A miniszter egy interjúban kifejtette, hogy az MTA közgyűlésének döntésétől függetlenül is le fogja választani a kutatóhálózatot az akadémiáról. Ez előre láthatóan sikertelen reform lenne és már most romboló hatású – olvasható az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményében.

Rendesen kiakadtak az akadámikusok a miniszterre – ezt válaszolták neki

Az ADF elvárja, hogy minisztérium tartsa tiszteletben a Magyar Tudományos Akadémia és a minisztériumi delegáltak közötti tárgyalások eredményeként létrejött megállapodásokat, illetve azt a törvényi rendelkezését, amely szerint a kutatóhálózat átszervezése az Akadémia Közgyűlésének hatáskörébe tartozik.

Ennek ellenére „felháborodással olvastuk Palkovics László miniszter Figyelőben megjelent nyilatkozatát, amely szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének döntéseit figyelmen kívül hagyva kívánja elérni a vonatkozó jogszabályok módosítását és leválasztani az MTA kutatóhálózatát az Akadémiáról.”

Minden olyan szándék, amelynek célja, hogy a mindenkori kormánytól független akadémiai kutatóhálózatot kormányzati intézménnyé tegye, politikai befolyás alá rendelje, a tudományos autonómia súlyos csorbítását okozza – írják.

Felszólítják a kormányt, hogy sikertelen innovációs politikája kudarcát és a magyar gazdaság versenyképességének rossz eredményeit ne a magyar tudomány kidolgozatlan és tisztán a politikai befolyás megszerzését szolgáló, előre látható módon sikertelenségre ítéltetett reformjaival akarja kompenzálni.

Megjegyzik azt is, hogy a folyamat romboló hatása már most statisztikailag kimutatható a kutatók elvándorlásának vagy pályaelhagyásának megkezdődésében. A tervezett átalakítások hatása még mélyrehatóbb lesz, évtizedekre veti vissza a magyar tudományosságot, és veszélyezteti a régióban az utóbbi évtizedekben kiharcolt előkelő szerepét – zárul a közlemény.

Forrás: hvg.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ki kell nevezni Meszaros Lőrincet az Akadémia élére és minden probléma egycsapásra megoldódik!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@vacsi: Papíron még akadémikus. Komoly doktori disszertációt írhatna arról, hogy lett akadémikusból a tudomány és kutatás parancsot végrehajtó hóhéra!
SystemError
Kinek vannak még kétségei, hogy diktatúra épül.
kereső
palkovics, parragh-a magyar oktatás-és tudomány kivégzői.És mindkettőjüket egy ember mozgatja -orbán, és állampártja.
justhpeter
@kereső: Palkovics és Parragh a magyar tudomány és oktatás sírba eresztője.
painful
Amikor a buta bunkó határozná meg az alkotói szabadság mikéntjét...

Palkovics karatézik...
Bakker !!!
Palkovics okosnak hiszi magát és karatézik - Jean-Claude Van - vagy nincs.
csipetke
Ez a palkovics pont olyan,mint a gazdája,megalo-,és hatalomvágyó seggfej,aki mindent,és mindenkit irányítani akar.A magyar kutató pedig nem hülye,összecsomagol,és bármelyik országban két kézzel kapnak utána,és nyilván jóval nagyobb anyagi elismerésért.Azaz.-folytatódik az ország kiürítése fidesz módra.-aki nem nyal be nekik,azt ellehetetlenítik,megsemmisítik.
Az MTA-tól palkovics éveken át felvett 800 ezer ft-ot,senki sem tudja,hogy miért,ebből talán egy beszédtechnikai tanfolyásra is befektethetne némi lóvét,mert olyan érthetetlenül hadar,hogy tolmács kell mellé

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. September 19., 16:38
Elutasították a Honvéd óvását
Itthon - 2019. September 19., 16:10
Fagyos hajnalok jönnek
Nagyvilág - 2019. September 19., 15:07
Foglyul ejtette a BMW a budapesti autótolvajt