A KSH közzétett adatai szerint idén az első negyedévben a bruttó hazai termék  5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A magyar bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése közel négyszerese az uniós átlagnak

– mondta Csath Magdolna közgazdász az M1-en.

Kiemelte: ez az adat a legjobb érték az unióban. A növekedést a termelés oldaláról az ipar, az építőipar, és a piaci alapú szolgáltatások – közöttük a vendéglátás, turizmus, kiskereskedelem – húzta. Az ipari termelésen belül minden ágazatban harmonikus a növekedés – mondta.

A magyar gazdasági növekedés közel négyszerese az uniós átlagnak

Csath Magdolna szerint

a gazdaság kiegyensúlyozottsága látszik abból, hogy nem csak egy területen van növekedés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint idén az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az előző negyedévhez mérten 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés a szezonálisan, naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ezért élünk egyre szarabbul. A franc esne ebbe a szakértő kormányba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Domonkos111
én egy privát kölcsön hitelezo, i kínálnak mindenféle kölcsön a leginkább megfizetheto kamatláb az egész világon. ha szüksége van egy sürgos kölcsön kérjük vegye fel a cégem, és megszerezni a vágy hitelösszeg 24 órán belül. vállalati e-mail: [email protected]
ágimami
Húúúúúúúúúha!! Mióta lett hirdetési oldal a Propi??? Ráadásul ilyen össze-vissza szöveggel!!!
Nem tűnik fel a moderátornak, vagy NINCS IS???

A cikkel kapcsolatban csak annyi: HÁNYINGER ez a cikk, ne mindig a statisztikával jöjjenek, vagy ha igen, a VALÓS-at írják!! Jaaaaaaaaaaaaa, hogy az nem lehet???:DDD
Commenter
A kormány elhivatott gazdasági elemzője Csáth Magdolna megint hazudik, és szembemegy minden ellenkező elemzéssel. Én inkább annak a Csaba Lászlónak hiszek aki szerint a jelenlegi gazdaság leginkább a hetvenes évek szocialista modelljét idézi. A kormány úgy machinálja mind a választásokat, mind a statisztikákat is, ahogy akarja.
ágimami
@Domonkos111: FELHÁBORÍTÓ, hogy még mindig itt ez a hirdetés, hiába jelentettem a moderátornak, de mint előzőleg írtam, szerintem NINCS is, mivel már több hasonló h.szólást jelentettem.
tudode
Fura az, ahogy SZÁMÍTJÁK a gazdasági növekedést.
.
Ahol valami huncutság van az, a BÁZISHOZ való viszonyítás:
.
----- Magyarország GDP-növekedése a második legnagyobb volt az EU-ban
.
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/magyarorszag-gdp-novekedese-a-masodik-legnagyobb-volt-az-eu-ban-1394431/
.
"""Tavaly az egész évben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban 1,9 százalékkal nőtt a GDP a 2017-eshez képest. Az éves GDP-növekedés mindkét régióban 2,4 százalék volt 2017-ben.
.
Magyarországon az Eurostat adatai szerint a 2018-as negyedik negyedévben 1 százalékkal nőtt negyedéves és 4,9 százalékkal éves bázison a GDP. A harmadik negyedévben 1,4 százalék volt a negyedéves és 5,3 százalék az éves GDP-növekedés Magyarországon."""
.
Sajnos laikusok számára ez AZ ÍGY, MEG AMÚGY számítás nem mond semmit akkor, amikor a TAGORSZÁG feladatkörébe tartozó feladatokra KICSAPTAK különféle hivatalokba LÓVÉT, de a SZOLGÁLTATÓK nem jutnak hozzá a TAO-lóvéhoz, emiatt ELHASALÁS alatt van majdnem minden alágazat a FELEKEZETEKEN, és a SPORTON kívül.
.
Rafinált gazdaságpolitika, vagy mi a fene az, amikor
.
--- Tahó döntés a TAO-ról
.
varosikurir.hu/taho-dontes-a-tao-rol/
.
Többek között (nem is tudtam)
.
--- Az iskolák, és a kórházak nem kaphatnak a TAO pénzből. Rohadjanak meg ott ahol vannak, üzeni a Fidesz
.
varosikurir.hu/az-iskolak-es-a-korhazak-nem-kaphatnak-a-tao-penzbol-rohadjanak-meg-ott-ahol-vannak-uzeni-a-fidesz/
.
Minél nagyobb a katyvasz, annál TÖKÉLETLENEBBŰL képeSSek a zavarosban kotorászni!
kissé felnőttem
@simmering73: nem merném mondani szakértőnek mert tán kimondottan szakirányú végzettségűt alig- alig lehetne összevakarni, Petike focizni se tud max szeret, diplomáciai etikája nulla, eűs kás 10 parancsolattal ? két oldalra csak kritikát kéne irni.aztán meglesném a Dr- esek 2 éves ceu utánni doktorija ..?az 5+1 es?
.Másképpen akkor a Marxista egyetem = egyetemi végzettség ?
az átkosban sem nem ma ja és nem kéne akkot ennyi tanácsadó x 1 millió/hó tőbbletköltség
.Igéret volt költséghatékony kormányról aztán a dáriuszi kincs is kevés mára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.