Nem a főzőkonyhán szennyeződött az a lebbencsleves, amelyben rovarlárvát találtak egy kerepesi iskolai menzán – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Nébih: nem a konyhán lett kukacos a gyerekek ebédje – azt azonban nem árulják el, hogy akkor hol

A helyszíni vizsgálatok tapasztalatai alapján kizárható, hogy a főzőkonyhán szennyeződött az a kifogásolt lebbencsleves, amelyet május elején szolgáltak fel a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tálalókonyháján – olvasható a hivatalnak az étkeztetést végző Hungast Vital Kft.-hez eljuttatott levelében, amelyet a cég küldött el kedden az MTI-nek.

A dokumentumban a Nébih azt írta, hogy ellenőrizték az iskola tálalókonyháját, az eltett ételt laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá. Hatósági ellenőrzéssel egybekötött mintavétel történt a tálalókonyhát ellátó étterem főzőkonyhájában is.

A tapasztalatok alapján kizárható, hogy a leves a főzőkonyhán szennyeződött, a laboratóriumi vizsgálatok továbbá egyértelműen igazolják a minták tisztaságát, azaz mentességét kártevőktől és azok maradványaitól – írta a Nébih a Hungast Vital Kft.-nek.

A Hungast Vital Kft. az MTI-hez közleményt is eljuttatott.

A kerepesi menzán a levesbe került rovarlárva ügyében indított hatósági vizsgálat során bebizonyosodott, hogy nem az étkeztetési szolgáltatást végző Hungast Vital Kft. a hibás – írta a cég.

Kiemelte: a Nébih által kiadott hivatalos dokumentum is megerősíti, hogy nem a főzőkonyhán került az ételbe az idegen anyag.

"A Hungast Vital Kft. reméli, hogy a jövőben senki nem kíván politikai előnyt szerezni azáltal, hogy hiteles információk hiányában, vagy éppen tények figyelmen kívül hagyásával becsületes, munkájukat lelkiismeretesen végző szakemberek munkáját és a szolgáltatót próbálja meg lejáratni" – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Biztos a Soros és a Gyurcsány szuszakolta bele a migráncsok által Afrikából hozott kukacokat.
Mert, hogy máshogy lehetett?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Azért valahol csak beleerőszakolták magukat a gaz kukacok, az ételminta nem bizonyíthatja, hogy nem a főzőkonyha a hibás, hiszen annyi kukac nincs, hogy még egy kicsike mintába is jusson belőle.
namihami
Biztos a Soros és a Gyurcsány szuszakolta bele a migráncsok által Afrikából hozott kukacokat.
Mert, hogy máshogy lehetett?
görbetükör
A munkájukat végzők "jó híre" fontosabb, mint a gyerekek egészsége.
Kívánom, hogy ezek az életük nagy részében ilyen kukacos ételeket kapjanak csak és áldják érte azt,aki elébük teszi!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Ahhoz, hogy egy ételbe kifejlődjenek a kukacok több napnak kell eltelnie...szerinted van-e szaga íze annak az ételnek amelyik kukacos ?
balos
@Csizmás Kond: Igen!FideSSes!Nem véletlen a titkosítás!
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Nem kell napoknak eltelniük, elég, ha valamelyik zöldség kukacos, és azt belefőzik az ételbe, mert nem jól mosták meg. A zöldségek sokszor kukacosak, oda kell figyelni, a nagy mennyiségnél ez nehezebb, hiszen sok időt igényel. Több napos ételt nem szállítanak ki, hiszen a maradék sosem lehet elég ahhoz, hogy azt ki lehessen tálalni több adagos étteremben.
vacsi
Valaha volt a Köjál, ami mindent megnyugtatóan elrendezett. A Nébih egy nagy nulla: szó nélkül tűri a sok aljasságot, többek között azt, hogy a gyerekeinket a menzán mindenféle gusztustalansággal etessék!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Főztél te már kukacot ???...mert szerintem az nem bírja a főzést és nem marad egyben...és itt élő vagy más kukacról volt szó ?
Csizmás Kond
@balos: ..egylövetű vagy mint a gyufapuska.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: ma, 09:50

Még nem főztem, nem tudhatjuk a kukacok viselkedését.

Nem csak a főzéssel kerülhet a levesbe, hanem a leveses kondér mellett volt, onnan beleesett, belemászott.
dr. prédikátor
Fogadni merek hogy a csontkukac migráncs volt! Igy akarta elvenni a helyet a magyar kukac elől!!!
ila51
úgyis a húsnak látszó húsmentes húsé a jövő
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...sőt úgy is ha valaki beleteszi...akaratból...jól látható helyre.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: ma, 11:50

Ezt kizártnak tartom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.