Orbán Viktor miniszterelnök azt reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.

Orbán szavaz és modellt vált

"A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó" – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Azt is kiemelte, hogy mivel listás választásról van szó, tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. "Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el" – tette hozzá.

A 24.hu a voksolás után arról kérdezte Orbán Viktort, hogy tartja-e magát ahhoz a május eleji kijelentéséhez, hogy Európában az osztrák modellt kellene követni.

Most már az olaszra nyergeltem át

— válaszolta a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy mi a gond az osztrákkal, Orbán azt felelte:

Mert az most megszűnt. Nagyon kívánom, hogy Kurz kancellár legyen úrrá a helyzeten és ha ez sikerül neki, ami egy nehéz helyzet, akkor egy nagy kancellárja lesz Ausztriának. Nagyon bízom abban, hogy ez sikerül.

Forrás: MTI, 24.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Volt egy "sikeres" olasz modell egykor. Valami benzinkút tetejéről lógott le fejjel lefelé. Ugyan, te már rég átnyergeltél Putyin f@szára. A legszebb, hogy jól érzed magad rajta. A Dagadt egész élete az átnyergelésről szól ! A KISZ titkárságtól a szélsőjobboldalig eljutni 30 év alatt azért igen " kimagasló politikai teljesítmény " bár az én értékítéletem szerint ilyet csak beteges hatalommániában szenvedő kleptokrata, aljas politikus tesz !
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fi1.wp.com%2Fbalrad.ru%2Fwp-content%2Fuploads%2Fpt%25C3%25A1nc.jpg%3Fresize%3D400%252C308&key=Wx1QAJkCxX7zKcRehuv0NA&w=600&h=308
uploads.disquscdn.com/images/51285eac010ba9d0cd1e860298e9877b3f60d40fe2c047bd8282cf53dd01b4f5.jpg?w=600&h=221
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Flewisfoxyonehome.files.wordpress.com%2F2019%2F03%2Fcheval-1.gif&key=pMcALMyFnBGctgVi01PWgg&w=600&h=240
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@menekült: ...és még kimaradt a kedvenc szövegetek...senki nem hibás addig amíg a bíró ki nem hirdeti a bűnösségét...szóval legalább a saját szabályaitokat be kéne tartsd...
menekült
@Csizmás Kond: "akár a te kedvenceid között is csak te továbbra is őket követed...hát ennyi a különbség. "

Milyen különbségről beszélsz?
tudode
Na jó!
.
Azért egyet oda, egyet amoda! Nehogymá Vlagyimir mellőzöttnek érezze magát:
.
--- Botrány a Kommerszantnál: a teljes politika rovat távozik, véget érhet a putyini félcenzúra modellje, és jöhet a keménykedés
.
444.hu/2019/05/25/botrany-a-kommerszantnal-a-teljes-politika-rovat-tavozik-veget-erhet-a-putyini-felcenzura-modellje-es-johet-a-kemenykedes
.
.
---- Nézed, és nem hiszed el: központból megküldött cikkben kérik ki maguknak a fideszes lapok, hogy központosítják őket
.
444.hu/2019/05/25/nezed-es-nem-hiszed-el-kozpontbol-megkuldott-cikkben-kerik-ki-maguknak-a-fideszes-lapok-hogy-kozpontositjak-oket
.
Miközben az ŐSLELET nyomja a VÁLASZTÁSI hablatyKÁJÁT, a fiúk a háttérben ELVÉGZIK A PISZKOS MELÓT!
.
Nesze neked TÁJÉKOZTATÁS!
Csizmás Kond
@menekült: ...:) leírtam... sőt az ellenzék jelmondata szerint miként " akár az ördöggel is csak nyerjenek" ítt bebizonyosodott hogy amint kiderült a turpisság megszünt a kollaboráció...
simmering73
"Orbán egy mesterséges ellenségképpel összezavarta az emberek agyát, és egy nem létező ellenségtől, a “migránsoktól” védi meg őket, eközben nem veszik észre, hogy akitől félniük kell, aki becsapja őket, aki megfosztja őket a jogaiktól, a szabadságuktól, a jövőjüktől, a vagyonuktól és az emberi méltóságuktól, az Orbán. Az idegengyűlölet megmérgezte a lelküket, és a gyűlöletben levő félelem megbabonázta őket. Amit pedig Európában szeretnek, a sokszínűség, amelynek ők is részei lehetnek, a szabadság, a fejlettség, a modernitás, a jogállamiság az, amit Orbán elvesz tőlük. Magyarország jelentős része szegény és elmaradott, kiszolgáltatott a hazug propagandának."
nepszava.us/magyarorszag-megfelemlitve-szavaz-ami-ellentetes-europaval/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.