Kína Magyarország legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere, 2018-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) számításai szerint a két ország közötti külkereskedelmi forgalom megközelítette a 9 milliárd dollárt – mondta a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Menczer Tamás a Kína (Henan tartomány) – Magyarország Gazdasági és Kereskedelmi Konferencián arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg 4,5 milliárd dollárnyi kínai befektetés, beruházás van jelen Magyarországon, az országban található kínai cégek 15 000 magyar embernek adnak munkát.

Az államtitkár elmondta, hogy a konferenciát megelőzően Jü Hung-csiuval, a Kína középső részén található Henan tartomány pártfőtitkár-helyettesével tárgyalt, és

mindketten egyetértettek abban, hogy a magyar-kínai kapcsolatok még soha nem voltak olyan kedvezőek mint most.

Az államtitkár a Magyarország és Kína közti jó kapcsolat példájaként említette a turizmust, mivel 2011 és 2018 között megnégyszereződött az ázsiai országból érkező turisták száma. Csak tavaly több mint 256 ezer kínai turista látogatott el Magyarországra, 13 százalékkal több, mint 2017-ben.

Kiemelte, a két ország méretéből és lakosságszámából adódó jelentős eltérések miatt Magyarország külgazdasági stratégiáját arra alapozták, hogy Kínában olyan régiókat találjanak, amelyekkel jó gazdasági kapcsolatokat építhet ki Magyarország. A csütörtöki rendezvény ennek szellemében ad lehetőséget Henan tartomány bemutatkozására.

Magyarország idén áprilisban díszvendégként vett részt a tartományban rendezett Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron – tette hozzá.

Menczer Tamás szerint a számok azt mutatják, hogy az ázsiai ország tartományában és Magyarországon is stabil a gazdasági növekedés, így van alapja a két térség gazdasági együttműködésének.

Henan tartomány 2018-ban 7,6 százalékos gazdasági növekedést ért el, idén az első negyedévben pedig tovább erősödött. A magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal, idén az első három hónapban pedig már 5,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest – jegyezte meg.

Jü Hung-csiu elmondta, Henan lakossága meghaladja a 100 milliót, a tartományok rangsorában a gazdasági teljesítményét tekintve az 5. helyen áll. Hozzáfűzte, hogy Henan tartományt tekintik a kínai kultúra bölcsőjének.

Mindkét felszólaló megemlékezett arról, hogy Kína és Magyarország az idén ünnepli a diplomáciai kapcsolat felvételének 70. évfordulóját.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a kínai birodalom seggnyalóivá akartok tenni bennünket! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.