. A rendezvényen beszédet mondott: Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, főpolgármester-jelölt is.

Az eseményt az atv.hu Facebook-oldala közvetítette:

Forrás: Index, HVG, atv.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Nem titokban és nem a néptől elbújva kampányol!!
jancsipapa
" Jó napot kívánok" - Ezt hazudta Kovács László is...
Lepényleső
Timmermans hihette,hogy unio-s tagállamba érkezett? Aztán eszmélt,hogy a Balkánra tévedett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.