Az öt évvel ezelőttinél is nagyobb győzelmet arathat a Fidesz-KDNP a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd holtversenyben végezhet a második helyen – tájékoztatta a Magyar Nemzet számára készített legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiről a Nézőpont Intézet kedden az MTI-t.

A közvélemény-kutatás szerint a szavazatok 54 százalékát szerezheti meg a Fidesz-KDNP az európai parlamenti választáson, ezzel az eredménnyel pedig – a korábbi 12 helyett – 13 mandátumhoz juthat a kormánypárti lista.

A második helyen jelenleg hármas holtverseny van: a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is 10 százalékos eredményre számíthat, azaz 2-2 mandátumot szerezhet.

Gyurcsány Ferenc pártja ezzel beérte a két, korábban nála nagyobb táborral rendelkező ellenzéki erőt, tehát a DK lehet a nagy nyertese az EP-választásoknak

- közölték.

Hozzátették, hogy – a 32 százalékos részvételi hajlandóság mellett – bejuthat az Európai Parlamentbe a Momentum és az LMP is, a Momentum 6 százalékot szerezhet, az LMP pedig 5 százalékos eredményben reménykedhet, ami egy-egy mandátumhoz lenne elegendő.

A szavazatok 3 százalékára esélyes a Kétfarkú Kutyapárt, a Mi Hazánk pedig 2 százalékos eredményt érhet el, így egyik sem kerül be az EP-be – derül ki a felmérésből.

A Nézőpont Intézet május 2. és május 19. között 4000 ember személyes megkérdezésével végezte reprezentatív kutatását.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
.nézőpont ... a ny@lás és sz.pás művészei napraforgó szinten !!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
.nézőpont ... a ny@lás és sz.pás művészei napraforgó szinten !!
Commenter
Mráz(ós) Ágoston és az ő nézőpontja a narancsos fényen át lát mindent! Fel vannak függesztve! (és nem önként!) a Néppártból és ennek ellenére a korábbinál is nagyobb győzelmet arathatnak? Csak itt, csak most, csak a szavazótáborukkal. Bárhol máshol a felfüggesztés a Néppártból már óriási szavazatveszteséget jelentene!
Jozefina
Maximum még nagyobbat csalnak!!! Megtehetik??!!
Bogdab Anna
@Commenter: @Commenter: Hiszed te es a momentumos emberkek :)
Nessy
No problem! majd annyi levélszavazat lesz, amennyi szükséges a programba beírt eredmény eléréséhez! A program meg már le van "tesztelve"!
Desischado
Ha ez igaz, akkor rekorder csalásra számíthatunk!
SystemError
Nem hiszek a Szopópontnak és nem hiszek az eredménynek sem már egy ideje...
nezelodo
Alighanem már gyúrnak a fijjuk a tartalékszoftver sorsdöntő indításához, amikor az elsődleges program "csődöt mond", és "elveszik" egy halom ellenzékre leadott szavazat, mint a legutóbbi választáskor. A siker persze most is elsöprő lesz, ennek ellenére a vezér soha sem meri levenni a "rettegő mellényét", amikor a sameszaival körbevéve igét hirdet valahol, pedig a kutya se akarja bántani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.