Az elmúlt évek nem tekinthetőek az európai együttműködés legeredményesebb időszakának, az Európai Unió (EU) utolsó sikere a bővítés volt: 2004-ben tíz állam – köztük Magyarország – felvétele, majd további három állam csatlakozása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Parlamentben.

Gulyás: az EU utolsó sikere a bővítés volt
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Gulyás Gergely a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztóján azt mondta: a bővítési folyamat azt mutatta, hogy egyszer majd valóban európai egységről lehet beszélni.

Most is vannak olyan tagjelöltek, amelyeket fejlettségüknél fogva akár holnap fel lehetne venni az EU-ba, ennek ellenére

az unió nem tűnik alkalmasnak arra, hogy újabb államokat fogadjon be.

A következő 5 év egyik nagy feladata, hogy ebben változást érjenek el, a balkáni térségnek is reális alternatívává váljon a részvétel az intézményesített európai együttműködésben – hangoztatta a miniszter.

Magyarország 15 éves EU-tagságának tapasztalatai vegyesek – értékelt Gulyás Gergely. Azt mondta: úgy gondolják, ha benne vannak egy klubban, akkor érdemi beleszólást kell kapniuk annak működésébe. Nem kötelező mindent dicsérni, a kritika is belefér – vélekedett.

Az elmúlt 5 évben az unió nemhogy nem bővült, hanem szűkült: elveszítette azt a tagállamát, amely a második legnagyobb gazdasággal rendelkezett.

Egyes országokban az EU már nem olyan vonzó, mint amilyen korábban volt

- értékelt a miniszter.

Szavai szerint az unió nem tudta hatékonyan kezelni az elmúlt évtized nagy válságait, a gazdasági és a migrációs krízist.

Ennek ellenére az európai együttműködésnek nincs alternatívája, és a kormány úgy gondolja, hogy Magyarország nem is tud mást tenni, mint hogy a része legyen az EU-nak – jelentette ki Gulyás Gergely.

A miniszter abbéli reményének adott hangot, hogy a vasárnapi európai parlamenti választásokkal új irányt vehet a kontinens.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy egyre több olyan léptékű kihívás áll az európai államok előtt, amire csak közösen, EU-s szinten lehet választ adni. Példaként említette az illegális bevándorlást és a klímaváltozást.

Ugyanakkor továbbra is alapelv, hogy amit eredményesen meg lehet oldani nemzeti szinten, azt ott kell kezelni – hangsúlyozta.

Zupkó Gábor úgy vélekedett: szükség van olyan szakemberekre, akik széles látókörűek, felismerik a közös európai érdekeket, ugyanakkor a nemzeti szempontokat is értik.

A díjak átadásában Gulyás Gergely és Zupkó Gábor mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vett.

Összesen öt pályázót tüntettek ki, ők az EU 2020 utáni időszakra vonatkozó többéves költségvetésével, a visegrádi együttműködéssel, az uniós bővítéspolitikával, erdészeti kérdésekkel, valamint az őshonos nemzeti közösségek helyzetével foglalkoztak.

A több mint 20 éves múltra visszatekintő pályázaton sokan indultak az idén, anyaországi és határon túli magyar hallgatók egyaránt. Olyanok jelentkezhettek, akik még nem múltak el 30 évesek.

A pályaműveket az Országgyűlés elnöke által felkért szakértőkből álló bírálóbizottság értékelte.

Az első helyezettet 400 ezer, a másodikat 300 ezer, a harmadikat 200 ezer forinttal jutalmazzák, a két különdíjas 150-150 ezer forintot kap. Az összegeket adó és társadalombiztosítási járulék terheli. A pénzjutalmon felül a nyertesek több napig tartó brüsszeli tanulmányútra mehetnek az idén.

A győztes munkákat az Országgyűlés Hivatala elektronikus formában megjelenteti a honlapján – derül ki a pályázati felhívásból.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Fokozódik a feszültség a kormány és az Európai Bizottság között. 2-300 milliárd forint korrekcióra számíthat a kormány, de ha az egyeztetések rosszul alakulnak, az összeg 5-600 milliárdra, vagy annál is többre rúghat. Ennyibe kerül Magyarországnak a kormányzati korrupció és ezért visítanak mint a megszúrt disznó. Különösen ha jogállamisághoz kötik a pénzek elosztását, már nem is olyan vonzó az EU mint korábban volt, azaz nem vagy kevesebbet lehet majd lopni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
"Gulyás: az EU utolsó sikere a bővítés volt"...és a legnagyobb tévedése is egyben. Piacot akart szerezni, de csak nacionalista gócokat, követelődző, tolvaj, semmirekellő főkolomposokat, jelentős többséggel bíró buta, beteges, elvakult tömegeket integrált a meglévő szervezetbe. A bővítés megvalósításával olyan putyinos, erdoganos, kimdzsongos, aliyeves, stb. - szóval olyan "tiszta kezű" és "tiszta szívű", "demokratikus" tagokkal lettek "gazdagabbak" - tisztelet a kivételeknek.
Ennek issza most a mérgezett levét. Az EU élet-halál harcot vív, de nem a migránsok, hanem a szélsőjobb romboló, megfélemlítő, lélekmérgező előretörése ellen.
Madácsi Pali
Mért a gazdáddal mindent megteszek a lenyúlható pénzért és a demokráci ellen!
simmering73
Bánják is már, mint a kutya, aki hete kölykedzett, te bugris.
Eladott Ország
Csak úgy, a jövőre tekintettel. Olyan kormányra van szükség, amelynek tagjai – sem tömegesen, sem egyesével – nem lopnak. Nem korruptak. Elszámoltathatóak. Becsületesek. Hozzáértőek. Ezzel szemben most van egy maffiaszerűen szerteágazó bűnszervezet, melynek tagjai többnyire rokonsággal kiegészülve lopnak, a végtelenségig korruptak, elszámoltathatóságról szó sem lehet, becstelenek és inkompetensek. De legalább telhetetlenek, pofátlanok és cinikusak végtelenül. Addig is hazudik valamit az éppen illetékes. Esetleg összehasonlítja a születések számát az albán kecskepásztor fogainak számával és biztos, hogy a születések száma győz.
RonaGyuri
mindeköiben:

Ennyire egyszerű, vagy egy újabb táncika?

A megújult pártlap vezető írásában vallott a derék Gulyás-gyerők

A címadó gondolat még csak a szokásos bornírtság „Gulyás Gergely: Identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává”. Azonban a főoldali kínálóba kiemelt már igencsak érdekes: „Az Európai Néppárt és a jobboldali, Európai Konzervatívok és Reformisták közötti szövetséget hozna létre a hét végi választások után a Fidesz”!
Igen ez a derék barom arról zagyvál, hogy számos Saévini-hez, Le Pen-hez és a szomszéd Heinz-Christian Strache–hez való dörgölődés után Alliance of Conservatives and Reformists in Europe (ACRE) –al akar szövetkezni???
papa.49
Na dudadani az Unió következő sikere az lesz mikor a fütyiszt kibasszák a néppártból !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.