A Fidesz alternatívájaként beszélt a Jobbikról Gyöngyösi Márton, a párt alelnöke, frakcióvezetője, európai parlamenti (EP-) listavezetője vasárnap, miután Nagykovácsiban leadta voksát. A listavezető mindenkit szavazásra biztatott.

Szavazásra buzdít a Jobbik

Sorsdöntőnek nevezte a választást, mondván, meg kell állítani Magyarország utóbbi években elindult nemzetközi elszigetelődését, és olyan képviselőket kell Brüsszelbe küldeni, akik hatékonyan érvényesítik a nemzeti érdeket a következő hétéves uniós költségvetés tárgyalásain.

Hangsúlyozta: azt döntjük el, hogy Magyarország az EU tagja maradjon-e és ott teljes hatékonysággal tudja-e képviselni nemzeti érdekeinket.

Az ellenzéki politikus örömét fejezte ki a magas választási részvétel miatt, mindenkit voksolásra bíztatott, reményének adva hangot, hogy a jogosultak többsége urnához járul.

Hangsúlyozta, a Jobbik szerint is fel kell lépni a migráció ellen, ehhez viszont vissza kell állítani a határőrséget, valamint át kell világítani a letelepedési kötvénnyel vagy más módon Magyarországra érkezetteket és a nyugatra távozott magyarok helyére érkező "migránsmunkásokat".

Kérdésre válaszolva már azt is csodának nevezte, hogy a Jobbik a kormányzat támadásai ellenére megmaradt, utalva a számvevőszéki bírságokra és "a Fidesz propagandagépezete" ellen nyert mintegy kétszáz sajtóperre.

Óriási siker lesz, ha – az öt ével ezelőttihez hasonlóan – három EP-mandátumot szereznek, és kudarcként élné meg, ha ennél kevesebbet – mondta.

Egy másik kérdésre válaszolva kizárta, hogy a Jobbik a Fidesszel egy pártcsaládban politizáljon az EP-ben, hozzátéve: a választás eredményétől függően, értékrendi alapon döntik el, melyik brüsszeli frakcióhoz csatlakoznak.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Úgy tűnik nem csak egy TÁNCIKÁLÓS van a magyar közéletben, hiszen
.
--- Jobbik: Betarthatatlan az alaptörvény, de megszavaztuk 24.hu.
.
www.youtube.com/watch?v=FAZVeFQxzyo
.
Akkor mégis PIMPÓS a puding, azzal együtt, hogy nem volt meg a 2/3-a a NER fióKÁKNAK, de HAZAFIAS, vagy mi a túrulmadár kötelességből megszavazták azt a GRÁNIT izét, amellyel a POLITIKAI szélHÁMOSKA teljhatalmat élvezhet!
.
A felelősségük VITATHATATLAN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.