Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 17,16 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Folytatódik a rekord beállítása az EP-választáson – Budapest átvette a vezetést

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 18,66 százaléka, 245 061 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 11 órakor Veszprém megyében volt a legmagasabb, 18,43 százalék, ami 52 737 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 13,5 százalék, ebben a megyében 60 578-an voksoltak.

A 2004-es EP-választáson délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak 13,75 százaléka szavazott, 2009-ben 13,77 százaléka, 2014-ben pedig 11,53 százaléka.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 13 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

Forrás: MTI

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Remélhetőleg sikerül a PÁVATÁNCOSNAK legalább a farktollacsKÁJÁT megtépázni, mert amit művel az egy fazekaSS TÓTNAK is böcsületére válna, annak érdekében, hogy az ET-ben páváskodhasson, hogy dehát NEGYEDSZERRE, ötszörre a ZEMBEREK akaratából KÖPKÖD innen oda, és fordítva!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Remélhetőleg sikerül a PÁVATÁNCOSNAK legalább a farktollacsKÁJÁT megtépázni, mert amit művel az egy fazekaSS TÓTNAK is böcsületére válna, annak érdekében, hogy az ET-ben páváskodhasson, hogy dehát NEGYEDSZERRE, ötszörre a ZEMBEREK akaratából KÖPKÖD innen oda, és fordítva!
Eladott Ország
Budapest, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban,
Jelszavad megrengeti, rengeti.
adrenalink
@Eladott Ország: Sok lúd nem biztos, hogy disznót győz! Lásd a tavalyi(tavaji?) választást. Akkor is a fityisz mozgósított jobban, oszt megint 2/3 lett...
lugas
Hajrá Fidesz 2/3! Földbe döngölni az összes ellenzéki pártot!
painful
@lugas: Egy buta parasztnak lehet, hogy ennyi elég - megvezetve, befolyásolva, bénán, hülyén...

Hülye
Hülyébb
Fideszre szavazó

Gyenge vagy?
Gyáva vagy?
Másoknak kell megvédeni téged - annyira béna gyenge gyáva vagy?
Kistáska...

Ha te magyar vagy, én nem!
Semmi közöm hozzád te béna primití gyenge fasz !!!
Eladott Ország
@adrenalink: A lényeg az, hogy ki számolja a szavazatokat. Nálunk lassan már szavazni sem kell, a hatalom öröklődik.
m.blog.hu/na/nadfedeles/image/hanyan_szavaznak_sztalin.jpg
menekült
@lugas: "Földbe döngölni az összes ellenzéki pártot! "
Igen, ez a Fidesz, meg te. Földbe döngölni a másikat, minden áron, csalással, erőszakkal, válogatott aljasságokkal. Aztán vannak mások, akik becsületesek, és nem az ellenfél hulláján akarnak felkapaszkodni, hanem a józan és tisztességes érveikkel.
levarosbukta
@menekült: Háhá kis idelaista! fideszt nem lehet józanul és tisztességesen leváltani. Itt már csak erőszakkal fog menni a dolog,
painful
Ronda nő matyóhímzésben is ronda nő...

Ne szopj le, ronda nő matyó hímzésben, mert az visszavet a fejlődésemben !
Márpedig én durvára szeretnék fejlődni.
painful
Leszopnak?
Vagy fejlődöm?
Döntenem kell!
Ne szopj le.
Inkább fejlődöm.
De tényleg!
kereső
@lugas: 12:04 miért kell földbe döngölni? Ti magatok hazudtoljátok meg orbánt, hogy itt demokrácia van.Mert földbe döngölni csak egypárt rendszerben, diktatúrában szokás. Vagy orbán és a fidess hazudik,és tényleg nincs demokrácia?
menekült
@levarosbukta: Ja, az lesz a vége. Eddig az ellenzék felhasznált minden, a számára a Fidesz által engedélyezett módszert, hogy figyelmeztessen, milyen gazemberségeket követ el a Fidesz 30 éve folyamatosan. Ezek hatástalanok maradtak. Lassan nem marad más eszköz eltakarítani őket. Én még reménykedek, hogy észhez tér végre az ország. Nem szeretem az erőszakot, mert az vérontással jár. De ha mégis ez lesz a megoldás, rajtam nem fog múlni, nekem is ott lesz a helyem. Meg kell tenni, a családunkért, a szeretteinkért, a gyerekeinkért, és Magyarország jobb sorsra érdemes tagjaiért. Akikért nem kár, azokat nem fogom megsiratni.
painful
Tudom, hogy ez szarul hangzik, de ez van.
Meg tudsz küzdeni a valósággal?
painful
www.youtube.com/watch?v=UqLRqzTp6Rk&list=RDUqLRqzTp6Rk&start_radio=1

Mindentől félő szarfaszú fideszesek - FÉLSZ, TE HÜLYE GYÖKÉR VÉRBUTA FIDESZES - FÉLSZ MINDENTŐL, MINDENKITŐL???!!!
A belső ellenség.
Megkapjátok a félelmetek hozadékát - mint üveggolyót.
painful
Képzeld, te gyökér 50 IQ-jú fideszes, én nem félek semmitől.
Csak te félsz egyedül egész Európában, te hülye Fideszes.

A négerek jobbak, mint te valaha is leszel?
Félsz ettől hülye húgyagyú fideszes?
painful
A Mi Hazánk nem a mi hazánk.
A Mi Hazánk a ti hazátok geci szélsőjobbosok.

(egyébiránt felhívnám a figyelmedet arra, hogy gyilkos vagyok.
Ha te, MI Hazánk szeretne mélyebbre menni, agyonbaszlak.-
Durván, csúnyán.
Az van, hogy nem bírom a nácikat !!!

Többet szeretnél?
Többet is kapsz!

Én azért születtem, hogy levadásszalak titeket.
Nem hiszed?
Leszarom, hogy te miben hiszel.
Szétbaszom az egész ismert világod - CSÚNYÁN !!!
painful
A nők a szépség - ki szerint?

Büdös faszt szopnak,seggbedugatják magukat.
Ki szerint ez a szépség?

Éva.

A megrontó.
A megrontott.
painful
Mindent tudok arról amiről te semmit nem tudsz.
Akarsz beszélni róla?
painful
Élsz a halálodig hülyén.
Ennyid van, köcsög.
Simán neki megyek egy fake gazdagnak, ha úgy alakul.
Nulla tisztelet, ha meg kiszállsz, megöllek, te geci gazdag.
Egy késsel vágok át mindent, ami az élethez köt - TE GECI !!!

Nem hiszed?
Elszabadult a világ- bármennyi testőröd is van eljutok hozzád - egy késsel.
Sámannus
@adrenalink: No de az árulókat mozgósította, akiket most remélem lefosnak a választók.
painful
Indulat keltés a gézemberekkel szemben.Ez működik a romlott gazemberekkel szemben?
Nem tudom.
Orbán a Sátán.
A családja meg meg tudja az igazságot Orbánról, és mégis védik.

Te mocskos gané Lévai, dögölj meg, mert véded a védhetetlent.
Nincs mentséged.
Megöllek téged, meg a férjedet - mert megérdemlitek?
Feljelentsz, te gyerekgyilkos?

Oké, jelents fel, de a világ pénzét kifizeted nekem - te gyerekgyilkos fideszes köcsög kurva!
Gyűlöllek, te mihaszna senki aljadék !!!
painful
Undorodom a matyóhímzéstól.
Menj a picsába a bullshit szarfaszú hímzett faszságoddal.
Anyád agyát hímezd ki matyón!
painful
Szeretlek Magyarország...
Nem, kurvára nem szeretem azt a tengernyi ősbunkót, akik szerint Magyarország magyar.

Béna banda fideszes, olyan hülye vagy, mint hat másik.

Még nem döntöttem el, hogy levadásszalak . hisz Orbán szerint is vadászidény van,
Még nem döntöttem el, hogy levadászlak, Orbán.
painful
A matyóhgímzéses kurva anyád, hogy én mennyire gyüllőllek téged te buta magyar paraszt.
Kiestem a pikszisből?
Leszarom, te geci műmájér magyar!

Hülye vagy!
Mindig is hülye voltál!
A kurva anyád!

Bizony, ha úgy alakul leöllek, mint a disznót - darabokra váglak.
Ennyit érsz - embergyilkos.
cikicakk55
@Eladott Ország: ma 12:19.
Nagyon tetszett ez a Fideszes szlogen.Még nem hallottam,de terjeszteni fogom.A tegnapi Orbán versikét is az internetről másoltam( loptam) 444-ről.
Sámannus
@adrenalink: Én a mozgósítókat minősítem a szavazók elszenvedői ennek a vircsaftnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.