Heiko Maas azt mondta, szerinte "a magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek". Szijjártó Péter erre reagálva közölte, hogy "Németországban sokkal több illegális bevándorló lenne, ha Magyarország nem teljesítené a kötelezettségeit".

Így reagált Szijjártó Péter a német külügyminiszter éles bírálatára

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Ha Magyarország nem teljesítené a kötelezettségeit – azaz nem védené a határát –, akkor ma Németországban sok millióval több illegális bevándorló lenne -

közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Heiko Maas német külügyminiszter azt mondta:

a magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek.

Heiko Maas: "Fel kell lépni mindazokkal szemben, akik káoszt keltenek"

A magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek – jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön Berlinben.

Heiko Maas a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság Europa Forum című rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy

az Európai Uniót (EU) három alapérték, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság tartja össze, és ezen értékek tiszteletétől függ a közösség nemzetközi hitelessége.

Hozzátette: az EU-ból "profitáló" tagállamoknak "tudniuk kell, hogy nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is vannak, ezért helyes, hogy Brüsszel nagyon hangsúlyosan felhívja erre az olyan kormányok figyelmét, mint Orbán Viktoré Magyarországon".

A német diplomácia vezetője a beszéd után tartott pódiumbeszélgetésen arról is szólt: "nagyon nyilvánvaló", hogy a magyar kormány azok közé tartozik, amelyek úgy vélik, csak jogaik vannak, és kötelezettségeik nincsenek, ezért "a jövőben talán azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy nem kellene-e a jogállamiság EU-s alapértékének betartásához kötni az EU-s támogatási alapok forrásainak szétosztását".

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban kiemelte: fel kell lépni mindazokkal szemben, akik "káoszt, megosztottságot, félelmet keltenek és tönkre akarják tenni Európát".

A nacionalisták és populisták útja elkerülhetetlenül "káoszba" vezet. Ezekre az erőkre a "megalománia, az értékvesztés és a demokrácia megvetése" jellemző, amire "különösen megdöbbentő példa az osztrák jobboldali populisták önfelszámolása" – utalt Heiko Maas az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt alkancellárról a napokban megjelent videofelvételre.

Hangsúlyozta, hogy a németek 80 százaléka "Európa-párti gondolkodású", és az EP-választáson nem szabad elkövetniük azt a hibát, mint amelyet sok brit elkövetett, amikor távol maradt a hazájuk EU-tagságának megszüntetéséről (Brexit) népszavazáson.

Mint mondta, "mi vagyunk a többség, csak néha túlságosan csendesek vagyunk", a vasárnapi EP-választáson viszont "legyünk hangosabbak", vagyis "szavazzunk egy erős, szuverén és szociális Európára".

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 19:29
Te mihez szólsz hozzá,seggluk,mert amit ide firkáltál annak ehhez a cikkhez semmi köze.
Röfögsz itt össze-vissza,mint disznó a makkosban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ez a korlátolt barom ismét okadatolja, hogy az! =))
simmering73
Nem belengetni, megvonni az összes támogatást.
papa.49
Futsalospipaszárlábúmajomszargyártó nem feszelegj mert előbb, utóbb a németek becsukják itt a BÓTOT, oszt. ti meg lehúzhatjátok magatokat a réván !!!
csak úgy....
@fideszes gyökér: Migráncs nélkül nem Péter a Péter ,szerinted tud mást mondani egy papagály?
nagy buli lesz,mikor titokban kiköltöztetik magukat a nyugati cégek bolondériából ! :)
kissé felnőttem
okoskata petike ? jár a szád a 10 %-os béremeléssel is bajod van? Árt a gazdaságnak? add vissza a részedet akkor vagy ha tőbbi is kap, akkor téged ujabb milliók illetnének?
maradj a focinál mert diplomáciából neked diplómaci jutott meg sok bukta
hol a jog? sutba hol a demokrácia ? sutba a szabadság meg relativ. mint a Marx tőkéjében a proletár
megszabaditották a termelő eszköztől mint tulajdonától.
csak úgy....
@fideszes gyökér: Igazad lehet! az éhendöglést is brüsszelre kenynék vagy a soros gyurkára,persze a hülyék az utolsó perceikben is ragaszkodnak a hülyeségeikhez,nem kímélve senkit és semmit...
csak úgy....
van ennek a ,hogy is mondjáknak egy pozitív oldala! a hülyéknek nem köll gondolkozni,mert gondolkoznak helyettük és az idöt és energiát spórol a dolgozo pógárnak. többet lehet a családdal ;)
kulabombaafityiszre
Petike,mint hülyegyerek az óvodában,nekimegy mindennek és mindenkinek.
kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 19:29
Te mihez szólsz hozzá,seggluk,mert amit ide firkáltál annak ehhez a cikkhez semmi köze.
Röfögsz itt össze-vissza,mint disznó a makkosban.
Borsodi
Arról beszélj Petike Tónyóval,hogy Ti mennyit hoztatok be,és még mindig hozzátok be mint olcsó munka erő.Hazugságban élünk ha titeket hallgatunk.
www.youtube.com/watch?v=nnxVWK2OIT4
tudode
Nem arról van szó, hanem arról, ami van:
.
b1.blog.hu/2017/12/15/ket_szines_ceruzaval_es_egy_terkeppel_megsemmisitettek_orban_legnagyobb_hazugsagat
.
Az egy dolog, hogy a BENNSZÜLÖTTEK egy része beveszi, hogy MI MIT IS, MEG NEM IS!
csak úgy....
@durbincs: neked derogál,ez a büdöslábú? ,-persze te hülye vagy,ha szépen néznek rád és baromságokat mondanak,te arra vevö vagy...,sött ;) még el is tudod adni a náladnál nagyobb agyilag károsultaknak az 50IQ alattiaknak von ploiesti...
Aki Én
Egész pontosan mire gondol a linóleum focista? Hogy a németekhez csak Magyarországon keresztül vezet út, vagy arra a jól megvédett 0,3 % schengeni határszakaszra?
Nem gondolunk túl nagy szerepet magunknak?
csak úgy....
@durbincs: sütnél pogácsát ha van élesztöd, tököm aki foglalkozna az alantas származásoddal...
human
Nem olvastam el a cikket, de mernék fogadni, hogy Szijjártó sorosozott és migráncsozott.
csak úgy....
@Aki Én: Lehet,hogy csak fontoskodik a "linóleum focista" vagy azt képzeli magáról,hogy ö sakkban tartja világot mert viktor mondta? Ök a vidám részleg ?
Madácsi Pali
Te balf.sz g.ci tanonc! Ennyire hülye vagy, vagy másokat nézel bolondnak? A német kritikában szó sincs bevándorlókról, ellenben áldatlan, tevékenységeteket joggal bírálják. Amire persze nincs válaszotok!
Rockxy
mekkel számolni, hol van több nógózóna
Desischado
Futsalos here, arról vartyogjál, hogy hány migránst engedtetek be jó pénzért!
dr. prédikátor
Te patkány gunárnyakú zselés kakadú!!! Arról mi a véleményed te barom hogy ti 11 ezer migráncsnak adtatok letelepedési és munkavállalási engedélyt???Arról is büfögjél valamit te patkányivadék!!!
staro2
"
Németországban sokkal több illegális bevándorló lenne, ".
Ja peti, neked meg ha áramszedőd lenne lehetnél villanymozdony, HÉV motorkocsi, villamos vagy troli, esetleg dodgem.
Ennyit rólad.
tudode
A német külügyminiszter kritikájához képest Magyar Bálint a "régi csibészek" korosztálya, harcostársa fogalmazza meg a VÉRFORRALÓ tutit hosszasan arról, hogy Magyarországon a pumukLIKA .. b ű n s z e r v e z e t t e l .. MAGÁNALLAMOT buzerál:
.
www.atv.hu/videok/video-20190523-magyar-balint
.
Arról nem is szólva, hogy BŰNÖS ÜZELMEIBE hány becsvágyó fiatalt környékez, mi környékez meg, HASZNÁL, mint a gatyáját, aztán félredobja, vagy felemeli "úri" kedvének megfelelően!!!
advocat
Ennyire futja! Mert 15-ben is miért ellett a tömeget Pestre hozni? Elvándorolhattak volna pl.:Nagykanizsa felé is. Az már osztrák határhoz közeli. De íyg legalább láthatták. A tömeg meg megszívta. Már aki.
kereső
Nem zavarja ezt a tarajost, hogy tevékenységük eredményeként szinte megszüntették a schengeni határt Magyarországon- ellenőrzés nélkül adtak boldog-boldogtalannak állampolgárságot, letelepedési engedélyt, jön az ellenőrizhetetlen orosz bank, harmadik országbeliek jönnek munkavállalási engedéllyel-ellenőrizetlenül- miről beszélsz petya? 2015- ben csak 400 ezer ellenőrizetlen "migráncs"-t szállitottatok a nyugati határra Szlovénia/Szerbia/Horvátország felől. A hülyének nézés folytatódik.
Aki Én
Kovács Mihály fészbuk!
Sajnos pont az ilyen ex-komcsi seggnyaló ostobák miatt tartunk ott ahol tartunk. Erre a mélysötét tudatlanságra és a vele párosuló nagy pofára nehéz szavakat találni.
Pont az ilyeneknek felel meg orbán.
advocat
És adjuk hozzá a 600 000 magyar migráncsot is!
Hari
@Aki Én: Petike csak arra gondol, nem egyedül állóként, hogy hibátlanul felmondja hőn csodált főnöke, mentora és példaképe által elvárt mantrát, nehogy kilógjon a sorból. A szolgalelküség meg jól fizet, legalábbis egy ideig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.