A jégeső után a hétvégén már jobb idő lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint ma késő este elsősorban az ország északkeleti felében alakulhat ki néhol egy-egy zivatar kis méretű jég, intenzív csapadék és szélerősödés (50-65 km/h) kíséretében. A hétvégén azonban már csak helyenként várható eső, jellemzően meleg, napsütéses idő várható 20-25 fokos maximumokkal.

Pénteken a Dunántúl nyugati felén kissé felhős, napos idő ígérkezik. Keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés viszont ott is lehet. A középső és keleti országrészben fordulhat elő záporeső, nagyobb számban ezen belül is keleten, ahol elszórtan zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A hajnali órákban 7-13 fok lesz, napközben 17-22 fokig melegszik a levegő, délnyugaton lesz a legmelegebb.

Szombaton napos idő várható. Főként a Dunától keletre elszórtan várható zápor, esetleg egy-egy zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-12, a legmagasabb hőmérséklet 20-25 fok között várható.

Vasárnap is sok lesz a napsütés. Elszórtan várható zápor, néhol zivatar. Csak zivatar környezetében lehet szélerősödés. A minimumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A maximumok 21-26 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Forrás: MTI, Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.