Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén.

"Ezen bizodalmunkat erősíti az új templom, amelynek felépítését támogatta a keresztény értékrendjét nem feladó magyar kormány és támogatta az Európai Unió is, amelyet holnap szavazatainkkal megsegíthetünk, hogy ne veszítse el önmagát, hogy visszataláljon gyökereihez" – tette hozzá Kövér László.

Kövér László egy új templom felszentelésén tartott kampánybeszédet

A templom felszentelése alkalmából Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, melyben elmondta a taksonyi reformátusok háromszáz évet vártak arra, hogy önálló templomuk és hozzá kapcsolódva beiktatott lelkészük legyen.

A templom lelkipásztorává Stefán Attilát iktatta be Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese.

A taksonyi református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő temploma és közösségi háza 322 millió forintból épült fel, melyet közösségi adományokból, egyházmegyei, önkormányzati és 292 millió forintos állami támogatásból fedeztek.

(MTI)

(Fotó: MTI/Mónus Márton)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Egy mocskos ateista kommunista egy templom felszentelésén. Nem is ezen a beszélő vécékefén vagyok felháborodva, hanem azon, hogy volt olyan megalkuvó egyházi személyiség, aki meghívta a templom felszentelésére.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
egy komcsi antikrisztus templomi beszéde... Hungarikum!
papa.49
Nagyon fasza 292 millió állami támogatás egy templomra, megint elvetettétek a sulykot !!!
simmering73
Egy mocskos ateista kommunista egy templom felszentelésén. Nem is ezen a beszélő vécékefén vagyok felháborodva, hanem azon, hogy volt olyan megalkuvó egyházi személyiség, aki meghívta a templom felszentelésére.
CsipkeRózsa
"Ezek" már semmiféle határt nem éreznek! Felháborító!
csak úgy....
Hosszú és görönyös út vezethette a (szerintem meg sem keresztelt) volt komcsit az anyaszentegyház keblére!
NINCS ISTEN! Ha lenne ,rá dült vóna a frissen avatott templom ...
papa.49
@simmering73: A meghívás oka volt a 292 milliós támogatás !!!
namihami
Helybevitte az "" Igét"" a szellemi testvéreinek.
A szellemi szintek, ha találkoznak, könnyebb a közös nevezőre jutás. Nincs közöttük agyi különbözet.
tudode
És prostituálták az egyházakat is az ügyÉSZSÉG, a fékek és ellensúlyok mellé!
.
Mi kéne még, ha vona!
.
Ha van Isten a világegyetemben, már ágyaznak a purgatóriumban!
csipetke
Felháborító,hogy ez a bajuszrágó seggfej a templomba viszi a politikát.Gusztustalan egy alak
colibri
Hát igen! Tényleg, a szocialisták mindent megtesznek a hatalomért ( a fidesz szerint). Ez az álszent, álkeresztény, hazug banda meg az összes létező bűnét az ellenzékre keni. Fújjjjjj köteles kövér, fújjjjjj!!
Sámannus
Se nem keresztény, se nem hazafi ez a szarjankó. Pedofil az egész társaság, mert a gyerekekkel kampányolnak
csak úgy....
@colibri: egy töröl fakadnak, hatalom éhségböl az annyukat is kikezdenék...
Clavigo
Nagyjàból leszarom Kövér Leslie elvtàrsat,,,,,,oszt jó napot.
papa.49
@tudode: Dehogy ,,ágyaznak,, engedik a vizet az üstökbe, és készítik a tüzelőt ))))))))))))
bencemacska
Európa legkeresztényebb DNS-e - a mi pénzünkből adott - támogatásért cserébe kampányolhat a templom szentelésen ?
csak úgy....
@bencemacska: Inkább a leg varázslatosabb DNSe ,elöször komcsi,az után libbsi,most meg a világot váltó illibsi...
Lepényleső
...és egy nép felemelkedésének az is alapfeltétele,hogy őket otthonaikból kitelepítsék fydes-
keresztények segítségével? Helyettük pl.ukránokat telepítsenek ide az adófizetők pénzén?
Clavigo
"" Párttal a néppel egy az utunk "",,,,,Kövèr elvtàrs,,Pápárol felröffent,,jelenleg nemzethhyy jelmezben. A komcsi nem vész el,csak átalakul...:-) :-) :-) :-) :-)
csak úgy....
@Clavigo: Csak nem az baxxa a csörikét ,hogy a kövérkés templomot avat? ;) Ök adták rá a pízt ,ez tisztázott vagy má megen az a szemét EU? akik mindenre képesek...
csak úgy....
Helyesbítenem kell magam, Isten nem ver bottal és nem bosszút álló ...de megbünhödte már a nép a múltat s jövendöt...
erröl jut eszembe,hogy orbán milyen királyi jogon tartózkodik a budai várban?
Nessy
@csak úgy...: Isten nem ver bottal, csak Orbán Viktorral!
Ezt a kereszténységet kellene védeni?Ahol Isten szolgái eladták a lelküket, és Orbán szolgái lettek! Templom avatáson kampány beszéd. Ennél még Rákosiék is tisztességesebbek voltak!
csak úgy....
@Nessy: No azért azzal a rákosi pajtás,elvtársal nem példálózgatnék, szerintem a múlt feledteti a szar,szemét és önzö mocsok politikusokról a rossz tapasztalatot,föleg ha van a tróger fattyakból utánpótlás...
Nessy
@csak úgy...: Volt szerencsém élvezni. De akkoriban nem szabad pártnapot tartottak, pláne nem a kisebb templomokban. Esztergomban, Pécsett püspöki nagy misén sem volt rá precedens, hogy a párttitkár mondja a "szent beszédet". Bár jó pénzért akkoriban is akadtak talpnyalói a hatalomnak, de nem ilyen erőszakosan. Akkoriban viszont nyitva voltak a templomok, és nem kellett fizetni, ha el akartál mondani egy Pater Nostert.
Státusz keresztényeinknek: nem a felvonóról van szó!
csak úgy....
@Nessy: Akkor is szar vót és most is az ! Sosem gondoltam vóna pld. ,hogy nosztalgiázni fogok a kádár rendszerröl...
SystemError
Takony gerincű, bunkó féreg. A hazai egyház meg szépen csöndben, mert kitömték őket..
Yoda69
@simmering73: Mindig van az a penz. A magyar egyhazi szemelyesegek meg egyebkent se az egyenes gerinrol hiressek.
Desischado
Ilyenkor kérdezem, van isten? Szerintem nem, mert akkor az ajtóig sem tudott volna eljutni! Elmentem hányni!
Gauntlet
@Desischado: már oda is beviszik a hülyeséget!
Eladott Ország
Nem a kormánytól tetszettek kapni. Tőlünk. Ez nem MTI hír ugyan, de attól még igaz. Magyarországon 700 000 (hétszázezer) honfitársunk fázik minden télen, mert nincs annyi pénze, hogy normálisan fűtsön. A legkisebb nyugdíj összege 28 500 forint. Több mint 50 000 (ötvenezer) honfitársunk ennyi nyugdíjat kap. Ezt az összeget több mint 10 éve nem emelték. Sok szegény család az otthon ápolt beteg hozzátartozójának nem képes megvásárolni az alapvető gyógyszereket sem. Végstádiumú rákbeteg emberek nem jutnak fájdalomcsillapítóhoz, ameddig a közgyógy-kártyát fel nem tölti a kormány abban a hónapban. Ne felejtsük el, ezt a pénzt nem ingyen adták, prédikáltak is rendesen a templomokban a választás előtt ! Egyébként azzal egyetértek, hogy egyházi műemlékeinket védeni kell, fel kell újítani, meg kell óvni ezeket az utókor számára. De amíg a mélyszegénység kézzel tapintható kicsiny hazánkban, addig elvárható lenne valamiféle súlyozás, prioritás felállítása.
justhpeter
Református honfitársaim könnyezhettek ! Egy köpönyegforgató szemét az Úr asztalánál kampánybeszédet tart nektek.
Az is egy szégyenkeresztény, aki oda engedte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.