A hadisírok kölcsönös tisztelete a szellemi béke alapja, méltó gondozásukat ezért az érintett országoknak viszonossági alapon biztosítaniuk kell – mondta a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A hadisír is igazi sír, amit tisztelni és gondozni kell

Kovács Vilmos ezredes szükségszerűnek nevezte a jó kapcsolatokat az érintett országok között, hiszen a magyar hősök jelentős része más államban nyugszik, és Magyarországon is temettek el külföldieket a háborúk alatt. Hozzátette, hogy a hősök emlékezetét méltatlanul elhanyagolták a rendszerváltás előtti évtizedekben, ezért sok feladat maradt az utókorra ezen a téren is.

A parancsnok közölte, hogy az első világháborús hadisírok rendbetételére elkülönített 2 milliárd forintos keret 70-80 százalékát már lekötötték. A pályázati összegből – mint mondta – 30 ezer katonai sír újulhat meg országszerte, függetlenül az ott nyugvók nemzetiségétől.

Magyarország Európában elsőként, 1917-ben gondoskodott törvényi szintű szabályozással a hősi halottak emlékének ápolásáról, 1924-ben pedig minden év májusának utolsó vasárnapját jelölték ki a magyar hősök emlékünnepévé – mondta Kovács Vilmos.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.